Hogyan látják ők? - Férfiak és nők – 1. rész

Mi jut eszedbe elsőre a nőkről? Fiatal nőkre gondolj.

Combok, arcok, szemek, mozdulatok. Nem látok magam előtt egy konkrét nőt, sem vonzó nők tömegét. Régebben élt bennem egy kép egy nőről, akit nyugodtan nevezhetnénk álomnőnek. Még személyleírást is adhatnék róla, és néhány nőben felfedeztem a vonásait. Más férfiaktól is hallottam ilyen álomnőről, de nem azért vagyok egyedül, mert őt kerestem az életben 

Élt benned kép a jövőről a kamaszéveidben, feleség, gyerekek, család?

Igen, és azt gondoltam, hogy a húszas éveim közepére megházasodom, lesz feleségem és gyerekem, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk, mint a mesékben. Mire alapoztam ezt, nem tudom, hacsak nem a naivitásomra, merthogy abból volt elég. Amikor viszont épp nem ábrándoztam, tudtam, hogy valami elérhetetlent kergetek, és nem lesz belőle semmi. Piedesztálra emeltem a nőket, éteri magasságokba, isteni szintre. Sok fiú megtette ugyanezt, istennőknek tekintettük a lányokat. Lentről néztem fel rájuk, miközben fordítva kellett volna. Persze sikertelenek voltunk, és arra is emlékszem, hogy azt gondoltam, a nők alapvetően jók, a férfiak pedig rosszak. Ebben sem voltam egyedül. A bennem élő képből nem valósult meg semmi.

Hogyan gondoltál magadra akkoriban, milyen visszajelzéseket kaptál, miből építkeztél?

Nem tartoztam a kedvencek közé, és ezt nyilvánvalónak vettem. Tudtam, hogy nincs esélyem a lányoknál, amit nem a fantáziám szült, hanem a tapasztaltakra építkeztem, ilyen visszajelzéseket kaptam. Természetesen nem esett jól, de azt gondoltam, hogy eljön majd az én időm, fontos a lélek, a szív és a kedvesség. Nem voltam jóképű, nem emelkedtem ki a tömegből, nem voltam vagány. Túl sokat nem gondoltam magamról, önbizalmam nem volt, és hát tényleg erre alapoztam, ha lehet erre egyáltalán. Visszacsatolások nélkül kitaszítottnak, kivülállónak érzi magát mindenki, a kirekesztettség eléggé megtépázza az ember önértékelését.

Azóta mi változott? A nők keresik a társaságodat, odalépnek hozzád, leszólítanak, bókolnak, rád írnak esetleg?

Mi váltotta fel a sivárságot? Kérdések sokasága, amelyekre választ akartam kapni. Mi miért van? Mi miből fakad? Ugyanazokra a kérdésekre nem adhatod mindig ugyanazokat a válaszokat. Felébredsz, vagy alszol tovább? Amit addig csak félve mondtál ki magadban válaszként, idővel megérted, hogy az a valóság. A felsoroltakból még egyiket sem tapasztaltam, de szívesen találkoznék olyan férfival személyesen is, akit leszólított legalább egy nő az utcán, biztosan megnézném magamnak, és sosem felejteném el. Egy nő mesélte, hogy rájött arra, a férfiak egy része nem érzékeli a jeleket, amelyeket feléjük küld, ha mond valami kedveset nekik, akkor nem értik. Azt állította, ezeknek a férfiaknak nincs kellő tapasztalatuk, vagyis úgy váltak férfivá, hogy nem kényeztették el őket a nők, nem kaptak megfelelő mennyiségű pozitív visszacsatolást, és ilyen süket, vak és érzéketlen vagyok én is. 

Fordítsuk meg a felállást. Hogyan és hol ismerkedjünk? Az utcán, társkeresőn, közösségi oldalakon, találjunk rá a másikra a véletlen útján?

