Egy dán, aki nem királyfi
Ha azt halljuk dán, a legtöbbünknek Hamlet, a dán királyfi jut eszébe. Ezenkívül nem sok, hacsak nem az, hogy Dánia királyság, az EU és a NATO tagja, övék a Föld legnagyobb szigete, ami miatt az USA-val és magukkal a grönlandiakkal is vitáik vannak. A legismertebb videómegosztón azonban egy szőke fiatalemberre akadhatunk, aki kiváló magyarsággal dicséri Magyarországot. Nem magyarként, mivel ő dán. Frederik Cornelius lelkesen járja a környező országokat, és az egész közép-európai régiót dicséri.
Videóid egyre-másra jönnek szembe, ráadásul látom, több tízezren, sőt, némelyiket már százezren nézték meg rövid idő alatt. Filmesként is kérdezem, mi a titkod?
A titok szerintem a személyességben rejlik. Sok tartalomgyártó túl sokat foglalkozik magával, és nem igazán azt mutatja, milyen hatással van rá a hely, ahol éppen jár. Én viszont nemcsak megmutatom Magyarországot a világnak, hanem a nézők velem együtt élik át az élményeket. Az én szememen keresztül látják az országot, és ez egyfajta közvetlen kapcsolatot teremt. Két év alatt elértem a 35 milliós nézettséget, ami igazolja, hogy az emberek értékelik ezt a fajta őszinte felfedezést.
Utánanéztem, ki az a Frederik Cornelius, aki ezeket a YouTube-videókat készíti. Egyből jött a kérdés, dánként miért élsz itt, miért tetszik neked Magyarország, és hogyan, mennyi idő alatt tanultál meg magyarul?
Pontosan az ukrajnai háború kitörésének napján érkeztem Magyarországra. Először Szegeden éltem, aztán Budapesten, majd Pécsett.
Mindig is lenyűgözött a magyar történelem; Dániában nem sokat hallani rólatok, de én éreztem egy különös kapcsolódást, mintha az előző életemben magyar lettem volna. Turistaként jöttem, és azonnal beleszerettem az országba.
A nyelvet pedig egy 96 éves szegedi szomszéd nénitől tanultam meg: ő csak magyarul beszélt, én pedig mindennap vittem neki virágot vagy csokoládét, és közben beszélgettünk. Így fejlődtem a legtöbbet.
Szerinted is nehezen megtanulható nyelv a magyar?
Szerintem nem feltétlenül. Nehéz nyelv, az biztos, de én középiskolában tanultam kínaiul, és azt például sokkal nehezebbnek tartom.
A magyar nyelvnek van egy nagy szépsége. Sokat olvasok magyar verseket, és azt vettem észre, hogy magyarul sokkal mélyebben ki tudom fejezni magam, mint mondjuk angolul.
Számomra a titok az elmerülés volt: nemcsak magoltam, hanem beleéltem magam a nyelvbe és a kultúrába.
Dániában mit hallottál rólunk, magyarokról? Valamelyik videódban mondod, hogy barátaid otthon máig megdöbbennek azon, hogy Magyarországon egyáltalán vannak házak, épületek, nem pedig bőrsátrakban élünk. Bízom benne, hogy nem ez az általános „tudás” rólunk.
Az az igazság, hogy amikor Magyarországra költöztem, Dániában sokan nagyon rossz véleménnyel voltak az országról. Sőt, emiatt több dán üzleti partneremet is elveszítettem.
A dán médiában sokszor negatív kép él Magyarországról, tele sztereotípiákkal. Még a repülőn is hallottam olyat, hogy dán utasok egymás között azt kérdezgették: „Vajon Magyarországon egyáltalán van áram?” Rengeteg a tévhit és a félreértés, és én a videóimmal pont ezeket a falakat akarom lebontani.
Dániában sikeres zenész voltál. Miért hagytad el a pályát? Miben más Magyarország, a táj és emberek, a mi kultúránk, amely valami mást tud nyújtani neked, mint művészembernek?
Azért jöttem ide, mert azt láttam, hogy a magyar zenészek technikai tudása és képzettsége sokkal magasabb. Négy évvel ezelőtt a magyar zenei élet még nagyon pezsgett, rengeteg zenekar volt. Volt egy kiváló szegedi menedzserem, aki segített, és szinte az összes nagyvárosban felléptem a fesztiválokon. Ez hatalmas kreatív lökést adott. Dániában már kicsit untam a túlságosan kereskedelmi zenei színteret. Bár mostanra itt is előre tört a rap és az elektronikus zene a toplistákon, az itteni váltás egy igazi művészi újjászületés volt számomra.
Mi a legkedvesebb saját dalod, dánul, angolul és magyar nyelven?
Nagyon szeretem a magyar zenét, az LGT például hatalmas kedvencem. Paul McCartney és Paul Simon a példaképeim, a dánok közül pedig Anne Linnet, Sanne Salomonsen és Lis Sørensen zenéjén nőttem fel.
Ami a saját dalaimat illeti, mindegyik nyelven mást jelent nekem az alkotás: dánul a gyökereimet képviselik, angolul a nemzetközi kommunikációt, magyarul pedig azt a mély érzelmi kötődést, amit itt találtam meg.
