lapajánló 20
A jól végzett munka, az új etnikai centrum és a tévutak
Magyar7 - 20. száma
2023. október 15., 11:06

Gondolatok a dualitásról

Az előző két alkalommal szót ejtettünk az önismeretről, az érzelmi intelligencia jelentőségéről, illetve a kettő kapcsolatáról. Most egy olyan témával kapcsolatban szeretnék gondolatot ébreszteni, amely első hallásra filozofálgatásnak tűnhet, ugyanakkor, ha picit megkapargatjuk a felszínt, gyorsan világossá válik, hogy filozofálgatásnál sokkal többről van itt szó. Ez pedig nem más, mint a dualitás.

önismeret
Fotó: unsplash.com

Polarizált világban élünk. Az egy több részre hasad. Az egységből kétség születik. Az Isten megteremti a világot. Brahmant elfogja a teremtés vágya, s belőle megszületik a hindu szentháromság: a teremtő (Brahma), a megtartó (Visnu) és a romboló (Siva).

A sejt osztódik. A fogantatás aktusát követő időszakban rövid időn belül a megtermékenyült petesejt szedercsírává, majd hólyagcsírává alakul.

Mi a közös ezekben a példákban? Hogy kezdetben volt az Egy. Hogy ezt hittől, neveltetéstől függően milyen névvel illetjük, esetünkben teljesen mindegy, hiszen nincs olyan világvallás, amelynek alapjai analógiás szinten ne egyeznének.

Mint ahogy beszélhetünk az ember szintjén megnyilvánuló teremtés, azaz utódnemzés csodájáról is, az tértől és időtől függetlenül mindig egy olyan „egységből” származik, amelyben minden információ megtalálható és adott. 

Amennyiben meg szeretnénk fordítani, mi több, megérteni ezt a folyamatot, nagy bajba kerülünk. Egész földi létünk, annak minden megnyilvánulása, így nyelvünk is részekre osztott.

A bipolaritás, avagy dualitás köt, s nem igazán tudjuk elképzelni milyen az Egység állapota.

Ebből pedig az következik, hogy ha tudatosítjuk, ha nem, akkor is mindig a dualitás tengelyén mozgunk, élünk, észlelünk, érzünk, gondolkodunk. Hacsak nem értük el a megvilágosodottság állapotát persze, de ezt, tisztelettel, kizárhatjuk.

A „bot két vége” tana

Eddig a pontig még mindig gondolhatnánk azt, hogy: „ez filozófia, mi közöm nekem ehhez?” Nagyon is sok, nézzünk is egy gyakori példát! Szeretet-gyűlölet. Első körben ismét szeretném felhívni a figyelmet a magyar nyelv valami egészen csodálatos, szakrális voltára. Ha valaki nem ismerné, bontsuk szét a szavakat, s nézzük meg a kódolt üzenetét: szer-etet, gyűl-ölet. A szeretet és a gyűlölet olyan fogalmak, amik köré így vagy úgy, de összpontosul az életünk. Mi a legáltalánosabb klisé? Szerelem. Mindenki olvasott, hallott már róla, de legtöbbször úgy gondolom meg is élte annak tapasztalatát, amikor is a rózsaszín köd eloszlik, szemellenző lekerül, a valóság – érzetre – kifordul önmagából. Nem könnyű tapasztalás, de természetesen, mint minden az életben, ez is egyre elviselhetőbb, feltéve, ha az ember óhajt fejlődni, önismeretre adja a fejét, és kialakít némi önreflexiót. Ezen a ponton szeretném megidézni Albert Einstein szavait:

Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.”

Szóval, mi is történik ilyenkor a szeretet és gyűlölet viszonyrendszerében? Milyen érzés, milyen pszichés állapot az, amit szeretetnek és gyűlöletnek nevezünk? Mindkettőnél sokat gondolunk a másik félre. Extrém esetben csak ő tölti ki a gondolainkat. (Pozitív előjellel nevezzük ezt szerelemnek.) Energiát kumulálunk itt is, ott is, fiziológiánk megváltozik. Kivonni magunkat alóla csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem vagyunk képesek. S nem utolsósorban, következményként egy újabb duális fogalompárhoz jutunk: teremtünk vagy rombolunk. Pozitív és negatív pólus/véglet.

