Egyelőre elmarad a kirívóan fagyos idő
A tél eddigi leghidegebb időszakán vagyunk túl. Az elmúlt hét végén kezdődött és szerdán érte el csúcspontját, amikor az ország nagy részén hullott az égből Holle anyó hideg, fehér áldása. Pavol Faško, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) klimatológusa elmondta, kedden hajnalban a tél ledermesztőbb hidegét mérték.
„Az erdőtkai (Oravská Lesná) meteorológiai állomáson 2 méterrel a talaj felett -22 fokot mutatott a hőmérő. Ugyanezen a helyen 5 centiméterrel a föld felett -23,7 fokot mutatott a mérőműszer“ – jegyezte meg Faško, aki szerint a szerdai is figyelemreméltó nap volt, amikor az ország nagy részén havazott. Ez elsősorban a főváros közlekedésében okozott komoly gondokat. „Pozsonyban nem csupán porhóról volt szó. Még pénteken reggel 13 centiméternyi hullott a Kolibán, akárcsak Poprádon“ – mutatott rá a klímaszakértő.
A hétvégén felhős és napsütötte időszakok váltják majd egymást, s több helyütt is fagypont feletti értékekre számíthatunk. „Az időjárás a sízőknek kedvező lesz, ám nem árt megjegyezni, hogy nappal olvadni fog a hótakaró, míg éjjel a fagypont alatti értékek következtében jegesedésre számíthatunk majd. Ezért aztán a gépjárművezetőknek és a gyalogosoknak is ügyelniük kell majd az óvatosságra, ha útra kelnek“ – mondta Faško.
A jövő hét folyamán az éjszakákat nem túl intenzív fagyok jellemzik majd. Kétszámjegyű mínuszos értékekre csak azokon a területeken kell számítani, ahol napközben derült lesz az égbolt vagy csak kevés lesz a felhő és a tájat összefüggő hótakaró borítja majd. Napközben mintegy +5 fokig kúszhat majd a hőmérő higanyszála. Hózáporokra, illetve záporesőre csak elszórtan van kilátás.
Faško elmondta, a meteorológiai mérések történetében a leghidegebbet, -41 fokot 1929. február 11-én, a Zólyomi járásban található Véglesen (Víg¾aš) mérték. Hasonlóban most aligha lesz részünk. Az ország leghidegebb pontjain -13 foknál alacsonyabb értékek nem várhatóak.
Végezetül vessünk egy pillantást az elkövetkező napok várható hőmérsékleti értékeire:
Szombat: felhős borult égbolt elszórtan jelentkező csapadékkal. A nap folyamán a hőmérséklet 0/+5 fokig emelkedik.
Vasárnap: javarészt kevés, ám átmenetileg megnövekvő felhőzet mellett hajnalban -3/-8, a völgyekben, völgykatlanokban -8/-13, napközben 0/+5 fok valószínű.
Hétfő: felhős, borongós idő. Éjszaka 0/-6, a keleti, hegyvidéki völgyekben és völgykatlanokban -13, nappal -1/+5 fok várható.
Kedd: felhős, borult égbolt. Hajnalban 0/-6, napközben -2/+4 fok várható.
Szerda: felhős, borult idő. Éjszaka -1/-7, nappal -2/+4 fok valószínű.
