Háromszáz éve halt meg Rozsnyai Dávid, az utolsó török deák
A diplomácia minden korban és a világ minden helyén fontos szerepet töltött be az államok, birodalmak közötti viszony alakításában. A török hódoltság korában a három részre szakadt Magyarországnak csak az Erdélyi Fejedelemségben volt önállónak is nevezhető diplomáciája, bár a török vazallusnak számító államalakulat elsősorban az Oszmán Birodalom fővárosában, Isztambulban tartott fenn saját képviseletet.
Inkább szükségből és nem önszántából, mivel évente adót kellett fizetnie a látszólagos önállóság fejében, és amikor a törökök háborúzni indultak, akkor gabonával és egyéb élelmiszerekkel kellett hozzájárulni a seregek ellátásához. Ilyenkor is a törökül tudó erdélyi megbízottat menesztették, nehogy hiba legyen a kréta körül.
Ilyen szerepre vállalkozott történetünk hőse, az 1641‑ben Marosvásárhelyt született Rozsnyai Dávid is, aki befolyásos támogatóinak és sógorának köszönhetően az erdélyi fejedelem, Apaffi Mihály udvarában találta magát alig húszévesen, és ott „török deáknak” ajánlkozott. Igaz, törökül akkor még egy kukkot sem tudott, de latinul és németül is beszélő, művelt fiatalember volt. Végül néhány év alatt a törököt is kiválóan elsajátította, és közel 30 éven át szolgálta a fejedelmet, illetve erőskezű kancellárját, Teleki Mihályt.
Mozgalmas életét csak röviden foglalhatjuk össze: számos alkalommal megfordult Isztambulban, elkísérte a törököket Lengyelországba (ő felügyelte a 600 szekérnyi gabonát, amelyet Erdélynek kellett biztosítania). De megfordult Párkány környékén is, ahol szíve szerint a magyaroknak szurkolt, de ha a törökök vereséget szenvedtek volna, az számára is végzetes lett volna. Érsekújvár elesténél vele fogalmaztatták meg a vár parancsnokának szánt levelet. A fejedelem kegye azonban csak addig tartott, amíg nem keveredett bele – többnyire akarata ellenére – olyan ügyekbe (például a Béldi Pál‑féle összeesküvésbe), amelyek Apaffi hatalmát veszélyeztették.
1678 és 1682 között fogoly volt, és a börtönben töltött évek alatt írogatott és fordított. Aztán persze kiszabadult, és ott folytathatta, ahol korábban abbahagyta. Diplomáciai tevékenysége során különböző dokumentumokat sikerült megszereznie, ezek nyomán állította össze Történt dolgok I. Ferdinándtól I. Leopoldig c. kéziratát. Rendszeresen vezetett naplót és készített különböző feljegyzéseket (ezek színes útleírások és beszámolók is egyben), de fő művének egy eredetileg szanszkrit nyelvű, törökre fordított mesegyűjtemény (Pancsatantra) magyarítását tekintjük, amelynek latin címe volt ugyan (Horologium Turcicum et speculum continuum de rebus in orbe externis et internis), de magyarul íródott.
Életében egy munkája sem jelent meg nyomtatásban, bár ezt az utóbb említettet több másolatban is elkészítette, és tudunk róla, hogy támogatókat keresett a kiadáshoz. Sajnos, először csak a 19. század hatvanas éveiben látott napvilágot. Igaz jegyzetekkel és magyarázatokkal jól megspékelve, de a témáról addigra a magyar tudomány már a francia és a német nyelvű fordítások jóvoltából tudott, noha ezek csak Rozsnyai 1718. március 4‑én bekövetkezett halála után jelentek meg. Hősünk „török deákoskodása” II. Rákóczi Ferenc szolgálatában ért véget, és mivel a szabadságharc elbukott és a törököt is elűzték Magyarországról, ő lett az utolsó ebben a tisztségben.
