Horváthék – egy boldog család
A dunaszerdahelyi Horváth András álmában sem gondolta volna, amikor hetilapunkat megrendelte, hogy éppen ő lesz az a szerencsés, aki előfizetői versenyünk győzteseként egy hófehér Citroën boldog tulajdonosává válik. Azért rendelte meg a Magyar7‑et, mert megfogta a tartalma, a sokszínűsége. Amikor a szerkesztőségből felhívták, hogy ő lett a nyertes, pár pillanatig el sem hitte.
A nyereményautó akkor is ott állt a tömbház előtt, amikor adventi látogatásra érkeztünk hozzájuk. Az ajtóban rajta kívül párja, Tünde és gyönyörűséges kétéves kislányuk, Kamilla fogadott bennünket. A csöppség azonnal a nappaliba invitált, és kisvártatva „megfőzte” kiskonyhájában a kávét, amit kedvesen kínált. Duplázhattunk is belőle, miközben szépen lassan megismerkedtünk a kis család mindennapjaival.
András és Tünde öt éve a Turul Bárban ismerkedett össze. A fiatalember éppen ott dolgozott, Tünde pedig falatozni tért be. Szóba elegyedtek, majd többször találkoztak, órákat beszélgettek, és rájöttek, nagyon sok a közös bennük, hasonló az értékrendjük. A lánykérésre három éve Prágában került sor. Az esküvőt is tervezik, méghozzá templomit, mert mindketten úgy érzik, megtalálták egymásban az igazit.
– Ha létezik szerelem első látásra, akkor a miénk az volt – mondják szinte egyszerre, és tekintetük, ahogy egymásra néznek, mindent elárul. Kamilla érkezése csak feltette a koronát közös, boldogsággal teli életükre. S az is biztos, hogy nem marad egyke. Legalább egy kistestvért szeretnének, de a családfő három gyermekről álmodozik.
András egész fiatal kora óta külföldön dolgozik. Németországban kezdte, az utóbbi években viszont már Bécsben, egy vendéglő szakácsaként keresi a kenyerét. Olykor‑olykor otthon is kezébe veszi a fakanalat, például nagyon finom pörköltet főz. Édesapjával készítettek egy barbecue‑sütőt, smokert is, így nyaranta igazán finom falatokkal tudja meglepni szeretteit és barátait. Sokáig ecseteli nekünk, hogy tarjából és oldalasból igazán finom a barbecue, ami hosszú órák alatt, alacsony hőmérsékleten sül.
Közben szemünk a nappalit díszítő, minden extrával ellátott akváriumra téved, ami András hobbija. Olyannyira, hogy már az új házat is úgy terveztették, hogy a halaknak ott is meglegyen a helyük.
Miközben a fiatal pár arról beszél, hogy egy párkapcsolatban mennyire fontos egymás tisztelete, a nagy beszélgetések és olykor bizony a kellő higgadtság is, Andrást arról is megkérdeztük, tervezi‑e, hogy esetleg idehaza vállaljon munkát, s így többet lehessen a családjával. Elvégre egy jó szakács után itthon is két kézzel kapnak.
– Őszintén megmondom, nem igazán tudom elképzelni, hogy itthon dolgozzak. Bár a napi 14 órás munka fárasztó, már megszoktam az ottani közeget, a munkatársaimmal is jól összeszoktunk, a kereset pedig összehasonlíthatatlanul több, mint itthon. Már a nyugdíjra is gondolok, ami sokkal több lesz, ha ott maradok – mondja a fiatalember. Párja nem kis büszkeséggel teszi hozzá, András nem csupán németül beszél remekül, de például horvátul és más nyelveken is. Azon pedig már meg sem lepődünk, mennyire tájékozott a szerdahelyi és a felvidéki magyarságot érintő ügyekben.
Kiderül az is, hogy Tünde – aki eredetileg könyvelő – a gyes mellett manikűrt és műkörömépítést tanult, s a jövőben saját szalon nyitását tervezi. Méghozzá a város peremén épülő családi házukban, amelynek alapjait már lerakták.
– Jövőre szeretnénk tető alá hozni a házat. Nem sürgős az építkezés, hiszen van hol laknunk, és nem akarjuk magunkat nagy kölcsönökbe verni. Nagy szerencsénkre édesapám kőműves, úgyhogy a munka java részét önerőből megoldjuk. Én igazi lokálpatriótaként ragaszkodtam ahhoz, hogy Dunaszerdahelyen építkezzünk – meséli András, amihez Tünde szerényen csak annyit tesz hozzá, ő faluról származik, de jól tud alkalmazkodni. Számára lényeges, hogy közel legyen az óvoda, az iskola, az orvos.
Az asztalon szebbnél szebb adventi dekorációk sorakoznak, így aztán óhatatlanul az ünnepek ünnepére terelődik a szó. Az idei karácsony rendkívüli lesz, hisz Kamilla most fog igazán rácsodálkozni annak misztériumára.
– Már most készülünk, tervezzük, hogy minél nagyobb legyen a meglepetés számára. A fenyőt akkor fogjuk feldíszíteni, amikor délután alszik. Biztos meglepődik majd a fényektől, a sok csillogástól. Nálunk nem az ajándéktenger a lényeg, hanem a meghitt együttlét. Persze, a kicsi megkapja, amire vágyik, például játék orvosi műszereket – tudjuk meg a háziasszonytól.
A szenteste náluk az együttlétről és a közös készülődésről szól. A karácsonyi menü lencselevesből, rántott pontyból és a szintén hagyományos krumplisalátából és majonézes krumplisalátából áll. A süteményeket Tünde varázsolja a szépen megterített, ünnepi asztalra. Vacsora után pedig harangszóra érkezik a Jézuska.
– Van egy pici harangunk, amit Prágában talált András a földön, a lánykérés után, amikor mentünk végig a sétányon. Az a kis harang azóta minden karácsonyunkat telecsilingeli. Kedves emlék, szeretnénk megőrizni egészen öregkorunkig – mondja Tünde, hozzátéve, életük egyik legszebb pillanatát juttatja eszükbe, valahányszor csak ránéznek.
December 25‑én és 26‑án bonyolítják le a családlátogatásokat, amikor hármasban felkeresik a szüleiket. Összetartó család az övék, amúgy is szeretnek minél több időt tölteni egymással. A nagymamák, nagypapák szívesen segítenek bármiben.
Délfelé jár az idő – Kamilla már a leveskéjét szürcsölgeti –, amikor elbúcsúzunk a kis családtól. Nem távozunk üres kézzel, hiszen Tünde egy tálca süteménnyel bocsát útra bennünket. De mi nemcsak ezt visszük magunkkal, hanem valami mást is. Azt a jóleső érzést, hogy egy boldog családnál jártunk. Bárcsak minél több ilyen család lenne a Felvidéken!
Megjelent a Magyar7 2018/51. számában.