Edison pozsonyi embere
Thomas Alva Edison (1847–1931) vitathatatlanul a világ egyik legjelentősebb feltalálója volt. A szénszálas izzólámpa vagy a szénmikrofon megalkotásával, a villamosenergia hasznosítása, a hangrögzítés (fonográf) és a távközlés (telefon) terén elért eredményeivel szinte forradalmat indított el a 19. század utolsó harmadában, annak ellenére is, hogy csökönyösen ragaszkodott például az egyenáramú hálózathoz (DC), elutasítva a gazdasági szempontból előnyösebb, jóval olcsóbban kiépíthető váltakozó áramú hálózatot (AC).
Amerikában idővel egy komoly munkatársi gárdát alakított ki maga körül, de magyarok is akadtak, akik az öreg kontinensen képviselték az Edison Light Company vállalati birodalom érdekeit. Egyikük nevét bizonyára sokan ismerik: ő volt Puskás Tivadar (1844–1893), aki elindította Budapesten a telefonhírmondót, a vezetékes rádió ősét, de már azelőtt sokat fáradozott Párizsban Edison találmányainak gyakorlati hasznosítása érdekében.
A másik magyar sem volt akárki (bár róla sokkal kevesebbet beszélnek): Fodor István, akinek az életét és munkásságát abból az alkalomból szeretném felidézni, hogy 170 éve, 1856. november 8-án született Pozsonyban.
Fodor István indulása
Édesapja Fodor Ambrus, egy csallóközi származású ügyvéd volt, édesanyját Gottl Rózának hívták. Sajnos a családfő sokat betegeskedett, így fiuk nem fejezhette be a főreáliskolát. Beállt nyomdásznak és önmagát éjszakába nyúlóan képezve jutott el az érettségiig. Nyelveket tanult, műszaki szakkönyveket forgatott. A lapokban gyakran olvasott Edisonról és találmányairól, és talán ez adott bátorságot neki ahhoz, hogy 1880-ban Párizsba menjen, ahol megismerkedett Puskás Tivadarral és az ő közreműködésével Edison európai cégének alkalmazottja lett. Elsősorban a feltaláló izzólámpás világítási rendszerének európai elterjesztésében ügyködve igyekezett hasznossá tenni magát. Gyakorlati ismereteit Zénobe Gramme és Pavel Jablocskov műhelyében tökéletesítette. Az előbbi a dinamó egyik fejlesztője, az utóbbi az ívlámpás közvilágítás elterjesztője volt. Munkája mellett rendkívüli hallgatóként a Collège de France főiskolán fizikai és elektronikai előadásokra is járt.
Párizsi évek
1881-ben nemzetközi villamosipari kiállítást rendeztek Párizsban, itt Edison pavilonját Puskás Tivadar és Fodor István tervezte meg. Nagy sajtóvisszhangja lett és a látogatókat is ámulatba ejtette az izzólámpás világítási rendszer és a 125 lóerős „Jumbo” dinamó. 1882-ben létrejött az amerikai cég európai leányvállalata (Compaigne Continentale Edison), amely villamos készülékeket és izzólámpákat gyártott.
A következő években Fodor számos európai országban, később Algériában és Törökországban is irányította az első közvilágítási hálózatok és ipari áramtelepek kiépítését.
1885-ben a diószegi cukorgyárban is ő „szerelte fel” az izzólámpás világítást. Ez azért volt fontos vállalkozás, mert a szezonális, éjjel-nappali termeléshez egy megbízhatóbb fényforrásra volt szükség a veszélyes gáz- és olajlámpák helyett. A cukorgyár gőzgépei segítségével egyenáramú dinamókat működtetett, amelyek a szükséges áramot állították elő. Később ennek köszönhetően Diószeg (és a régió) az egyik legkorábban elektrifikált vidéki település lett.
Hat év Görögországban
Fontos időszak volt Fodor életében az a hat esztendő (1888–1894), amit Görögországban töltött. Athénben az első nagy kapacitású áramfejlesztő telepet és elosztóhálózatot kellett kiépítenie, sőt, amikor sikeresen beindította az üzemet, kinevezték igazgatónak.
Abban az időben tevékenykedett Görögországban, amikor a befejezéséhez közeledtek a Korinthoszi-csatorna építésének munkálatai. Ebben ugyancsak magyarok játszottak fontos szerepet: Türr István, a kassai születésű Gerster Béla és néhány további magyar mérnök. Fodor Istvánnak jutott az a feladat, hogy megtervezze a keskeny hajóút elektromos világítását, amely mindenekelőtt az éjszakai hajózás biztonságát volt hivatva erősíteni és a maga nemében európai szinten is úttörő megoldásnak bizonyult.
