Halálos mustgázmérgezés a szabolcsi Kékcsén
Mustgázmérgezésben meghalt egy ember hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kékcsén - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Dóka Imre elmondta, a kisvárdai tűzoltókat egy Hajnal utcai épület pincéjéhez riasztották, ahol öt, egyenként kétszáz literes hordóban tárolták a forrásban lévő bort. A húsz négyzetméteres helyiségbe három középkorú férfi ment le, ahonnan a szétterjedt mustgáz miatt a saját erejükből már nem tudtak feljönni.
Két embert az épületben tartózkodók, egyet pedig a tűzoltók hoztak fel a felszínre - ismertette a szóvivő. Hozzátette, az egyik mérgezést szenvedett férfi a helyszínen meghalt, két másik társát a mentők kórházba vitték.
Hírmagyarázat: A must erjedése során nagy mennyiségű szén-dioxid keletkezik, amely a levegőnél nehezebb, színtelen és nagyobb koncentrációban jellegzetesen savanykás szagú gáz. A pincék légterében az erjedő mustból felszabaduló szén-dioxid fokozatosan kiszorítja a levegőt, ezért a közeg életveszélyessé válik. Minden esztendőben halálos áldozatokat követel a mustgáz okozta mérgezés. A gázt belélegző emberek eszméletüket vesztik és mire kimentik őket, már sok esetben nem lehet segíteni rajtuk. A megnövekedett szén-dioxid koncentrációt a láng elalvása is jelezheti, ezért ajánlatos égő gyertyával lemenni a pincébe és azonnal el kell hagyni a helyiséget, ha a gyertya elalszik.