Egy lány, aki ismeri a határait
Touati Karen nem hétköznapi ember. A Dunaszerdahelyi Magángimnázium huszonkét éves diákja eddig már huszonöt országban fordult meg, cserediákprogramok révén. Malajziában és Indiában is önkénteskedett, és nem valószínű, hogy leáll ezzel a szenvedélyével. Folyamatosan keresi a kihívásokat, vagy csak hagyja, hogy megtalálja őt a kaland.
Dunaszerdahelyen születtél, édesapád algériai származású. Hogy éled meg ezt a kettősséget? Milyen gyakran látogattok Algériába?
A származásom olyan része az életemnek, amelynek lelki oldalát folyamatosan kutatom magamban. Alapiskolai éveim alatt rengeteg nehézséget, belső kételyt és ellentmondást okozott ez a kettősség. Sokat bántottak az algériai származásom miatt, ezért sokáig rossz dologként gondoltam rá. Ma már átjár a hála, a szeretet és a kíváncsiság, ha Algériára gondolok. Sajnos még kevéssé ismerem ezt az izgalmas országot, mivel csak háromszor jártam ott, legutóbb 12 évesen. Most azonban már nagyon erős bennem a vágy, hogy amint lehet, megismerjem apukám szülőföldjét.
A neved is egzotikus. Jelentése is van?
A Touati vezetéknév Algériában egész szokványos (nevet). Tudtommal nincs jelentése. A Karen pedig nem köthető egyik szülőm nemzetiségéhez sem, csak igyekeztek egy nemzetközileg használt és érthető keresztnevet választani.
Mondhatjuk, multikulturális életet élsz, öt nyelven beszélsz, és 22 évesen számos országot bejártál. Mi a titkod?
Gyerekkoromban sokat utaztunk a családdal, így már kis koromtól láthattam különböző kultúrákat. Az utaink során kialakult bennem egyfajta világszemlélet, amit 18 éves koromig a szüleim, majd onnantól magam is fejlesztettem. A kíváncsiság és a szeretet hajt, az utazás egyszerre kihívás és megnyugvás számomra. Az utazás által pedig a nyelvtanulásnak kezdettől fogva gyakorlati haszna volt: így tudok kapcsolatba lépni külföldiekkel az anyanyelvükön. Ez mindig komoly motiváció volt, sőt, egyre fokozódott ez a szenvedélyem. A magyar, a szlovák, az arab, a francia és az angol mellett most intenzíven tanulom a hatodik nyelvet is, a spanyolt. Imádom!
Amint You Tube-os csatornád is mutatja, az önkéntességet mindennél fontosabbnak tartod. Miért szeretsz önkénteskedni?
Egy belső érzés indított el, és azóta is hajt. Az elején ugyan fogalmam sem volt róla, hogy mennyi mindent kapok ezáltal, de azóta felismertem, milyen fontos. Azt szeretem benne, hogy az anyagiasság háttérbe szorul, és az érzelmeké a főszerep. A közeg és a cél olyan érzések felszabadulásának ad teret, amelyet nem árnyékol be semmilyen érdek. Mindenkit a segíteni akarás hajt, a megismerés, a szeretet. Nehéz ezt szavakkal leírni, az egész megélése olyan intenzív, amit nem lehet közvetetten visszaadni. Ezért szoktam mindenkinek javasolni, hogy menjen, és próbálja ki.
Hogyan hat rád más országok kultúrája?
Tanítanak, úgy, ahogyan az iskola nem képes. Alázatra nevel a felismerés, hogy milyen sokszínű és gazdag a világ. Hálás vagyok minden lehetőségért, amely bepillantást enged egy másik kultúra rejtelmeibe. Mindez megmutatja azt is, hogy sokféleképpen lehet a dolgokat csinálni. Malajziában például megtapasztaltam, hogy nemcsak asztalnál ülve lehet vacsorázni, hanem a földön, törökülésben, tizenkét ember közelségében is. Eltűnt az asztal közülünk, ami bizonyos fizikai és lelki távolságot is lebontott. A földön ültünk, mint a gyerekek. Mezítláb, egyszerűen, természetesen. Fantasztikus volt.