Az elismerés sem váratott magára. I. György görög király a Megváltó-rend lovagkeresztjével tüntette ki.
Hazai pályán
Talán a görögországi sikereknek köszönhetően vált Európa szerte ismertté a neve, és 1894-ben meghívást kapott Magyarországról, hogy vállalja el a Budapesti Általános Villamossági Részvénytársaság. (BÁV Rt.) elnöki tisztségét. Ez egyike volt a főváros áramszolgáltatását elindító magánvállalatnak. A magyar főváros vezetése 1892-ben pályázatot írt Budapest villamosenergia-ellátására és a közvilágítás kiépítésére; végül két cég kapott erre engedélyt. A másik magánvállalat a Magyar Villamossági Részvénytársaság (MV Rt.) volt. Talán meglepően hangzik, hogy két vállalkozás kapott lehetőséget, ráadásul el kell mondani, hogy az MV Rt. hálózata a váltakozó áramon alapult, míg BÁV Rt. rendszere az egyenáramot hasznosította.
Fodor István, mint Edison hűséges embere természetesen az egyenáramú hálózatot építette ki, jóllehet tisztában volt annak költségeivel és hátrányaival. De műszaki zsenialitását jól jellemzi, hogy az általa tervezett és üzembe helyezett rendszer különösen a belvárosban, ahol kis távolságra kellett eljuttatni az áramot, megbízhatóan működött (csak 1962-ben alakították át végleg).
A következő években a BÁV Rt. fokozatosan kiépítette a belváros ívlámpás közvilágítását. A vezérigazgató emellett tudományos kísérleteket is folytatott és számos szakkönyvet, cikket publikált magyar, német, francia és angol szaklapokban. Egyik kezdeményezője és alapítója lett a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek, amely egyszerre volt a hazai szakemberek tudományos fóruma és érdekképviseleti szervezete.
Fodor István még Párizsban kapcsolatba került Nikola Teslával, akivel sokat beszélgettek a villamos hálózati rendszerek fejlesztéséről és ez a viszony akkor sem romlott meg közöttük, amikor Tesla összetűzésbe került Edisonnal az egyenáram és a váltakozó áram felhasználásának kérdésében. Ennek az „áramok háborújának” a részleteire most nem térnék ki, a lényeg az, hogy a villanyhálózatok kiépítésében végül a váltakozó áram diadalmaskodott, amihez szükség volt a három magyar mérnök – Zipernowszky Károly, Bláthy Ottó Titusz és Déri Miksa – által megalkotott zárt vasmagú transzformátorra is. Ez a találmány tette lehetővé a váltakozó áram nagy távolságra történő szállítását sokkal olcsóbban, vékonyabb vezetékeken és minimális veszteséggel. Edison ugyan megvásárolta a transzformátor opciós jogát, de csak azért, hogy azt riválisa, George Westinghouse ne használhassa. Ráadásul a teljes vételárat sem fizette ki, amiből ugyancsak pereskedés lett. Jóval később, amikor már mindenütt a váltakozó áram haladt a vezetékekben, Edison is beismerte makacsságának következményeit és élete egyik legnagyobb hibájának nevezte.
A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy bizonyos körülmények között azért az egyenáramnak is vannak előnyei. Különösen a nagy távolságú energiaátvitelben, a megújuló erőműveknél, valamint az elektronikában van létjogosultsága. A tengeri szélerőművek bekötésénél, a víz alatti kábeleknél előnyösebb az egyenáram használata. A napelemek is egyenáramot termelnek, ezt kell átalakítani a háztartási hálózatok számára váltakozó árammá. Az akkumulátorokban és minden energiatároló rendszerben egyenáram van, így az elektromos autókat is egyenáram hajtja.
Edison magyarországi látogatása
Fodor István és Edison kapcsolata mindvégig szívélyes maradt. Pozsonyi emberének volt az ötlete, hogy a nagy feltaláló európai körútja során felkeresse Magyarországot is. Erre 1911. szeptember 11-e és 13-a között került sor.
