2012. január 16., 09:38

Gundel Takács Gábor az év médiaszemélyisége

GYÕR. Gundel Takács Gábort választották az év médiaszemélyiségévé az idei győri Médiabálon. A hagyományok szerint a gazdasági szféra, a művészvilág és a média munkatársainak összejövetele előtt választják meg az előző év médiaszemélyiségét.

A Maradj Talpon műsorvezetője azt mondta: mindkét családjának, így kollégáinak is megköszöni a szakmai elismerést.

A bált minden évben jótékony céllal rendezik meg, a befolyt összegből egy fiatal tehetséges pályakezdőt és a munkájával már bizonyított, médiában dolgozó munkatársat jutalmaznak.

Eddig ezt a díjat többek között Geszti Péter, Friderikusz Sándor, Vágó István, Szellő István, D. Tóth Kriszta is megkapta.

Idén a bál a 145 évvel ezelőtt megtörtént Kiegyezésre, az aranykorszak kezdetére emlékezett. A győri eseményen nemcsak a színpadon voltak sztárok. A nézőtéren ott ült Papadimitriu Athina, Charlie, és a fellépése előtt Balázs Klári, Korda György, Gönczi Gábor, Tóth Gabi.

A helyi sajtó nevében Szammer István, a Lapcom ügyvezetője, az ország legnagyobb báljának helyet adó város nevében Borkai Zsolt polgármester, az országos sajtó képviseletében pedig Cserháti Ágnes, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szóvivője és kommunikációs igazgatóhelyettese köszöntötte a megjelenteket.

Megosztás