Halloween vagy Halottak napja?
Az utóbbi évtizedekben Európa keleti tájékain is mind nagyobb ismertségre tett szert a Halottak napjának kelta eredetű, s az angolszász területeken legelterjedtebb változata: a Halloween. Az, hogy mára a Halloween világszerte ismert, leginkább az Amerikába kivándorló, és népszokásaikat magukkal hozó íreknek köszönhető. Ők úgy tartották, október 31-én a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között, ezért a holtak szellemei visszatérnek az élők világába, hazalátogatnak, s a leggonoszabbak közülük beköltöznek az itt lakók testébe.
Megtévesztésképp ijesztő álarcokkal, maszkokkal álcázták élő mivoltukat. Halloween szimbóluma, hosszú évszázadok óta a kivájt töklámpás, az ún. Jack-lámpa, amely eredetileg kettős célt szolgált: egyrészt távol tartotta a gonosz szellemeket, másrészt pedig így világítottak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak.
Jack a hiedelem szerint egy részeges, ám tréfás és leleményes kovács volt. Olyannyira, hogy még az ördögöt is megviccelte; mikor az eljött érte, hogy elvigye, Jack felzavarta őt egy hatalmas fa tetejére, aztán keresztet rajzolt a fa törzsére. Mivel az ördög köztudottan irtózik a kereszt érintésétől, nem tudott lejönni a fáról. Jack csak azután engedte le az alvilági figurát a fáról, miután az megígérte, hogy nem kísérti őt többé.
Amikor Jack meghalt, a mennyországba nem engedték be iszákossága és csínytevései miatt, ám a pokolban sem találhatott otthonra, mert az ördög is haragudott rá, amiért korábban túljárt az eszén. Ezért csak odadobott Jacknek egy izzó fadarabot a pokol tüzéből, hogy legalább vak sötétben ne kelljen kóborolnia az idők végezetéig.
Jack beletette a mécsest egy kivájt fekete retekbe (más források szerint répába) és azóta bolyong lámpásával a mennyország és a pokol között. A kelta retket (répát) az amerikaiak időközben tökre változtatták (állítólag azért, mert abból több volt nekik), és a világító sárga gömb lassan Halloween szimbólumává vált.
Érdekes módon ez az ünnep - amely régibb gyökerű, mint az azzal gyakran összemosódó Mindenszentek - a mi őseink életében is jelen volt, bár kicsit másképp, mint az angolszászoknál. A néphit szerint Halottak napján az elhunytak szellemei feljönnek sírjukból, s megnézik, ki jött el őket meglátogatni.
Ennek eredményeként vált bevett szokásunkká a temetőlátogatás ezen a napon. Ez mellett viszont tágabb régiónkban is más-más ehhez hasonló hiedelmekből alakultak ki ezek a szokások. Csallóközben ezen a napon sütött kalácsot osztottak szét a temető kapujában álló és imádkozó koldusok között, mondván: ez megakadályozza a halottak hazalátogatását.
Ezzel ellentétben a Tápió folyó menti falvakban (mai Pest megyében) otthon megterítettek a halott számára, nem féltek tőle. Zala megyében is úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomokban, viszont amíg a harangok szólnak, ők hazalátogatnak. Ezért otthon vacsorát, rétest és égő gyertyát tettek az asztalra. A mai Románia és Ukrajna határán élő magyarok a főtt ételt a temetőbe vitték, hogy abból őseik is jóllakhassanak.
Ezen a napon az emberek féltek bizonyos munkákat elvégezni. Csallóközben nem volt szabad mosni, mert úgy tartották megsárgulna a ruha. S nem volt szabad meszelni sem, mert azt mondták, hogy különben férgek lepnék el a házat.
A szerző a ma7 médiacsalád újságíró-utánpótlásképzésének gyakornoka