Mindenért fizetni kell, ami ugyan közhely, de azért az, mert igaz, a nők pedig nem esnek csak úgy az ölünkbe. A társkeresőn, ahogy szinte minden férfi, elküldtem legalább ötven üzenetet, és reménykedtem, hogy legalább a tizedére válaszolnak a nők. Az arány megvolt, de összesen néhány mondatot váltottam azzal a pár nővel. Ma máshogy vágnék bele, nem az udvarias, sablonos mondatokkal nyitnék, hanem a kiábrándult fejemet használnám. Viszont egyáltalán nem érzek magamban motivációt. Sokkal jobban szeretem a közvetlen reakciókat. Chaten értem el némi sikereket, a közösségin pedig ráírtam két nőre kísérletképpen, hogyan fognak megalázni. Az egyik nem írt vissza, a másik arra volt kíváncsi, honnan ismerjük egymást, de mivel nem voltam az esete, a humor sem segített. Leszólítás az utcán, bárban, bárhol? Ahhoz először a megközelítési pánikot kell legyőzni. Azt mondják, az elutasítás nem mindig a férfinak szól, hanem a szituációnak, hát, nem tudom. Néhányszor kipróbáltam, rengeteget tanultam belőle. Hány elutasítás után adja fel a férfi, mert a tanács jó, gyakorlat teszi a mestert, de egy átlagos férfi inkább visszahúzódik önmagába. 

Érdemes még próbálkozni a nőknél harminc fölött?

Azt gondolom, hogy egy épelméjű férfi a harmincas évei végére hitevesztetté válik és kellően megkeseredik, legyen az akár egyedülálló, elvált vagy házas. Aki pedig ragaszkodik a lilaködös felhőihez, tegye. A kiábrándulás, ahogy ezt másoktól is hallottam, nem úgy működik, hogy az ember betölti a harmincötödik születésnapját, és hirtelen kiábrándul. Ez egy folyamat, amely addig tart, amíg az ember él. Mivé válok idővel? Száraz, kemény, fanyar férfivá. A nők véleménye számít? Mit gondolnak az ilyen férfiakról? Nem az én dolgom. Nem nekik kell megfelelni. A házassággal már leszámoltam. Mondhatni, kevés siker koronázza az életem, sikertelen vagyok a nőknél. A fájdalom és a harag elmúlik, ahogy idővel minden. Nem sok minden maradt odabenn. 

Van értelme udvarolni, kedveskedni, előzékenynek lenni a nőkkel szemben az egyenlősdi világában? Ami az egyik férfitől bók, az a másiktól erőszak és zaklatás. Sok férfi inkább hátralép, eltűnik vagy inkább fizet a nőnek.

Addig érdemes betartani a két nem közti íratlan szabályokat, amíg a másik oldalon van rá kereslet. Azok közé tartozom, akik szerint ezért az amerikai, európai nyűglődésért nem kár, beleértve magunkat is. A nyugati ostobaságok ide is begyűrűznek, bármennyire is azt állítják, hogy Európa keleti, középső része erősebb, konokabb, a kereszténység itt megtartó erő. Az erőszakról az jut eszembe, hogy a jóképű férfi szájából az „elvinnélek egy körre” aranyos mondat, míg egy átlagostól pofátlanság, és örüljön, hogy megússza börtön nélkül. Ez beköszön majd hozzánk is. A szexért pedig mindig kell fizetni, ha meg az escort lányokról beszélünk, minden férfit arra ösztönöznék, hogy próbálja ki, a nőkről alkotott véleménye gyökeresen megváltozik. Nem pozitív vagy negatív értelmezésről van szó, csak helyükre kerülnek a dolgok.

Azt mondod, a házassággal leszámoltál, és úgy tűnik, mások is. A nők között is rengetegen vélekednek hasonlóan.

Tényleg úgy tűnik, hogy házasságot már csak a bolondok kötnek. A nők persze azzal érvelnek, hogy a hitehagyottságom miatt maradok egyedül. Ezen már csak nevetek. Minden a lehetőségeken múlik, hogy egy újabb közhelyet is elsüssek. Harmincas férfiként úgy látom, hogy egyedül fogom leélni az életem hátralevő részét, nem lesz feleségem, gyerekem, igaz, az házasság nélkül is lehet, de mégsem lesz, nem fognak megsiratni, nem lesz hagyatékom, de még éltet néhány dolog, és ha akad nő, aki csatlakozni akar, elképzelhető, de a valóságból kell kiindulni. 

És ha az a nő elvált és gyereke van, vagy nem veled élte le élete legszebb éveit?

