Felvidéki magyar női példaképeket keres a Femine Fortis
Ön is ismer olyan nőt, lányt, asszonyt, aki a példaképünk lehet? Olyan sikeres embert, aki bebizonyította nőként is lehet nagyot alkotni? Szeretné, ha mindenki megismerné a történetét? Sikereit? Az oda vezető utat?
A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás ismét keresi a felvidéki magyar női példaképeket. Két évvel ezelőtt Cséfalvay Ágnes és Bodnár Éva, míg tavaly Tóth Erika és Szobi Kerekes Eszter munkásságát ismerték el.
2018-ban is várják a jelöléseket a [email protected] e-mail címre. Kérik, adják meg a jelölt elérhetőségeit (telefon, e-mail), illetve életrajzot és egy ajánlást is várnak, amelyben kifejtik, miért javasolják az adott személyt a díjra.
„A jelölt lehet egy édesanya, egy vállalkozó, közéleti ember, kultúraszervező, regionális politikus, művész, író. A lényeg, hogy értékeket jelenítsen meg, hogy a környezete és a felvidéki magyarság felnézhessen rá. Bárkit lehet jelölni, akit méltó példaképünkké válhat” – fogalmaz portálunkhoz eljuttatott felhívásában a Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás.
A javaslatokat április 5-ig várják. Ezt követően dönt a kuratórium, amelynek tagjai: Bauer Edit, Gergely Papp Adrianna, Kiss Beáta, Németh Gabriella és Zupko Mária. Az elismerést ünnepélyes keretek között májusban adják át Füleken.
„Figyelem: férfiak is jelölhetnek olyan nőt, akiket méltónak találnak egy ilyen elismerésre! Kérjük a jelölőket, hogy saját elérhetőségüket is adják meg” – fűzte hozzá a Femine Fortis polgári társulás.