Mint látjuk, bár lehet róla filozofálni, ez a kőkemény valóság. Saját életem, s önismereti utam jelenlegi szakaszának egyik sarokköve ez. Úgy is nevezhetném – egy kedves tanárom, egyben mentorom után –, hogy a „bot két vége” tana.

A dolgok nem léteznek egymástól függetlenül, s bár az illúzió nagyon makacs, mára már a kvantummechanika is bizonyította a kvantum-összefonódás jelenségét.

Nincs szeretet gyűlölet nélkül, mint ahogy nincs boldogság szomorúság nélkül, vagy jó rossz nélkül és fejlődés fájdalom nélkül. Egyszerűen az agyunk nem tudja értelmezni, de még csak elképzelni sem, hogy mi történne akkor, ha a képletből kivennénk a „rosszat”. Ez esetben mi alapján tudnánk elmondani azt, hogy most éppen „jót” érzünk? Mihez viszonyítva? Fogalmi szinten, instant módon hullana atomjaira az egyik a másik nélkül. Hiszen csak együttesen, egymás függvényében értelmezhetők. Ellenkező esetben pedig, ha már két érzés befogadására képesek vagyunk, akkor törvényszerűen az egyik „ilyenebb” lesz a másiknál, amit automatikusan a „jobb” vagy „rosszabb” skatulyákba fogunk belegyömöszölni.

Az már csak hab a tortán, hogy abszolút értelemben nem létezik jó és rossz.

Ami létezik, az kondicionáltság, morál, kontextus és önismereti szint, illetve fejlődést elősegítő és fejlődést hátráltató tényezők, hogy ismét a hozzám nagyon közel álló – egyébként rendkívül tudatos és precíz – hindu tanokhoz nyúljak.

Az előbb említett példát meg lehetne fejelni számos másikkal, biztatok mindenkit, tegyen így! Lássunk még párat! Miből következik a formás test? Izomlázból. Miből következik az állóképesség? Hogy jó sokszor kiköpjük a tüdőnket a futópályán. (Fizikai/testi szint.) Mit jelent bízni? Hogy kitesszük magunkat a csalódás lehetőségének. Persze, dönthetünk úgy, hogy márpedig mi nem fogunk csalódni. Ez esetben bízni sem fogunk tudni, s az intim kapcsolat kialakítása csírájában lehetetlenedik el, függetlenül attól, hogy szülőről, testvérről, barátról vagy párról beszélünk. (Pszichés/érzelmi szint.) S végül, de nem utolsósorban, mibe kerül egy tudományos doktori fokozat? Rengeteg tanulásba, beleölt időbe és energiába. Persze, mai világunkban relatíve könnyedén vásárolhatók különféle diplomák és fokozatok, ugyanakkor ne tévesszük meg magunkat! Ilyen forgatókönyv esetén papírunk lesz, nem tudásunk, másodsorban holisztikus nézőpontból a pénz sem más, mint besűrűsödött energia. (Szellemi szint.)

A képlet tehát minden szinten megállja a helyét. Hatás-ellenhatás. Akció-reakció. Yin és Yang, ahogy azt a kínai kultúra már több ezer éve a nagyvilágra hagyományozta.

Érteni tehát érteni véljük. Legalábbis jó esetben. Akkor mégis hol a bökkenő? Hogy az ember egy alapvetően boldogságot kereső, fájdalmakat kerülni óhajtó lény. S ameddig ez így marad, addig törvényszerűen örökre nagy amplitúdók között kénytelen hánykolódni, amit egyesek szenvedésnek neveznek.

Megjelent a Magyar7 hetilap 40. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.