Gallo: a közmédiának szüksége lenne egy oknyomozó műsorra

hirek.sk 2018. január 13., 16:12
POZSONY. A közmédiának szüksége lenne egy oknyomozó műsorra – véli a Szlovák Rádió és Televízió Tanácsának elnöke, Igor Gallo, aki közlése szerint személyes véleményét már Jaroslav Rezníkkel, az RTVS vezérigazgatójával is közölte.

Igor Gallo, a Szlovák Rádió és Televízió Tanácsának (Rada RTVS) elnöke megerősítette, hogy a tanács a jövő hét folyamán tárgyalni fog Jaroslav Rezník, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezérigazgatójának döntéséről, amellyel levette a közszolgálati televízió műsoráról a Riporterek (Reportéri) című oknyomozó műsort. A műsor szerkesztői nem értenek egyet Rezník döntésével, ezért nyílt levélben fordultak a vezérigazgatóhoz.

„Meglepett, hogy a vezérigazgató nem szólt nekem előre a döntéséről. Az egészről csak a médián keresztül értesültem” – nyilatkozta Gallo, hogy amennyiben az RTVS menedzsmentje meghatározó döntést hoz, akkor arról az RTVS Tanácsának mint ellenőrző szervnek tudnia kellene. „Rezník úrral ugyanakkor már megegyeztünk arról, hogy rendszeresen találkozni fogunk, amelyek során tájékoztatni fog bennünket” – mondta Gallo.

A Riporterek Gallo szerint az utolsó oknyomozó műsor voltak a szlovák médiapiacon, s meglátása szerint a közmédiának szüksége lenne egy ilyen műsorra. „Hogy milyen paramétereken belül, az már az RTVS-től függ” – tette hozzá megjegyezve, hogy nem a tanács, hanem önmaga nevében szólt.

Rezník szerint a Riporterek c. műsor sem témaválasztását, sem pedig azok feldolgozása tekintetében nem felelt meg az oknyomozó műsorokkal szemben támasztott elvárásoknak. A Riporterek csapata elhatárolódott a vezérigazgató véleményétől.

Forrás: Aktuálne.sk
0 HOZZÁSZÓLÁS