2018. december 15., 19:19

Emberfeletti küzdelem: el sem tudja képzelni, mire vállalkozik, aki a Himaláját tervezi meghódítani

A Himalája sokak számára a régió egyik elterjedt vallása, a buddhizmus tanaival azonosított önmegértést, szellemi megtisztulást szimbolizálja.

Himalája
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: GEO Magazin

Ebben a hegységrendszerben található a föld 14 legmagasabb hegye, amelyek mindegyike nyolcezer méter fölé magasodik. Ilyen magasságban rendkívüli terhelésnek van kitéve az emberi szervezet. Teljesen egyénfüggő, ki hogyan reagál a szintemelkedés lehetséges hatásaira.

A legfrissebb GEO magazinban három, ide indult magyar Himalája-expedíció útját mutatta be a szerző, Bíró Dániel.

Az alaptábor rendkívül fontos támpont a hegymászóknak
Az alaptábor rendkívül fontos támpont a hegymászóknak
Fotó:  GEO Magazin

 Van, aki már 2500 méter fölött is megérzi a nehezebb oxigénfelvételt, fáradékonyabb, émelygős, fejfájós lesz. Ám alapvetően ritka, zömmel 3500 méter felett kezdődnek a problémák, az akár életveszélyes állapot, a magashegyi tüdő-, illetve agyödéma pedig 5500 méter fölött, illetve fokozottabban 7500–8000 méter fölött, az úgynevezett halálzónában alakulhat ki – írja a GEO magazinban Bíró Dániel, a Kalifa Himalája Expedíció 2018 kommunikációs vezetője.

A hegymászók csak apró pontoknak látszanak a hatalmas hegyoldalon
A hegymászók csak apró pontoknak látszanak a hatalmas hegyoldalon
Fotó:  GEO Magazin

Az expedíció keretében három csapat is útnak indult: márciusban Klein Dávid a 8027 méteres Sisapangma, Varga Csaba a 8586 méteres Kancsendzönga, Suhajda Szilárd pedig júniusban a Gasherbrum I. és II. megmászására vállalkozott. Noha a csúcsot egyikük sem érte el, az expedíció mégis sikeres volt.

A himalájai mászások esetében a jó akklimatizáció mindennek az alapja.

Nyolcezres expedíciókon az alaptábort körülbelül 5000 méteres magasságban építik ki, ugyanis a szervezet itt még képes regenerálódni, ennél feljebb viszont már önmagát bontja le, folyamatos a leépülés.

Hogy a szervezetnek lehetősége legyen hozzászokni az oxigénhiányhoz, fontos betartani a lépcsőzetesség elvét, vagyis napi 1000-1500 méternyi emelkedésben maximálni a haladást. Ennek oka, hogy az akklimatizációs tüneteket visszább tudják fogni: kalapál a szív, 100 fölött van nyugalmi állapotban a pulzusszám. A szervezet munkáját folyamatos folyadékbevitellel kell segíteni, egy éjszaka alatt ez optimálisan két liter vizet jelent.

A folyadékpótlás rendkívül fontos a magasban, noha ez a módja nem a legjobb
A folyadékpótlás rendkívül fontos a magasban, noha ez a módja nem a legjobb
Fotó:  GEO Magazin

Ha a mászók nem akarják, hogy veszélyes mértékben besűrűsödjön a vérük, muszáj legyűrniük ezt a vízmennyiséget, ami persze egy sor újabb kellemetlenséget von maga után.

Végül a nagy magasságokhoz való alkalmazkodás fontos feltétele a kisebb visszaereszkedés is, ahol a szervezet „fellélegezhet”. Az étkezés is kiemelten fontos, ám az európai ízlésnek igencsak ízetlen sherpalevesekkel szemben sokan részesítik előnyben a hosszú ideig elálló csemegéket, az aszalt ételeket és olajos magvakat. Ezek a Himalája hegyei között felbecsülhetetlen kincsnek minősülnek.

Erőss Zsoltra és Kiss Péterre emlékeztek

2013-ban a Kancsendzönga hegyen tűnt el a magyar hegymászás legendás alakja, Erőss Zsolt (†45) és a korosztálya egyik legtehetségesebb mászójaként számon tartott Kiss Péter (†26).

Első magyarként érték el a 8586 méteres csúcsot oxigénpalack használata és teherhordók segítsége nélkül. Bár több emléktáblát is avattak a tiszteletükre, a Kancsendzönga alaptáborában 2018-ig ez nem sikerült.

Klein Dávid a Mera Peak megmászása közben, csodás kilátás nyílt a hegyről
Klein Dávid a Mera Peak megmászása közben, csodás kilátás nyílt a hegyről
Fotó:  GEO Magazin

Csák Attila szobrászművész alkotta meg az emléktáblát, amely április 16-án foglalta el méltó helyét a Kancsendzöngán, így a hegymászó közösségnek sikerült méltóképpen tisztelegnie Erőss Zsolt és Kiss Péter emléke előtt, eltűnésük 5. évfordulóján.

Himalája
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.