2012. november 21., 20:07

Erzsébet napját ünnepelték Csákányházán

CSÁKÁNYHÁZA. A hétvégén Erzsébet-napi ünnepséget rendeztek Csákányházán (Èakanovce). A már hagyománynak számító falusi rendezvény első évfolyamára öt évvel ezelőtt, Árpád-házi Szent Erzsébet születésének nyolcszázadik évfordulója alkalmából került sor.

Az idei rendezvény kétnapos volt. A színes programok sorában lovas felvonulás, gulyásfőzés és kultúrműsor is helyet kapott. A faluban 2007-ben jött az ötlet, hogy kápolnát kellene építeni a község védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek. Ezt a helybeliek segítségével és az elszármazott csákányháziak adományaiból sikerült megvalósítani – magyarázta portálunknak Gáspár Béla, Csákányháza polgármestere. Szent Erzsébet hagyományára alapozva rendezték meg öt éve az első Erzsébet-napi ünnepséget a településen.

Szent Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. A legenda szerint sokat jótékonykodott, gondoskodott a szegényekről. Róla emlékeztek meg ünnepi műsorukban a csákányházi Gyöngyvirág asszonykórus tagjai. Mag Mária kórusvezető elmondta: olyan dalokat választottak ki, amelyek Szent Erzsébethez, mint édesanyához szólnak.

A falu kulturális életének szervezésében nagy szerepet vállal a Csemadok helyi szervezete. A Csemadok ötévi pihenés után március 13-án újraszerveződött, és mindjárt meg is alakult a Palóc tánccsoport. Tagjai lelkes fiatalok, kicsitől egészen a nagyobb korosztályig.

A műsorban fellépő helyieken kívül magyarországi művészek is szórakoztatták a közönséget az idei Erzsébet-napi ünnepségen. A falu kisiskolásainak verses-mesés összeállítása mindenki számára igazi csemege volt. A szervezők kitartó munkájának eredménye volt a zsúfolásig megtelt kultúrház. Ennek alapján joggal bízhat a falu abban, hogy a rendezvénynek jövőre is lesz folytatása.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

 

Megosztás