Egy meghiúsult merénylet
A Donald Trump ellen elkövetett merényletkísérlet napokig a nemzetközi sajtó vezető hírei között szerepelt. Ha sikerült volna, annak a következményeit egyelőre megjósolni sem lehet.
80 évvel ezelőtt ugyancsak történt egy merénylet, amelynek célpontja a náci Németország vezére, Adolf Hitler volt. Ez is kudarcba fulladt, a következményeit azonban jól ismerjük.
1943-ban, a Hitler elleni sikertelen bombamerénylet után maga a Führer adott utasítást egy olyan terv kidolgozására, amely valamiképpen lecsillapítaná az elhúzódó és egyre kilátástalannak tűnő háború nyomán kialakult társadalmi feszültséget és növekvő elégedetlenséget.
A műveletet a skandináv mitológia lovagló istennőiről, a valkűrökről nevezték el (Walküre-művelet). Az ő feladatuk az volt, hogy a csatákban elesett legkiválóbb hősöket a Valhallába (Odin főisten és Freya istennő palotájába) kísérjék, hogy majd Odin oldalán harcoljanak a végső nagy összecsapásban. Hitler, aki rajongott a germán mitológiáért, de még inkább az ebből ihletet merítő Richard Wagner operáiért (az egyik címe A walkür volt) természetesen üdvözölte a névválasztást.
A német katonai vezetés józanul gondolkodó csoportja a keleti fronton kialakult helyzetet, valamint a szövetségesek észak-afrikai, olaszországi és földközi-tengeri műveleteinek sikereit elemezve tisztában volt a háború várható kimenetelével, ezért a még nagyobb katasztrófa megelőzése érdekében fontosnak tartotta, hogy minél előbb „eltakarítsák” az útból Adolf Hitlert, mert ezzel kedvezőbb tárgyalási helyzetet alakíthatnak ki az elkerülhetetlen német vereség esetén. Az idő valóban sürgetett, hiszen 1944. június 6-án Normandiában partra szálltak a szövetséges csapatok és ezzel a keleti front után nyugaton is komoly támadással kellett szembesülniük a németeknek.
Az 1944. július 20-án történt eseményeket elég részletesen feldolgozták. Itt csupán a legfontosabb momentumokat foglalnám össze. Az előző napokban több alkalommal is megbeszéléseket tartottak Németország keleti térségében, ahol Hitler személyesen jelen volt, de mire valaki elszánta volna magát a merényletre, a Führer eltávozott a helyszínről.
A július 20-án, a kelet-poroszországi Wolfsschanzéban tartandó megbeszélésre Stauffenberget is meghívták és ő, látva a meghiúsult korábbi próbálkozásokat, arra az elhatározásra jutott, hogy személyesen hajtja végre a merényletet. A sűrű erdőben kialakított, áram alatt tartott szögesdróttal körbekerített főhadiszállást nemcsak járőrök felügyelték, de a környéken még egy aknamezőt is telepítettek. Eredetileg a földalatti betonbunkerben tartották volna a megbeszélést, de végül úgy döntöttek, hogy az egyik barakkban elhelyezett tárgyaló asztalt ülik körbe, a fő helyet Hitler foglalta el.
Stauffenberg Berlinbe érkezve a társait úgy tájékoztatta, hogy a Führer is meghalt és ahogy előre megbeszélték, belefogtak Hitler fő támogatóinak lefogásába. A különböző titkosított parancsok azonban nem mindenhova érkeztek meg időben, ráadásul nem mindenki értette pontosan, hogy mi a teendője.
Közben kiderült, hogy Hitler életben maradt, ez az összeesküvők közül többeket is sokkolt, a Gestapo és a titkosszolgálat pedig fokozatosan úrrá lett a helyzeten. Az összeesküvés vezetőit letartóztatták, többüket azonnal ki is végezték – így Stauffenberget is –, mások öngyilkosságot követtek el. Néhány héttel később „népbíróságokat” állítottak fel, ahol a civil ruhába öltöztetett, nadrágszíjuktól megfosztott tiszteket megalázó helyzetben vonták felelősségre, akik folyton a lecsúszó nadrágjukat kellett, hogy felhúzzák, közben mindezt a Gestapo filmre vette, majd a kivégzésüket is. Legtöbbjüket pucérra vetkőztetve egy kampóra akasztották fel. Hitler később kéjelegve vetíttette le a felvételeket az őt meglátogató vendégeinek, de a katonáknak is, számukra valószínűleg elrettentésül.
Wilhelm Canaris (1887–1945) tengernagy, a német katonai hírszerző és kémelhárító szervezet, az Abwehr vezetője is áldozata lett a sikertelen puccsnak. Noha aktívan nem vett részt benne, a korábbi kísérletekről volt tudomása, ezért 1944. július 20-a után letartóztatták és egy koncentrációs táborba vitték, ahol 1945. április 9-én kivégezték.
Mintegy 180 személyt ítéltek halálra és végeztek ki a merénylet kapcsán, sok embert koncentrációs táborba küldtek és később tervezték a kivégzésüket. Köztük volt Stauffenberg várandós felesége is, aki 1945 januárjában szülte meg ötödik gyermekét és végül néhány tisztességes tisztnek köszönhetően élve megúszta a megtorlást és 92 éves korában, 2006-ban hunyt el.
Mivel az olyan típusú kérdésnek, hogy „mi lett volna, ha…?” nincs igazából értelme, mégis érdemes eljátszani egy sikeresen végződő Hitler elleni merénylet gondolatával. Nagy valószínűséggel hamarabb véget ért volna a II. világháború és emberek – civilek és katonák – milliói nem pusztultak volna el.
Egy ilyen értelmetlen háború dúl napjainkban is, és már régen ideje lenne befejezni és legalább tűzszünetet kötni. Ez talán az egyik legnagyobb tanulsága a 80 évvel ezelőtt történt sikertelen merényletnek.
