Egy perzsa tudós, aki hétszázötven évvel halála után lett világhírű költő
Az Ezeregyéjszaka meséinek olvasói sok csodálatos eseményről értesülhetnek, hiszen Seherezádé, aki az életben maradásáért küzdve éjszakánként egy-egy befejezetlen mesével nyer újabb és újabb nap haladékot, és hogy ez sikerüljön neki, elképesztő történeteket és szinte hihetetlen helyzeteket kieszelve tartja ébren korábbi felesége csalfasága miatt gyilkos bosszút esküdő királyi férjét.
Seherezádé perzsa volt, akárcsak az a férfiú is, aki – bár ma már nehéz elképzelni – különösebb feltűnés nélkül beléphetett volna ezekbe a ragyogó mesékbe. Bár azt sem ő, sem pedig Seherezádé nem gondolta volna, hogy a halála után háromnegyed évezreddel úgy kapja szárnyára a világhír, hogy addig csak nagyon kevesen tudták, hogy mit hagyott az utókorra.
Neve (khajjam) alapján arra következtethetünk, hogy apja vagy nagyapja eredetileg sátorkészítő mester volt. Omar már ifjú korában kitűnt eszességével és sokoldalú érdeklődésével. A mai Üzbegisztánban, Szamarkandban tanult, és ahogy akkoriban szinte magától értetődő volt, egyaránt jártassá vált a teológiában, a filozófiában, a matematikában, a csillagászatban és más természettudományi tárgyakban. Közben verseket is írt, de a fennmaradt, illetve a neki tulajdonított négysorosok alapján elmondható, hogy bár uralkodók környezetében forgolódott, soha nem írt hatalmasságokat dicsérő szövegeket.
Életéről kevés valóban megbízható adatunk van, inkább legendák ismertek róla. Az egyik szerint két iskolatársával szövetséget kötött arról, hogy aki először lesz sikeres közülük, az minden lehetséges módon támogatni fogja a másik kettőt. Nizamu-l-Mulk volt az, aki először boldogult, nem is akárhogyan, hiszen két szultánnak is minisztere, nagyvezíre lett. Ekkor a másik kettő felkereste őt és állást kért tőle. Hasszán-ibn-Szabbáh is miniszter, majd hadvezér lett és később, amikor polgárháború tört ki a Hegyek Véneként egy szakadár államnak és a rettegett aszaszinok szektájának lett a vezetője (és a névadója is). Erről a csoportosulásról az él a köztudatban, hogy ellenfeleiket egyszerűen meggyilkolták. Később az aszaszin elnevezést az orgyilkos szinonimájaként használták számos európai nyelvben.
Maliksáh (1054–1092) szultán 1074-ben egy bizottságot állított fel azzal a céllal, hogy reformálják meg az egyre pontatlanabb naptárt. A csapat vezetője Omar Khajjám lett. Az akkori műszerek segítségével szinte elképesztő pontossággal tudta meghatározni egy napév hosszát. A kapott érték – 365,24219858 156 nap – alig tér el a ma általánosan elfogadott értéktől (365,242190 nap). A csapat által megreformált naptár még a későbbi keletű Gergely naptárnál is pontosabb. Ez utóbbi 3330 évenként, míg Khajjám naptára (amelyet Jalali-naptárnak is neveznek) ötezer évenként „téved” egy napot. 33 év leforgása alatt nyolc 366 napos szökőévet iktatnak be négy, illetve öt évenként váltakozva. Ez egy szoláris naptár, míg a muszlim világban lunáris naptárt használnak.
Amikor Maliksáh szultán 38 éves korában meghalt, polgárháborúk törtek ki, és ilyen körülmények között nagyon nehezen tudott a tudományokkal foglalkozni. Udvari csillagászati állása megszűnt, ráadásul a hatalomra került ortodoxok célpontjává is vált szabadelvűsége miatt. Családi életéről csak annyit tudunk, hogy volt felesége és egy lánya.
Szűkebb környezetében ismerték verseit. Ezeket rubáinak nevezik és lényegében négysoros „vallomások” a borról, a szerelemről. Hegedűs Géza szerint a mohamedán szerzők
Azt viszont nem lehet tudni, hogy tulajdonképpen mekkora is ez a költői életmű. Míg életében több matematikai, filozófiai munkát is összeállított, ezekből a rubáiból csak jó háromszáz évvel halála után, 1461-ben jelent meg először egy kéziratos gyűjtemény, amely 158 négysorost tartalmaz.
Az európai műfordítók szinte rávetették magukat a perzsa költő verseire, amelyekről azonban legfeljebb FitzGerald tudhatta, hogy hogyan szóltak eredetileg. Ő maga is átköltötte őket, sőt nem kizárt, hogy Khajjám modorában maga is írt jó pár újabbat. Tény, hogy ezek a négysorosok valami rejtélyes módon egyre csak szaporodnak és ma már kideríthetetlen, hogy valakik eddig ismeretlen eredeti rubái-kra bukkantak-e vagy más perzsa költők Omar Khajjám ihletése nyomán készült műveiről van-e szó.
Magyarországon Szabó Lőrinc volt a legjelesebb tolmácsolója Omar Khajjámnak. 1943-ben kiadott egy válogatást. Ennek bevezetőjében egy érdekes beismerést is tett:
Ma már Omar Khajjámot elsősorban világhírű perzsa költőként tartják számon, pedig amikor 1131-ben, 83 éves korában elhunyt elsősorban a nagy tudóst tisztelték benne, mit sem sejtve költői nagyságáról. Tanítványa és barátja, Nizámi-i-Arusi felkereste mesterének sírját a nisápuri Hira temetőben. Mint írja