A videoblog-készítés manapság nagyon felkapott, így sokkal könnyebben elmondhatod a véleményed az embereknek, bármilyen témáról legyen szó. Honnan nyered az inspirációt, mi az, ami motivál?
2018-ban Malajziában gondolkoztam el azon, hogy videó formájában adnám tovább a tapasztalataim, de végül úgy éreztem, nem érett meg eléggé bennem az érzés, hogy valóban belevágjak. Így elnapoltam a dolgot, mígnem jött India. Három hét után készítettem az első videót, mert akkorra éreztem úgy, van annyi tudásom, tapasztalatom az országról, hogy beszéljek is róla. Addig nem mondok a kamerába semmit, amíg elég információt nem szereztem, mivel a fő célom éppen az információk átadása. Szeretném, ha az általam készített anyag hasznos lenne mások számára, ötletet adna, elgondolkodtatna.
Rengeteg dologgal foglalkozol, szerepeltél tévéfilmben (A napfényben fürdő kastély – 2010), szavaltál a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyen, szerepeltél a Vekker Műhely egyik előadójaként, táncolsz és nem tudom, mit hagytam ki, de valamit biztosan. Hogyan lehet győzni ennyi mindent?
Imádok új dolgokat kipróbálni, és ha jön egy ötlet, belevágok. Nem szuperképesség kérdése a változatos élet, hanem a hozzáállásé. Igyekszem nyitott lenni minden élethelyzetre és ötletre. Így kezdtem például horgolni: hobbinak indult, de ma már sorra teljesítem a legváltozatosabb megrendeléseket (Hand-made by Karen). Aki egy esélyt sem ad az újdonságoknak, talán sosem jön rá, milyen izgalmas élete is lehetne.
Ráadásul mindig jókedvű, kedves és megértő vagy. Milyen a szomorú, letört és tanácstalan Karen?
Őszintén szólva ritkán találkozom vele. Persze vannak nehéz pillanataim, ahogy mindenkinek. Ilyenkor időt és teret engedek magamnak, hogy ezt is megéljem. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy kicsit lelassulok, pihenek, ha nagyon mélyponton vagyok, alszom. Lehetőséget adok a testemnek és a lelkemnek az újratöltődésre, hogy újult erővel tudjak nekirugaszkodni az életnek.
Hogy viseled a koronavírus-járvány miatti bezártságot? Szerinted mire kellene odafigyelniük az embereknek ebben a helyzetben?
Voltak a korlátozások, a rémhírek és a bizonytalanság kapcsán félelemmel teli érzéseim. De mielőtt teljesen eluralkodott volna rajtam a kétségbeesés, tudatosítottam, hogy most ez egy ilyen időszak, most ebből kell kihozni a legjobbat. Például régóta kacérkodtam a kenyérsütés gondolatával, s mikor lenne a legjobb alkalom a kísérletezgetésre, ha nem most? Az utazás nagy szenvedélyem, de most nem ennek van itt az ideje. A fizikai óvintézkedésekről sokat lehet olvasni az interneten, én ezek mellett a lelki vonatkozásra hívnám fel mindenki figyelmét. Olyan kihívás előtt állunk, amikor kiemelt szerephez juthat az egymásra figyelés, a gondoskodás, a lelki támogatás fontossága. Ne felejtsünk el szeretni a nehéz napok alatt sem! És persze tökéletes alkalom ez önmagunk felfedezésére. Most más helyzetben ismerheti meg magát mindenki, ami egy kis odafigyeléssel komoly fejlődés alapját adhatja.
Mit üzennél a fiataloknak, akik nem olyan bátrak, hogy olyan dolgokba kezdjenek, amiket te már rutinszerűen űzöl? Mit tanácsolnál nekik?
Azt, hogy nem én vagyok a mérce, nem is a szomszéd gyereke, hanem te magad. Az, hogy milyen irányba tereled a fejlődésed, csak rajtad múlik.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/13. számában.
