2012. április 16., 16:17

Fico: konszolidáció idején inkorrekt bérelemésről beszélni

POZSONY. A közpénzek konszolidációja idején inkorrekt béremelésről beszélni -mondta Robert Fico kormányfő a pedagógusok sztrájkkészültségével kapcsolatban, miután beiktatta hivatalába Dušan Èaploviè új oktatásügyi minisztert.

„Azt várom, hogy mindenki tudatosítsa, milyen helyzetben vagyunk! A bérkérdéseket az új kormányprogram elfogadása után tárgyaljuk majd meg“ – mondta Fico.

Èaploviè tárgyalni akar a pedagógus-szakszervezet képviselőivel. Sorrendben a 3. találkozójuk éppen ma lesz. „A tanítók nem kapnak jó fizetést, de az államkincstár sincs jó helyzetben. Ezért meg kell vitatnunk, mit lehetne annak érdekében tenni, hogy legkésőbb 2014-ig teljesítsük a pedagógusok megalapozott bérköveteléseit“ – nyilatkozta az oktatásügyi miniszter.

A kormányfő ugyanakkor utalt arra, hogy a pedagógusok béremelése a 2012-es és 2013-as évek mérlegétől is függ. „Nagyon nehéz arról beszélni, hogy mi lesz 2014-ben. Nem vagyok az az ember, aki Szlovákia-szerte a bérek megkétszerezését ígéri. A lehetőségeinkhez mérten hozzájárulunk majd ahhoz, hogy az emberek helyzete javuljon“ – jelentette ki Fico.

A kormányfő szerint azt is el kell dönteni, hogy mi legyen a közép- és szakközépiskolákkal. „Az eddiginél jobban össze kell hangolnunk a szakiskolai oktatást a gyakorlattal, növelnünk kell a gimnáziumok iránti követelményeket, és felül kell vizsgálni az állami és a magániskolák kombinált rendszerét“ – mondta a kormányfő.

Fico üdvözli Èaploviè kezdeményezését, hogy új, minőségi szempontok alapján úgymond átrostálják a felsőoktatást. „Nem titok, hogy a felsőfokú oktatási intézmények színvonala az utóbbi időben csökkent“ – hangoztatta Fico.

Èaploviè korábban hangsúlyozta, számára elsődleges cél a műszaki és a szakoktatás fejlesztése. Szerinte a szükséges változtatások nélkül Szlovákia 3-4 év alatt tönkremegy. Úgy véli, ezért a gimnáziumokba csak az 1,5-nél jobb tanulmányi átlaggal rendelkező diákokat szabad felvenni.

Megosztás