Forradalmi rendelet Oroszországban: Alkoholt csak 21 év felett!
Az alkoholtartalmú italok megvásárlására vonatkozó minimális életkor 21 évre való emeléséről szóló törvényt készített el az orosz egészségügyi minisztérium.
A törvény előkészítéséhez 2018 szeptemberében kezdtek hozzá. Ekkor Tatiana Golikova orosz miniszterelnök-helyettes a törvényről szólva elmondta, ”különböző országokban – beleértve a Független Államok Szövetségének országait - sok példát találni arra, hogy bizonyos időben úgy döntöttek, megemelik az alkoholtartalmú italok megvásárlására vonatkozó minimális életkort 19, 20, 21 évre. „
A törvényt jelenlegi formájában még jóvá kell hagynia a szövetségi végrehajtó testületeknek – mondta el Veronika Skorcová egészségügyi miniszter.
Az Országos Közvéleménykutató Központ (VCIOM) felmérése szerint a törvényjavaslatot az oroszok 78 százaléka támogatja.
Jómagam két hónapja látogattam Oroszország északi részére és azt láttam, már eddig is fontos és szigorú intézkedéseket hozott az állam az alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében. Az északi sarkkörön túli Vorkuta városában például
csak alkoholszondába való belefújás után léphettünk be a helyi múzeumba,
de a vonatokról is rögvest leszállítják azokat, akiket alkoholfogyasztáson kapnak.
Mindezek ellenére azt tapasztaltam, még mindig probléma ott /is/az alkoholizálás.