Edison Bécsből vonattal utazott Budapestre, noha egyébként saját autóján járta az öreg kontinenst, mert egy angol útikönyvben azt olvasta, hogy Magyarországon olyan rosszak az utak, hogy gépjárművek nem is tudnak haladni rajtuk. Igen meglepődött, amikor Budapesten a vonatból kiszállva sofőrje arról tájékoztatta, hogy különösebb nehézségek nélkül jutott el a magyar fővárosba.
Fodor István egyébként zsúfolt programot tervezett Edison és családja számára (vele utazott felesége, két lánya és két fia is). Megtekintették Budapest legnevezetesebb helyeit, felkeresték a BÁV Rt. központját és találkoztak sok jeles magyar személyiséggel, köztük Kossuth Ferenc pártvezérrel, Berzeviczy Alberttel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, Apponyi Albert gróffal és másokkal. Edisont újságírók faggatták, és ő nagy elismeréssel méltatta egykori munkatársa, Puskás Tivadar érdemeit és a telefonközpont megalkotójának nevezte, ami persze túlzás volt. Egy vacsorát is adtak a tiszteletére, ahol nagy élvezettel hallgatta a cigányzenészeket. Ezúttal szó szerint a fülébe húzták a nótákat, mert Edison már igen fiatalon nagyon rosszul hallott.
Másnap Edisonék Fodor Istvánnal Pozsonyba hajtottak egy kölcsönkért autóval, mert Edison kocsija lerobbant és javításra szorult. Az egykori koronázó városban is nagy volt a felhajtás, az utcákon lelkesen integettek az emberek és a Savoy szállóban is újságírók nyüzsögtek.
A következő nap reggelén megérkezett a kijavított autó is Pozsonyba, így Edisonék már ezen roboghattak tovább Brünn érintésével Prágába.
Egy évvel később, 1912-ben Fodor István szerkesztésében megjelent egy angol nyelvű album Edison in Hungary címmel, amelyet az Új idők című lap így ismertetett:
Ez a könyv is, amelynek drágaművű, bőrkötésű fedelén arany-bronz betűk hirdetik, hogy Edison, az orangei boszorkánymester itt járt magyar földön – Edison in Hungary – kivándorol Magyarországról. Valamelyik hajóóriás viszi majd át az Újvilágba, messze tengerentúlra, hogy amerikai postások letegyék Edison híres zöld szobájának asztalára ezt a súlyos figyelmességet… Egy ország rajongó hódolatát küldi át ilyesformán Fodor István az óceánon túlra, Edisonhoz, a modern technika legnagyobb jelentőségű találmányainak alkotójához. És az Edison-fotográfiák mellett egész sereg szebbnél-szebb fénykép, amely Budapestet és Pozsonyt – Edison két stációját – mutatja be, fogja frissíteni azokat az emlékeket, amelyeket Edison magával vitt innen. … A nagy feltaláló vendégeinek hirdetni fogja, hogy van egy Magyarország és hogy ez az ország és fővárosa kultúrterület, nem pedig Balkán, amint azt ellenségeink hirdetni szeretnék. És erről Edison maga is tanúságot tesz. Ebben az albumban is, ahol ott találjuk markáns kézírását, amely hirdeti: Budapest a legszebb és leghaladottabb város, amelyet eddig Európában láttam. És íme az album: igazi unicum. Fotográfiák Budapestről és Pozsonyról, az utcákon Edisonékat éljenzőkről, azután azokról a neves személyiségekől, akikkel itt megismerkedett, no és barátairól, egykori munkatársairól, valamint eleinkről, akikre büszkék vagyunk, s nem hiányzik néhány, Edison szívéhez is közel álló afféle köznapi ember: a vasutas, a postás, no és a csinos telefonkezelő kisasszony. A hangot továbbító készülék okán Edisont kell csodálnunk, annak kezelője, meg a kedves irodista hölgyek kapcsán inkább ő irigyelt bennünket. Bennünket, az útikönyvek jóvoltából afféle úttalan utakkal teletűzdelt területen élő eszes, szorgalmas, ügyes, hűséges, de sajnos érthetetlen nyelvet beszélő, ám lelkesedni tudó, s nem utolsó sorban: takaros asszonynépekkel megáldott majdnem-balkániakat.”
Edison és Fodor később már személyesen nem találkozott egymással, csak levélváltásokra került sor. A BÁV Rt. vezérigazgatójaként 1918-ban nyugdíjba vonult és tanácsadóként, szakcikkek és ismeretterjesztő írások szerzőjeként tette hasznossá magát. Utolsó éveiben már sokat betegeskedett. Három nappal 73. születésnapja előtt, 1929. november 5-én hunyt el.