A magyar szövegeket is magad írod? Mekkora kihívást jelent, hogy irodalmi szöveget írj, lírát egy másik nyelven?
Mindent saját magam írok. A magyar szövegeket is, és ez segített a nyelvtanulásban. Egy kis segítséget kaptam természetesen a szöveg kijavításában.
Zenei vetélkedőn is feltűntél…
Őszintén szólva az X-Faktorban szerzett tapasztalataim nagyon rosszak voltak a háttérben zajló dolgok miatt. Olyan dolgok történtek, amikről egyelőre még nem beszélhetek, de egy napon szeretném majd elmesélni. Ott láttam meg, mennyire korrupt tud lenni a zenei világ, és rájöttem, hogy én nem akarok ennek a részese lenni. Egy ideig meg is ijedtem ettől, de a művészi integritásom fontosabb volt, mint a gyors hírnév.
Min dolgozol most?
Jelenleg arra fókuszálok, hogy egész Magyarországot lefilmezzem. Nagy ívű, 30-40 perces dokumentumfilmeken dolgozom, miközben a rövid videóimmal igyekszem eljutni minden egyes magyar faluba. Ezen dolgozom most teljes állásban.
Ez talán az egyik legnagyobb ilyen jellegű projekt, amit Közép-Európában valaha láttak. Legutóbb Szentendrén jártam, ahol a művészet és a történelem találkozik.
Bizton állíthatom, mi magyarok szeretjük a videóidat. Dánok is nézik? Ők mit mondanak?
Az az igazság, hogy a dánok és a skandinávok többsége nem igazán kedveli Magyarországot, sok bennük az előítélet. Viszont rengeteg nézőm van Amerikából és Nagy-Britanniából, sőt, Horvátországból és Romániából is. A célom éppen az, hogy áthidaljam ezeket a szakadékokat. Szeretném, ha a nemzetek nem ellenségeskednének, hanem értenék és inspirálnák egymást.
Mi, magyarok hogyan viszonyulunk hozzád?
A magyar emberektől rengeteg szeretetet kapok. Szerintem értékelik, hogy egy külföldi őszinte kíváncsisággal és tisztelettel fordul a kultúrájuk felé. A 35 milliós nézettség és a rengeteg pozitív üzenet azt igazolja, hogy van értelme annak, amit csinálok.
Úgy érzem, a magyarok többsége értékeli, hogy – ha lehet így fogalmazni – az országuk nagykövetévé váltam.
Milyen támogatást kapsz, ha egyáltalán kapsz – és kérsz – cégektől, magánszemélyektől, állami vagy társadalmi szervezetektől?
Sajnos azt tapasztalom, hogy sok cég még nem ismerte fel az ebben rejlő lehetőséget, pedig több millió megtekintést hozok olyan vidékeknek is, amelyekről külföldön korábban sosem hallottak. Néhány éve csináltam egy műsort a dán televízióval Szegedről – azelőtt sosem jártak ott, utána viszont rengeteg turista érkezett. Szeretnék több támogatást kapni, mert amit csinálok, az valójában egy hatalmas országimázs-építés.
Nem érzed úgy, hogy az internet világában nem egészen sportszerű versengés zajlik a nemzetek között? Különösen itt, Közép-Európában és Európa keleti részén?
Látok egy olyan réteget, amely úgy érzi, a saját kultúrája minden felett áll a régióban, de szerintem ez csak a lakosság egy törpe kisebbsége. Én azt gondolom, hogy minden régiónak – legyen az Magyarországon, Szerbiában vagy Romániában – megvannak a maga egyedi értékei.
A célom a „barátság-szakadék” áthidalása: hogy ne versengjünk, hanem szeressük egymás kultúrájának apró különlegességeit.
Amikor először, 2018-ban jöttél Magyarországra, mi ösztönzött?
Mindig is volt egy megmagyarázhatatlan vonzalmam a magyar történelem és az ország iránt. Amikor 2018-ban először itt jártam turistaként, azonnal éreztem, hogy közöm van ehhez a helyhez. Olyan volt, mintha hazaérkeztem volna.
Milyennek látod a magyarokat? Mennyire felelünk meg a sztereotípiáknak?
A vendégszeretetet mindenképpen igaznak tartom. Ugyanakkor van bennetek egyfajta melankólia, ami talán a történelemből fakad. De amit a legjobban szeretek a magyarokban, az a büszkeségük és az őszinteségük. Ha egy magyar a barátodnak nevezi magát, azt komolyan is gondolja.
2022-től életvitelszerűn itt élsz. Mik a terveid?
Itt akarok maradni, és folytatni akarom ezt a missziót. Szeretném, ha a videóim segítenének abban, hogy a világ másképp lássa Magyarországot.
A családom és a barátaim az elején értetlenül álltak a dolog előtt, talán kicsit őrültnek is hittek, de mostanra, látva a sikereimet és azt, hogy mennyire boldog vagyok itt, már elfogadták és támogatnak.
Frederik, velkommen til Ungarn, Isten hozott Magyarországon!
Megjelent a Magyar7 2026/20. számában.
