2022. január 24., 17:40

Elhunyt Csollány Szilveszter

Ötvenegy esztendős korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász.

csollány
Fotó: MTI

A Magyar Tornaszövetség (MATSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közös közleményben tudatta a sportoló halálhírét.

„A Magyar Tornaszövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság mély fájdalommal tudatja, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter 51 éves korában elhunyt. Az olimpiai bajnok tornász nemcsak sportolóként ért el kimagasló eredményeket, hanem kiváló férj és nagyon jó édesapa is volt.”

Csollány Szilveszter megfertőződött a koronavírussal, és december elején súlyos állapotban lélegeztetőgépre került egy budapesti kórházban. Szervezete hosszú hetek után adta fel a küzdelmet.

A Magyar Nemzet munkatársa még tavaly novemberben egy interjút szeretett volna készíteni a kiváló sportemberrel. A napilap online oldalán így búcsúzott tőle:

Az ötkarikás játékokon a tornasportban tizenöt aranyérmet szereztünk, Csollány Szilveszter a tizennegyediket, 2000-ben Sydney-ben. Ekkor ő lett a „gyűrű ura”, de lehetett volna már négy évvel korábban is az. 1996-ban semmivel sem mutatott be haloványabb gyakorlatot, mint az olasz Yuri Chechi, de a szeren akkoriban egyeduralkodó taljánt a pontozásos sportágban csak az övénél jóval erősebb produkcióval lehetett volna legyőzni. Mint ahogy a profibokszban is nagyon meg kell verni a világbajnokot, hogy le lehessen győzni. A gyakran külön utakon járó Csollány az atlantai játékokra amúgy St. Louisból ugrott át, 26 esztendősen akkor már egy éve edzősködött az Egyesült Államokban, gyerekekkel foglalkozott, közben pedig egyedül készült az olimpiára. Az atlantai ezüst után arra jutott, hogy abbahagyja a versenyzést, a következő év februárjában azonban volt egy álma, ami aztán megismétlődött: újra a szereken látta magát. Ez bogarat tett a fülébe, a teremben hónapok után újra felmerészkedett a gyűrűre, és maga is megdöbbent, hogy simán megcsinálja a legnehezebb elemeket is. Újra nekidurálta magát, és ebből sült ki 1998-ban a szentpétervári Eb-arany, majd hazaköltözve, immár itthoni felkészülés után a sydney-i megkoronázás. 2002-ben pedig megadatott neki, hogy öt vb-ezüst után (amiből egynek mindenképpen, de talán kettőnek is aranynak kellett volna lennie) magyar közönség előtt, Debrecenben legyen világbajnok. 2000-ben és 2002-ben is ő lett itthon az év sportolója. Mivel a 2003-as kvalifikációs csapat-világbajnokságon együttesünk – nélküle – csak 21. lett, ez eldöntötte, hogy nem lehet ott az athéni olimpián, ami azonban nem törte le. „A csapat döntött helyettem. Nem tagadom, akkor úgy éreztem, nagy kő esett le a szívemről” – vallotta be később. Visszavonulása után sokáig kereste a helyét, rengeteg úton elindult, nem jószántából csöppent bele a vendéglátásba, s talán a celeb világba sem. A tornától nem szakadt el, edzősködött itthon, Izlandon, az utóbbi időben pedig Ausztriában foglalkozott gyerekekkel, akik rajongva néztek fel rá, csodálták. Szörnyű igazságtalanság, hogy már az emléke előtt kell fejet hajtanunk.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!