2012. április 6., 14:39

Életveszélyes állapotban van a kulcsi tragédia egyik sérültje

BUDAPEST. Hamarosan megműtik a kulcsi tragédia egyik áldozatát, aki életveszélyes állapotban van. A négy ember megölésével gyanúsított elkövető nem tanúsított ellenállást, amikor a Terrorelhárítási Központ (TEK) elfogta a tetthelyhez közel egy bozótban. Sérülései miatt őt is kórházba szállították.

Nem életveszélyes, de komoly sérülései vannak – közölte Hajdu János, a szervezet főigazgatója pénteken a Fejér megyei községben újságírókkal. Hozzátette, a férfinál elfogásakor több, vélhetően a gyilkosságnál használt vágóeszköz volt. A kutatást két nyomkereső kutya segítette, egyikük jelzésére találták meg az elkövetőt a ház és a Duna közötti domboldalon - közölte.

Hajdu János azt mondta, a férfi egy bokor alatt feküdt, nem életveszélyes, de komoly sérülései vannak. A TEK főigazgatója kijelentette: a 24 éves férfi feltehetően a támadás során, dulakodás közben és nem az elfogása közben sérült meg. Az elkövetőt előbb a dunaújvárosi kórházba szállítják, majd ellátását követően a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon hallgatják ki.

A tragédia egyik sérültjét mentőhelikopterrel szállítottak a budapesti Állami Egészségügyi Központba. Életveszélyes állapotban van és hamarosan megműtik - tudta meg az MTI a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletesétől. A támadás másik két sebesültjét ellátó székesfehérvári és dunaújvárosi kórház későbbre ígért tájékoztatást a sérültek állapotáról. 

A TEK munkatársai a település közelében, egy mocsaras területen fogták el H. Csanádot, akit azonnal őrizetbe vettek. Fotóját és adatait a rendőrség honlapján is közzétették. Garamvölgyi László szóvivő a korábbi híreket cáfolva azt mondta: nem történt túszejtés, az elkövető feltehetően egy családi vita során, brutálisan végzett rokonaival egy szúró és vágó eszközzel.

A férfi, amikor kezében a gyilkossághoz használt eszközzel kilépett az utcára, egy másik rokonát is megsebesítette, akit a mentők kórházba szállítottak. A dandártábornok közölte: a fiatalember édesapjával, nagyszüleivel és testvérbátyjával végzett, édesanyját, lánytestvérét és egy közeli rokonát megsebesítette. 

Megosztás