EURO-2016 - Az Eb soha nem érhet véget
A magyar kemény mag Marseille-ben az öreg kikötőbe hirdetett gyülekezőt az izlandi meccs előtt. Parázs volt a hangulat a tengerparton, a rendőrök pedig alaposan felkészültek. Nem sokkal a vonulás előtt egy vízágyú is érkezett a helyszínre, de erre nem volt szükség. A szurkolók nem akartak balhézni, csupán tudtára akarták adni a városnak, hogy az Eb legjobb szurkolótábora Dzsudzsák Balázsékkal érkezett.
A vonulás során természetesen felvidékiekkel is lehetett találkozni. A DAC-sálat azonnal kiszúrtam és igyekeztem is a sárga-kék drukkerekhez. Mint kiderült, családi útról van, viszont nem volt egyszerű eljutniuk Franciaországba. Az európai repülőtereken uralkodó káosznak estek áldozatul ők is. Ryanair gépüket törölték, így gyorsan autóba pattantak, és fél nap késéssel, hajnali háromkor érkeztek meg a meccs helyszínére. Tovább nem maradhatnak, mert a gyerekek még iskolába járnak, és nem hiányozhatnak annyit. A fiatalok arcáról viszont így sem lehet lemosni a vigyort, alig várják a meccs kezdetét.
A franciák nem tartanak a vonuló tömegtől, fényképezik, videózzák őket, a házak ablakain és erkélyein pedig előkerülnek más nemzetek zászlói is.
A stadion előtt magyarok várják a magyarokat. Nem volt mindenki tisztában a közös gyülekező helyszínével, így sokan meglepődnek.
-„Biztos az izlandiak jönnek” - hangzik szomorkásan.
-„Ezek magyarok! Mennyien vannak, elképesztő” – jön gyorsan a válasz.
A két szurkolótábor egyesülve folytatja az útját és jut be a stadionba. A zászlókon lévő feliratokat szinte kivétel nélkül ellenőrzik, nem juthat be semmi, ami nem oda való. A magyar rendőrök, amikor idejük engedi, odafutnak a francia rendezőkhöz és mondják, hogy ezek csak települések nevei, engedjék be őket.
A Stade Vélodrome gyönyörű. Hatalmas nézőtér, elképesztő tetőszerkezet. Az egész viszont akkor válik csodálatossá, mikor megérkezik a több mint húszezer magyar és elfoglalja helyét. Az ultrák megpróbálnak átjutni a kordonokon, hogy egy helyről buzdíthassák csapatukat. Valakiknek sikerül, valakik az oldallelátón és a túloldalon maradnak. Így viszont még csodásabb, mikor a kapu mögöttiek „Hajrá!” felkiáltására mind a három oldalról érkezik a válasz „Magyarok!”
A kezdés előtt megmérik a rajongók hangerejét. Az izlandiak 98-99 decibellel mérlegelnek, amiben bőven benne van a piros-fehér-zöld szurkolók moraja is, a túloldalon viszont 126-ot mutat az eszköz!
Dzsudzsák Balázs még a meccs előtt is kimegy az ultrákhoz, egyeztet velük valamiről. A biztatásnál libabőrössé válok. Csodás, szavakkal leírhatatlan érzés. Olyan eufória uralkodik a meccs alatt a lelátón, melyet lehet még Budapesten sem élhettünk át eddig. Az orosz bíró ítéletei azért borzolják az idegeinket, főleg a büntető után. A második játékrészben viszont a játékosok mellett a fanatikusok is rátesznek egy lapáttal, aminek meg lesz az eredménye és kiegyenlítünk!
A lefújás után érkezik a csapat és megköszöni a biztatást. Dzsudzsák mezét, nadrágját, sportszárait, de még a cipőit is a közönségnek adja, majd különleges kalapot kap ezekért cserébe.
A rendezők bő húsz perccel a meccs után megkérnek, hogy kezdjünk el kifelé indulni, majd kézfogással jelzik, hogy jó meccs volt, gratulálnak. Ez különösen azért elismerő, mert ők a játékból semmit nem láttak, csak a szurkolókat nézték, így az ő teljesítményük érdemelte a gratulációt. Mi viszont láttuk a meccset, láttuk az újabb pontszerzést és láttunk egy olyan válogatottat, amire mindenki büszke lehet. Végre!


