Élőlánc a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport körül
A közösségi oldalakon keresztül Igazságot Mátyásnak! Élőláncot a műemlékeinknek! címmel meghirdetett úgynevezett villámgyülekezet (flashmob) során a többnyire fiatal résztvevők égő gyertyával állták körül a szoborcsoportot - írta szerdán a Szabadság című kolozsvári napilap. Így fejezték ki tiltakozásukat a szoborcsoport kedd esti meggyalázása miatt, amit az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt is elítélt. A fiatalok megmozdulása néhány percen át tartott.
A román rendőrség négy román fiatalt állított elő, akiket fejenként 15 ezer forintnak megfelelő lej összegre bírságoltak meg a felirat felfestése miatt. Õk a Romániában egy hete tartó tüntetéssorozat kolozsvári utcai tiltakozásán vettek részt, és annak ideje alatt festették a talapzatra a feliratot.
Az esettel kapcsolatosan Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta: „beszéltem a belügyminiszterrel, arra kértem, hogy határozottan lépjenek fel a huligánok ellen, és büntessék meg őket. Ezúton is szeretném hangsúlyozni, hogy a békés, civilizált tüntetéseknek helyet kell adni, de nem engedhetjük meg, hogy ezek a tiltakozások magyarellenes uszításokba torkolljanak”.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is közleményben reagált a provokációra. „Az EMNP határozottan elítéli, és diverziókeltő provokációnak minősíti a kolozsvári Mátyás-szobrot meggyalázó akciót, melynek célja nem más, mint a figyelem elterelése az utóbbi napokban kirobbant, régóta lappangó országos feszültségekről. Megalapozott a gyanú, hogy a tegnap esti kormányellenes tüntetésen történt szoborgyalázás csakis a rendőrség és csendőrség hallgatólagos hozzájárulásával történhetett meg, hiszen a rendfenntartó erők rég nem látott jelenléttel „biztosították” a tüntetést.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormányzattal szemben felgyülemlett elégedetlenségnek, valamint a kormány és ellenzéke között zajló állóháborúnak az erdélyi magyar közösség legyen a bűnbakja, egyetemes értékű műemlékeink pedig csatamezővé váljanak!" – írja közleményében Gergely Balázs alelnök.
A Kolozs Megyei Rendőr-felügyelőség arról tájékoztatott ma reggel, hogy a feliratot eltávolították. Anca Purdea szóvivő elmondta, hogy a 61/1991-es törvény értelmében a tettesekre, akik kolozsvári U futballcsapat szurkolói voltak egyenként 200 lejes pénzbírságot róttak ki.
Az erdely.ma internetes portál hírei szerint a Mátyás szobor megrongálásával párhuzamban további magyarellenes feliratok jelentek meg az utcákon. „Ki a magyarokkal az országból! Románia a románoké" felirat mellett egyéb magyargyűlölő feliratok is olvashatók a kincses város központjában.