2019. december 2., 13:41

Homoszexuális oltárképet avattak adventre Svédországban

A világon elsőként avattak fel homoszexuális témájú oltárképet templomban, minderről maga a malmői Szent Pál templom lelkésze, Helena Myrstener számolt be büszkén Twitter-csatornáján.

sved-papno.jpg
Médialapozó
Fotó: Helena Myrstener/Twitter

Advent kezdetére időzítették a svédországi Malmőben az ország – és vélhetően az egész világ – első homoszexuális témájú oltárképének felszentelését. Az eseményről maga a képnek helyet adó Szent Pál templom lelkésze, Helena Myrstener számolt be Twitter-bejegyzésében.

Vasárnap történelmet írunk. Svédország egyetlen LMBTQ oltárképét adjuk át a malmői Szent Pál templomban. Természetesen a kép a kórus és a régi oltárkép mellett kap helyet. Nagyon boldogok és büszkék vagyunk”

– fogalmazott a lelkész.

Szent Pál templom (Malmö)
Fotó: Helena Myrstener/Twitter
Szent Pál templom (Malmö)

A Paradicsom című festményt 2012-ben készítette a saját magát kultúr-marxistaként jellemző fotóművész, Elisabeth Ohlsson Wallins, akit a XV-XVI . század fordulóján élt német festőművésznek, a szász festőiskola alapítójának, Lucas Cranachnak az „Ádám és Éva" című festménye ihletett meg. Csakhogy Ohlsson Wallins nem egy férfit és egy nőt ábrázol az édenkertben, hanem egy homoszexuális férfi- és egy leszbikus női párt, valamint egy transznemű férfit.

Elisabeth Olsson: Paradicsom
Fotó: Helena Myrstener/Twitter
Elisabeth Olsson: Paradicsom

Alkotója az elkészítést követően nem is titkoltan politikai okból adományozta provokatív képét az egyik legrégebbi svéd templomnak, a X. században épült Skara katedrálisnak, ahol azonban nem kértek a művész adományából. A malmőiek azonban igen: a Szent Pál templom hivatalvezetője, Sofia Tunebro az Expressen malmői lapnak úgy nyilatkozott:

Óriási fellélegzés ez azoknak, akik eddig nem képviseltethették magukat egyetlen templomban sem... Nem számít, kit szeretünk, vagy mivel azonosulunk, mindannyian számíthatunk Isten szeretetére.”
sved-papno.jpg
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék