Felvidék Anno
„Kalendáriumokról, képeslapokról nemigen szokás kritikát írni, de szerencsére a Százszorkép Kiadó most ürügyet szolgáltat erre a cseppet sem hagyományos kitekintésre“ – írja a lap. Dicséri a szerkesztőt, hogy jó ízléssel és szakértelemmel válogatott a képeslapok között.
„Eltűnődve és nosztalgiázva nézegethetjük a hajdani Kassa, Galánta, Lőcse, Ótátrafüred, Szepesvár, Dévény, Pozsony és Komárom utcáit, tereit. A szóban forgó települések fele persze nem a klasszikus Felvidéken található“ – jegyzi meg a szerző azzal, hogy a ma már szlovák túlsúllyal rendelkező városokban egykor magyarok és németek alkották a lakosság magvát.
„Különös nyugalom, szelíd, békés élet tárul fel a régi képeslapokon, még akkor is, ha leginkább épületeket és városrészleteket láthatunk. A valóságos és nem idilli Magyar Királyságot idézik a naptárak, az elsüllyedt, de a lelkekben soha el nem tűnő régi országot, ahol békében éltek egészen addig, amíg a világpolitika durván és féktelenül szétrombolt mindent.“
A Százszorkép Kiadó Anno sorozatának korábbi darabjai: az Erdély Anno, a Székelyföld Anno, és az Erdélyi Várak Anno.