2026. augusztus 13., 17:45

Drasztikusan csökkent az adóbűncselekmények száma

Tavaly a 2024-es évhez képest megváltozott az adóbűncselekmények összetétele, az elkövetési formák és módszerek azonban azonosak maradtak. A Szlovák Köztársaság Legfőbb Ügyészségének a parlament honlapján közzétett, a 2025-ös évre vonatkozó beszámolója rávilágít: az elmúlt évben a leggyakrabban az adó- és a biztosítási járulék elvonása miatt indult büntetőeljárás.

Főügyészség
Fotó: TASR

Kisebb mértékben fordult elő az adó és a járulék megrövidítése, a meg nem fizetés, valamint az áruk megjelölésére szolgáló állami műszaki intézkedések megsértése – utóbbi jellemzően a zárjegyekkel kapcsolatos visszaéléseket takarja. Ahogy 2024-ben, úgy tavaly sem indult büntetőeljárás egyetlen személy ellen sem az adóigazgatási eljárás akadályozása miatt.

A számokat tekintve országos szinten jelentős visszaesés tapasztalható. A múlt év során összesen 635 személlyel szemben indult eljárás valamilyen adóbűncselekmény miatt, ami 2024-hez viszonyítva 861 fős, azaz 57,6 százalékos csökkenést jelent.

Érzékletes adat, hogy a tavaly eljárás alá vont összesen 23 343 személynek mindössze 2,7 százaléka állt a hatóságok látókörében adóügyi visszaélések okán. Az ügyészek 348 személy ellen emeltek vádat, ami a megelőző év 901 vádlottjához képest 61,4 százalékos esés. A bíróságok végül 437 főt ítéltek el adóbűncselekmények miatt, szemben a 2024-es 737 fővel, ami 300 fős, tehát mintegy 40,7 százalékos mérséklődést mutat.

Külön kategóriát képeznek az adócsalás bűntette miatt indított eljárások, amelyek során az elkövetők az állami költségvetés kárára, jogtalan gazdagodás céljából színlelnek jogosultságot az általános forgalmi adó vagy a jövedéki adó visszaigénylésére. Ebben a szegmensben 2025-ben 45 személy ellen indult eljárás, ami a 2024-es 88 főhöz képest 43 fős, 49 százalékos csökkenést jelent.

A vádemelések száma is hasonló ívet írt le: míg 2024-ben 65, addig 2025-ben mindössze 28 személy ellen emeltek vádat, ami 57 százalékos zuhanásnak felel meg.

Az ügyészség értékelése szerint ezek a statisztikai mutatók egyértelműen a jogszabályi változások hatását tükrözik, amelyek átírták a jogellenes cselekmények bűncselekményként való minősítésének határait és feltételeit.

A hatóság jelentésében ugyanakkor határozottan hangsúlyozza: az adózással összefüggő bűnözés továbbra is súlyos, negatív társadalmi jelenség. Nem csupán az állam alapvető funkcióit veszélyezteti azáltal, hogy megbontja a költségvetés bevételi és kiadási egyensúlyát, hanem a vállalkozói szférában is súlyosan torzítja a tisztességes piaci versenyt.

Megosztás
Címkék