HIRDETÉS

Elfogyhat az ivóvíz Fokvárosban

hirek.sk 2018. január 24., 16:21
FOKVÁROS. A helyi képviselők szerint Fokvárosban 95 napon belül elfogy a víz. Ha ez valóban megtörténik, akkor ez lesz az első nagyváros a világon, amely kifogy a vízkészletéből.

A tengerparton fekvő dél-afrikai város már majdnem három éve küzd a történelme folyamán eddig bekövetkező legsúlyosabb aszállyal. Most már tényleg elérkezett az utolsó pillanat a teljes katasztrófa elkerülésére.

Mivel kevés eső várható a közeljövőben is, a város vezetése most elrendelte a 3,7 millió lakos számára, hogy drasztikusan csökkentsék a vízfogyasztásukat. Rövid zuhanyokat vegyenek, ne mossák az autójukat és a lehető legkevesebbszer húzzák le a vécét. Ha ezt nem teszik meg, akkor áprilisra minden csapjukat elzárhatják.

„Csupán 95 napunk maradt a Zéró Napig" – jelentette be Fokváros vezetése egy január 15-én kiadott közleményben. „A Zéró Nap, azaz, amikor a város kénytelen elzárni a csapok többségét, 2018. április 21-én érkezhet el."

Ha városnak nem sikerül megoldania a problémát és alternatív vízforrásokat biztosítani, akkor a fokvárosiak kénytelenek lesznek sorba állni a napi vízadagjukért, ami nem haladja meg a 25 litert, a kormány által a város körül kialakított számos elosztóhely egyikén.

A vízkrízishez több tényező is vezetett. A szárazság 2015-ös korai szakaszáért nagyrészt az El Niño jelenséget okolták, de mivel a helyzet továbbra is romlott, a szakemberek most a rossz városüzemeltetésre, a növekvő városi népességre és – természetesen – a klímaváltozásra mutogatnak.

Ijesztő a Zéró Nap Mad Max-szerű víziója, és sajnos egyre gyakoribb látvánnyá válhat a klímaváltozással szembesülő világban. A szakemberek úgy becsülik, hogy Észak-Afrika és a Közel-Kelet olyan forróvá és szárazzá válik, hogy lakhatatlan lesz a közeljövőben még akkor is, ha minden ország betartja a párizsi klímaegyezmény célkitűzéseit.

Forrás: Origo.hu
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS