Egy meg nem értett zseni - 200 éve született Semmelweis Ignác Fülöp szülészorvos
A 19. századi magyar tudományos élet – ezt ne röstelljük bevallani – sok nem magyar származású okos férfiúnak is köszönhette fellendülését. A kiváló irodalmárt, Toldy Ferencet (1805-1875) eredetileg Schedelnek hívták, szülei nem is tudtak magyarul, ámbár 12 éves fiukat (és további gyermekeiket is) magyar iskolában taníttatták.
De szepességi német volt Petzval József (1807-1891) mérnök-matematikus, a róla elnevezett objektív megalkotója is. Vagy említhetnénk a Komáromban született Arányi Lajost, akinek eredetileg Losteiner volt a vezetékneve és apja nem nagyon lelkesedett azért, hogy a fia magyarrá lett és a nevét is magyarosította.
1818. július 1-jén, tehát 200 esztendeje született Budán Ignaz Philip Semmelweis, akinek apja egy német származású fűszeres, édesanyja pedig egy tehetős krisztinavárosi sváb kocsigyártó lánya volt. Természetesen mi már Semmelweis Ignác Fülöpként emlegetjük ezt a férfit, akit az egyik legismertebb magyar orvosként (és „az anyák megmentőjeként”) tart számon a nagyvilág.
Középiskolai tanulmányait Székesfehérvárott és Budán végezte. 1837-ben a bécsi egyetem jogi karára iratkozott be, de néhány hónap elteltével az orvosi karra jelentkezett át. A 2. és a 3. évfolyamot Pesten végezte, majd ismét visszatért Bécsbe és itt szerzett orvosdoktori oklevelet. Meglepő módon szakdolgozatát botanikai témából írta.
1845-ben sebészdoktorrá is avatták és hamarosan emellé még a szülészmesteri diplomáját is átvehette. Néhány tanára – Karl von Rokitansky és Josef von Škoda – már diákkorában felfigyelt rá, ezért tanulmányai befejeztével tanársegédi állást kapott Johann Klein professzor szülészeti klinikáján. 1847-ben szakmai körutat tett Itáliában, és itt értesült kollégája és barátja, Jacob Kolletschka váratlan haláláról. Az ifjú doktor boncolás közben megvágta magát és vérmérgezésben néhány nappal később elhunyt. Azok a tünetek, amelyek jelentkeztek nála kísértetiesen emlékeztetettek az ú. n. gyermekágyi lázban elhunyt nők tüneteire. Semmelweis ezen elgondolkodott és végül arra a következtetésre jutott, hogy ugyanarról a fertőzésről van szó. Ám nem ez volt hősünknagy felfedezése, hanem az, hogy a frissen szült nőket maguk a klinika orvosai fertőzik meg, amikor vizitre mennek és egy megbetegedett nőt megvizsgálva egy másik, még nem beteg nőt tudatlanul megfertőznek. A szülés után még egy ideig sebek találhatók a testen, ezeken keresztül jutnak be a „mérgező csírák” a szervezetbe és súlyos, rendszerint halálos fertőzést okoznak.
Semmelweisnek a kórokozók mibenlétéről ekkor még nem lehetett fogalma, de azt felismerte, hogy ha a vizitáló orvosok minden vizsgálat előtt és után alaposan kezet mosnának, mégpedig egy erős fertőtlenítő anyagot tartalmazó oldattal, akkor lényegesen kevesebb nő betegedne meg. Ezt a következtetést azok a statisztikai adatok is alátámasztották, amelyek alapján kimutatható volt, hogy azokban kórtermekben, ahol csak apácák gondozták a várandós vagy a szülés után levő nőket jóval alacsonyabb volt az elhalálozás aránya, mint ott, ahol az orvosok és a medikusok rendszeresen megvizsgálták a nőket.
Beosztottjainak és az ápolóknak is előírta, hogy klórmeszes vízzel alaposan mossák meg a kezüket és ennek nyomán valóban lényeges változást ért el a statisztikai mutatókban is. A klórmész azonban igen kellemnetlen szagú anyag és emiatt sokan undorodtak tőle, de leginkább Semmelweis utasításainak hangvétele váltotta ki a kollégák rosszallását és lassan meggyűlölték őt, vagy szabotálták az utasításait. Már Bécsben számos befolyásos ellenséget szerzett magának, és sokan fellélegeztek, amikor 1851-ben (miután lejárt a megbízatása és azt nem hosszabbították meg) áttette praxisát Pestre, a Szent Rókus Kórház szülészeti osztályára. Itt szigorú rendszabályokat vezetett be. Elbocsátással fenyegette meg azokat az ápolókat, akik „elsumákolták” a szennyes ágynemű cseréjét, takarékosságra hivatkozva. Mindenki számára kötelezővé tette a klórmeszes kézmosást, ami persze nem volt kellemes dolog, hiszen már az anyag szúrós szaga sokakat visszariasztott, arról nem is szólva, hogy ez egy hosszadalmas művelet is volt: tízperces köröm- és bőrsikálás valamilyen kefével vagy durvább anyaggal.
Semmelweis csak nehezen szánta el magát arra, hogy egy dolgozatban összefoglalja mindazt, amire rájött. Ez a munkája az akkoriban indult Orvosi Hetilap szerkesztőjének, Markusovszky Lajosnak a buzdítására íródott és 1858-ban látott napvilágot A gyermekágyi láz kóroktana cím alatt, de meglehetősen terjengős stílusa miatt nem volt könnyű olvasmány. A könyv német nyelvű és bővített kiadása 1860-ban Bécsben jelent meg, de a szakma elutasította, szinte tudomást sem vett róla.
Az 1860-as években az egyetemi katedráról is oktathatta a leendő orvosokat, de a lappangó és lassan elhatalmasodó betegsége miatt már egyre nehezebben tudta ellátni feladatait.
1862-ben egy terjedelmes (közel 100 oldalas) levelet tett közzé és ebben rátámadt a maradi kollégákra, sőt egyenesen a fiatal anyák gyilkosainak nevezte őket. Sajnos, ebben az időben már az elmebaj tünetei jelentkeztek nála és környezete egyre nehezebben viselte agresszív viselkedését. 1865-ben a Bécs-Döbling-i elmegyógyintézetbe szállították, ahol 1865. augusztus 13-án elhunyt.
Akár a sors szomorú fintorának is mondhatnánk, hogy halálának évében ismerte fel az angol Joseph Lister (1827-1912) az antiszeptikus sebészeti eljárás fontosságát. Ő karbolsavat, azaz fenolt használt a fertőzések megelőzésére és néhány év leforgása alatt az eljárás elterjedt nemcsak Európa jelentősebb kórházaiban, hanem Amerikában is, megmentve ezzel emberi életek tíz- és tízezreit.
Semmelweis érdemeit csak jóval halála után kezdték felismerni és elismerni. Ma már nem jelenhet meg olyan orvostörténeti munka, amelyből kimaradna a neve. A nevét viseli Magyarország legjelesebb orvosi egyeteme is (Semmelweis Egyetem, a korábbi SOTE).
Igaz, időnként akad néhány okoskodó, aki különböző feltevésekkel igyekszik átrajzolni a róla kialakult képet vagy akár meg is hamisítani azt.
Van Semmelweisnek egy további felvidéki „vonatkozása” is. A Semmelweis családnak tíz gyermeke született, Ignác Fülöp az ötödik volt. 1813-ban született Károly nevű öccse katolikus pap lett, aki több, Érsekújvárhoz közeli településen (Tardoskedd, Kürt), valamint Komáromban is szolgált. Tardoskedden 12 évig működött, ahol 1883-ban egy telket vásárolt, majd 1885-ben iskolát építtetett, és még annak az évnek a novemberében meg is kezdődött a tanítás. Mivel ő magyarosította a nevét, Szemerényi Károlyként vált ismertté. A tardoskeddi magyar iskolát is róla nevezték el. Szemerényi 1888-ban távozott Tardoskeddről és Pozsonyban lett mesterkanonok. A városban élt egészen 86 éves korában, 1898. október 16-án bekövetkezett haláláig. A Szent András temetőben alussza örök álmát.
