2021. július 25., 16:38

Egyet a papának, egyet a mamának - mihez kezdjünk, ha válogatós a gyerek

Azt mondják, a válogatás hozzátartozik a gyerekek egészséges fejlődéséhez, az evés megtagadása az önállósodás, az akarat érvényesítésének az egyik formája. Nem mindegy azonban, hogy a csemete milyen nevelést kap az étkezés terén, hiszen ez nagyban kihat majd a család többi tagjának az életére is.

táplálkozás
Fotó: unsplash.com

A dackorszak beköszöntével a gyerekek ízlése folyamatosan változik. Amit ma szívesen elmajszolgatnak, arra lehet, hogy holnap rá sem néznek. Az is előfordulhat, hogy napokig ugyanazt az ételt hajlandók csak elfogyasztani, néha szinte semmit sem esznek, máskor meg tömik magukat.

Így ismerkednek a világgal, az új ízekkel, de legfőképpen a határaikkal. Az egyik legnagyobb csapda, ha ilyenkor a „jó” szülő kétségbeesik és elkezd mindent felülírni a szándék, hogy megetesse a gyermekét.

A finoman működő radarok azonban máris észlelik, mivel lehet hatni az aggódó felmenőre. Meg kell állapítani, hogy valóban válogatásról, vagy inkább étvágytalanságról van szó. Az étvágytalan gyerekek ugyanis keveset esznek, míg a válogatósak csak bizonyos ételeket hajlandók elfogyasztani, a többit akkor sem, ha éhesek. A szülői elvárások gyakran nagyok. Nem szabad elfelejteni, hogy a gyerekek gyomra normális esetben sokkal kevesebb étel befogadására képes, mint a felnőtteké, és az étvágyuk is éppúgy lehet változó, mint bármelyik másik emberé. Aggódni semmi esetre sem kell, ha azonban szemmel láthatóan kórosan vékony a gyermek, vagy esetleg hasfájásra, étvágytalanságra, gyakori hányingerre panaszkodik, érdemes szakember segítségét kérni.

A neofóbia, vagyis az újdonságoktól, az új ételektől való félelem is természetes velejárója a fejlődésnek. Az egyik gyereknek több, míg a másiknak kevesebb időre van szüksége ahhoz, hogy rájöjjön, izgalmas új dolgokat kipróbálni, megkóstolni.

Szélmalomharc helyett

• Amikor csak lehet, egyen együtt a család, hiszen a kicsiknek nagyon fontos a minta. Ha azt látják, hogy rajtuk kívül mindenki nyugodtan falatozik, és élvezi az étkezést, nekik is megjön a kedvük. Ezenkívül ez jó légkört is teremt, ami szintén segít.

• Vásárolni, sütni-főzni a gyerekek számára általában jó buli. A nekik szánt apró bevásárlókocsi tovább fokozza a vásárlás élményét. Főzés közben pedig remekül lehet ismerkedni a nyers alapanyagokkal, majd azok főtt változatával, össze lehet hasonlítani, melyik az ízletesebb.

• Sokat segít a szép tálalás, a tányéron elhelyezett színes zöldségek, gyümölcsök, vagy éppen egy pöttynyi tejföl vagy sajt. Természetesen nem kell minden áldott nap mesterszakács-kreációkat alkotni, csupán egy kicsit játszani a színekkel.

• A gyerekek, az idő fogalmát még nem ismerve, a napi rutinon keresztül tudják, mi mit követ. Ez megnyugvást, biztonságot teremt számukra. Jó, ha az étkezések is ilyenfajta ritmusra épülnek fel. Jelentsen ez napi háromszori főétkezést és két kisebb falatozást.

• A kevesebb étellel a tányéron könnyebb célt érni, hiszen így a gyerek nem rémül meg a hatalmas porciótól. Majd kér, ha még enni szeretne.

• Az evés szóljon az evésről, ne legyen bekapcsolva a tévé, ne legyen játék az asztalon, egyszerűen csak az étkezés adja az örömöt. Illetve ha nem hajlandó megenni valamit most, még nem kell letenni róla, lehet, egy hét múlva már teljesen másképp áll hozzá.

• Ki mondta, hogy étkezni csak az asztal mellett lehet? A gyerekek számára ez sokszor unalmas, hiszen annyi más dolguk lenne helyette! Egy kerti, vagy éppen a nappaliban megrendezett pikniknek azonban nehéz ellenállni. Néha jó kiszakadni a hétköznapi rutinból, és ez mókás kaland is egyben.

• El kell fogadni, hogy a gyerek néha jobban kíván valamit, akárcsak azt is, hogy mindenkinél akad olyan étel, amit előnyben részesít a másikkal szemben. Ez maga az ízlés.

Ezen kéne változtatni

A folyamatos dorgálás, fenyegetés és összehasonlítgatás (bezzeg a szomszéd kislány már megette volna, ha nem eszed meg, nem kapsz desszertet, ne csámcsogj, ülj egyenesen) nem vezet jó útra. Gondoljunk bele: ki szeretne ilyen körülmények között enni nap mint nap? Ez sem a szülőnek, sem a gyereknek nem jó. A másik véglet, ha a gyerek eléri a célját, és csupán azt az ötféle ételt kapja, amit szeret, mert úgymond legalább eszik és nincs hiszti az asztalnál. Az egyensúly valahol ott van, amikor nem a család legkisebb tagja diktálja a feltételeket, hanem egyszerűen beleolvad a családi létbe. Ma ez az ebéd, nem kell megkóstolni, de a következő étkezésig nincs más! Ha mindig megkapja a kedvencét, valahányszor elutasít egy ételt, egy idő után már nem lesz hajlandó mást megkóstolni, ráadásul rájön, hogy az étkezéssel manipulálhatja a szülőt. Figyelembe kell venni ugyanakkor az egyéni ízlést is, azaz, ha a spenótra nézve rosszul lesz, akkor kerüljön az egyik fogásba olyan alapanyag, amit igazán szeret.

Nem kell mindent megenni, egyen annyit, amennyit kíván. Van, aki könnyen beadja a derekát, és hajlandó többet enni, amikor erőltetik, ez azonban később elhízáshoz vezethet. Ha azonban a gyerekben ellenállást szül, akkor idővel az étkezéssel kapcsolatban negatív érzései lesznek, a kellemetlen élmények pedig étvágytalansághoz vezethetnek.

Végezetül egészséges ételt soha ne helyettesítsen egészségtelen. Tehát ha nem kívánja az almafalatokat, kapjon banánt vagy körtét, ne pedig csokit.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.