Ez akkor érdekes, ha ez a helyzet áll elő. Hogy mondjak egy újabb kiábrándítót, az eltartó szerepkörére nem vágyom, és azt hiszem, nem bennem látták eddig sem ezt a balekot. Házasodni fiatalon kell, az ember nem tudja felülírni a természetet, és mit remélhetnék én még ezután. Amit sokan elkövetnek, hogy másokat hibáztatnak, például a szüleiket, ez egy ideig érdekes, de negyven, ötven felé már szánalmas. Ami viszont engem illet, olyan dolgokért is magamat tettem felelőssé, amelyekhez semmi közöm nem volt, és tudtam, hogy amit művelek, az már beteges. Tőlem független dolgokért nem felelek. Ez a „mea culpázás” elég sokáig tartott, és időnként visszaesem. 

Szerinted van különbség a felvidéki, illetve a magyarországi férfiak és nők hozzáállása, tapasztalata, magatartása között? Létezik városi és vidéki gondolkodásmód, vagy teljesen összemosódtak a fogalmak?

A környezet befolyásolja az emberek hozzáállását és mentalitását, de egyre inkább úgy fest a helyzet, hogy a falvakban is csak laknak, de nem élnek. A közösségi élet kiveszőben van. A magyarországi és a felvidéki tapasztalat annyiban különbözhet, hogy a butaságok a kisebb településekre később érnek el, de az internet ezt is megoldotta. Ha az a kérdés, van-e különbség városi és vidéki nő között, akkor a válaszom az, hogy minimális. Nem visszafogottabb a vidéki nő, nagyobb városban persze könnyebben elveszhet a rengetegben, kiélheti az ösztöneit, és senki nem tör pálcát felette, ezt falun nehezebben teheti meg, de aki hedonizmusra vágyik, eléri a célját. 

Egyesek szerint feminizálódtak a férfiak, mások szerint viszont nem változtak semmit, ugyanolyanok, mint régen. Mitől vonzó a férfi a nő számára? Legyen gazdag, jóképű, rendelkezzen széles kapcsolati tőkével?

A férfiak nem sokat változtak a történelem során, ugyanolyanok, mint azelőtt. Néhányan persze, akik erre vevők, igazodtak az új időkhöz. A fiatalok elég furán néznek ki, a zavarodottság észrevehető, de nem foglalkoztatnak különösebben. A férfiak széles skálán mozognak, bármiben is mérjük össze őket. Milyen legyen a férfi? Jóképű, gazdag, rendelkezzen bizonyos lehetőségekkel, amelyek érdekesek és értékesek a nő számára. Legyen tehát sikeres, és ez a siker legyen kézzelfogható, amit a nő trófeaként mutogathat. Nyújtson biztonságot, de legyen izgalmas is. És a kedvencem, légy bohóc, ahogy a nők mondják, humoros. Igen, a nő gyerek, szórakoztatni kell őt. Az ideális az, ha a zsák megtalálja a foltját, vagyis a hasonló a hasonlóhoz vonzódik. De ha az összes nő a csúcsra tör, akkor nekik is csúcsnak kell lenniük. 

Milyennek látod a veled egykorú nőket? Az évek során változott a róluk alkotott véleményed, másképp közelítesz hozzájuk, változtak az elvárásaid velük kapcsolatban?

Cinikusan megfogalmazva, kétféle nő van, aki tetszik és aki nem tetszik. Más megközelítés, jó vagy rossz nő. Ha nem vagy meggyőződve száz százalékig arról, hogy jó nő van melletted, akkor bukás lesz a vége, felejtsd el a házasságot és a kapcsolatot ilyen nővel. Ezt is hallottam már másoktól. Érdemes megemlíteni azokat a férfiakat is, akik nem támasztanak elvárásokat, megelégszenek annyival, hogy a másik egyszerűen csak a női nem tagja. Korlátlanul kiszolgálnak, nincs önbecsülésük, nem fogalmaznak meg kritikát a másikkal szemben, bármire hajlandóak a nők érdekében. Ami egyszerre tetszik és megmosolyogtat a korombeli nőkben, az igyekezetük, hogy harminc fölött is jól nézzenek ki, eladják magukat, fiatalok maradjanak. Ahogy önmagukat és egymást erősítgetik, keresik a biztos pontokat az életben, miközben egy gyenge szél elfújja őket. A döntésképtelenségük, vagy ahogy a komoly, de laza nőt játsszák. A minimális elvárásom, hogy ne képzelje magát a világ közepének, hercegkisasszonynak, ahogy mondani szokás. Röviden, legyen jó nő! A magasból már régen leestek, illúziókat velük kapcsolatban pedig nem kergetek. Nem szabad elfelejteni, hogy ez egy játék, amelyet komolyan kell játszani, felnőttek módjára. Minden erről szól, vagy nem?