2017. június 23., 20:11

Elkezdődött a strandidény, az orvosok óvatosságra intenek

POZSONY. Pár nappal ezelőtt Szlovákiában hivatalosan is elkezdődött a strandszezon, ami szeptember közepéig tart. Több szabályra is érdemes gondolni – hívják fel a figyelmet a szakemberek, akik szerint főként a természetes vízfelületek esetében érdemes elővigyázatosnak lenni, mert azokban elszaporodhatnak a cianobaktériumok, valamint a hulladék és az ürülék általi szennyeződések is veszélyesek lehetnek.
201706221211530.furd01.jpg

„Oda kell figyelni arra, hogy a víz nem túl zavaros-e, abban nem képződik-e hab vagy zöld üledék. Ha igen, akkor annak elkerülését tanácsolom” – mondta Ján Mikas, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) tiszti főorvosa.

Fürdés előtt érdemes a vízfelület környékén is körülnézni, s a bűzös iszapja sem tartozik a jó jelek közé. Ugyancsak veszélyes lehet olyan helyeken fürdeni, ahol gyülekeznek a vízi madarak, amelyek szalmonella-fertőzést terjeszthetnek. Tabuként kell tekinteni olyan vízre, amelyben elpusztult állatok teteme található vagy a közelében vezetik el a szennyvizet – magyarázta a tiszti főorvos.

A rossz minőségű vízfelületet az üzemeltetőnek „Tilos a fürdés!“ táblával kell megjelölni, ennek betartását a regionális közegészségügyi hivatalok ellenőrzik. Mikas szerint az üzemeltető és szakemberek általi ellenőrzés nélküli vízben való fürdés saját felelősségre történik. „Az embereket erre szintén figyelmeztetjük” – nyilatkozta.

A tavakban való fürdőzés nem mindenki számára ajánlott, például a gyenge immunitással, illetve érzékeny, sebes bőrrel rendelkezők inkább kerüljék ezt. Úszás után érdemes mindig lezuhanyozni és száraz ruhát felvenni. Ha ugyanis valaki hosszabb ideig nedves fürdőruhában marad, megfázhat, s akár ginekológiai és urológiai problémákkal is szembesülhet.

A regionális közegészségügyi hivatalok eddig 7 szabadstrand üzemeltetését hagyták jóvá, amelyek a következők: Aranyhomok (Zlaté Piesky), Napos tavak (Slneèné Jazerá), Rózsaszállás (Ružiná) – Divín mellett, Ormet és Drieòok strand – Meleghegy (Teplý vrch), besztercebányai (Banská Bystrica) tó, Nagydomása (Ve¾ká Domaša – Valkov). További 6 természetes strand esetében még folyamatban van az engedélyeztetési eljárás.

Már több mesterséges strandfürdő működik Nagyszombat, Nyitra és Besztercebánya megyében. Főleg az északi régiókban azonban a változó időjárás miatt csak júliusban kezdődik a strandidény. Üzemeltetési engedéllyel a több mint 200 szlovákiai mesterséges fürdőhely közül 100 rendelkezik, további 50 esetében már intézkednek, az engedélyt az idén közel 30 strand nem kérte.

Arról, hogy a természetes vagy mesterséges strand üzemelhet-e, a Közegészségügyi Hivatal szakemberei az adott térség megtekintése, a víz minősége és a strand működési szabályzata alapján dönthetnek. A megvizsgált fürdőhelyek állapotáról szóló aktuális információk az ÚVZ és a regionális közegészségügyi hivatalok oldalain olvashatók.

A Napos tavaknál pénteken megfulladt egy férfi

Szencen péntenek koradélután vízbe fulladt egy férfi a Napos tavaknál. A férfi egy vízibicikliről ugrott a vízbe, ahol elmerült és már nem jött fel a felszínre. A mentőszolgálatok munkatársai közel egy órás kutatás után találták meg. Még próbálkoztak újraéleszteni, de eredménytelenül. Az orvos boncolást rendelt el, hogy kiderüljön, mi okozta a férfi halálát.

Megosztás