Halálra éheztette magát egy tizenhét éves holland lány
Megjárta a poklot! Noa Pothoven 11 éves korában szexuális visszaélés áldozatául esett, 14 évesen pedig két férfi megerőszakolta. Az átélt traumát sosem tudta feldolgozni, bár évekig küzdött démonaival. Úgy döntött, hogy véget vet a szenvedéseinek.

Noa az átélt borzalmak után meggyalázottnak és „tisztátalannak” érezte magát. Sokáig hallgatott arról, ami vele történt és igyekezett magában elrendezni a dolgokat. Állandóan attól rettegett, hogy újból megerőszakolják. Depresszióval, anorexiával és más pszichés problémákkal küzdött.
Szenvedései miatt úgy döntött, hogy eutanáziának veti alá magát, vagyis orvosi segítséggel költözik át a túlvilágra. Ezt azonban nem engedélyezték neki.
– közölte közvetlenül a halála előtt Instagram oldalán.
Szülei semmit sem tudtak öngyilkossági szándékáról. Csak akkor jöttek rá, amikor megtalálták a szobájában a búcsúleveleit. Édesanyja sokkot kapott, mikor ezeket elolvasta. Nem értette, hogy tehetett ilyet a mindig kedves, mosolygós lánya. Előzőleg csak annyit mondott szüleinek, hogy az ő életének már nincs értelme.
Noa már tavaly annyira kiéheztette magát, hogy válságos állapotban került kórházba. Lelki problémáival folytatott küzdelméről könyvet is írt, amelyben más lányoknak adott tanácsot, mit tegyenek, ha megerőszakolták őket.
Mindezek ellenére sem sikerült feldolgoznia az őt ért traumát. Vasárnap saját nappalijában érte a halál. Az első információk még eutanáziáról szóltak, de a barátai ezt megcáfolták. Noa egyszerűen csak nem evett és nem ivott, írja a The Guardian.
Az orvostudomány ezt a módszert a súlyos, halálosan beteg emberek életének megrövidítésére használja. Nagyon szigorú szabályok vonatkoznak az alkalmazására. Mindössze öt európai államban – Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Svájcban és Albániában – engedélyezett.