2021. október 22., 20:01

Döntő csaták: Felkészül IV. Béla

Miközben Európa nyugati felén egymást ölték a lovagok, keletről már egy óriási veszedelem közeledett. Temüdzsin, ismertebb nevén Dzsingisz kán, vad mongol harcosai vágtattak elő Ázsia pusztáiról, hogy meghódítva Európát elérjék a mondabeli Végső Tengert, a világ szélét.

kalka
Fotó: Archívum

A XIII. század elején a Csendes-óceántól a Fekete-tengerig terjedő, hatalmas eurázsiai sztyeppén egy új birodalom született, a Nagy Mongol Birodalom, miután Dzsingisz kán uralma alá hajtotta a többi mongol nyelvű törzset. Viszontagságos gyermekkora ellenére 1206-tól nekiláthatott az új birodalom megszervezésének, és önbizalommal telve mondhatta magáról: „az örökkévaló Ég akaratából az Ég és Föld erőmet megnövelte, az egész birodalmat hatalmam alá rendelte, és kizárólag az én gyeplőm alá vetette.”

Nem kellett sok időnek eltelnie, amikor a mongolok már nem szövetségesekkel számoltak, hanem pusztán vazallusokkal, alávetett népekkel. Még a legegyszerűbb, legszegényebb mongolok is különbnek tartották magukat akár bármely más nép uralkodójától is. A hódítások következtében hamar a Hvárezmi Birodalom szomszédaivá lettek. Az Iraktól Indiáig terjedő muszlim állam és a feltörekvő Mongol Birodalom között nem tartott sokáig a békés viszony. Előbb Dzsingisz küldött egy megalázó levelet Mohamed sahnak, majd a hvárezmiek mészároltak le egy kereskedőkaravánt kémkedés vádjával. 1219 végén elindult a félelmetes mongol hadigépezet, a sah elveszítette országát, és végül egy Kaszpi-tengeri szigeten halt meg, ahova sikerült elbujdosnia.

Valószínűleg a nagykán legvéresebb háborújáról beszélhetünk, hiszen a hódítások során a mongol hordák egész városokat töröltek el a föld színéről, és hatalmas tömegeket hajtottak el rabszolgának a birodalom belsejébe.

A Szübőtej és Dzsebe vezette, mintegy két tümen, azaz húszezer fős sereg, engedélyt kértek Dzsingisz kántól a Kaukázuson túli területek kifosztására. 1221 során elpusztították Grúziát, ezt az ősi keresztény királyságot, a második csatában a grúz uralkodó, IV. Fényes György is elesett. Megszerezték a derbenti szorost, és ezen keresztül benyomultak Európába. A Kaukázus északi oldalán terült el az alánok (jászok, mai utódaik az oszétok) állama, ők a kunokkal szövetségben igyekeztek megállítani az ellenséget.

Szübőtej (Szübeetej-baatur, Szü -beetej, a hős/bátor) – a Mongol Birodalom egyik legmeghatározóbb stratégája, hadvezére volt. Kiemelkedő szerepe volt a mongolok sikereiben, az ősi Oszd meg és uralkodj-módszer alkalmazásával megfúrta az alán-kun szövetséget. „Ti és mi egy fajtához tartozunk, ezek az alánok viszont nem rokonaitok, a vallásotok sem az ő vallásuk. Szerződést kötünk veletek, nem harcolunk ellenetek, annyi kincset és öltözetet adunk nektek, amennyit csak akartok, ti pedig hagyjátok csak, hogy mi meg az alánok nyugodtan számoljunk egymással.”

Az alánok legyőzése után azonban nem volt megállás, és ezt a kunok hamarosan a saját bőrükön is érezték.

A kunok vezérei, köztük Kötöny az orosz fejedelmekhez fordultak segítségért, hátha együtt sikeresen vehetik fel a harcot a mongol fergeteggel. Nem volt könnyű tető alá hozni a szövetséget, hiszen az elmúlt évtizedekben nem egyszer gyűlt meg a baja az oroszoknak a rájuk törő kun csapatokkal. Kötöny azonban előbb a vejét, Merész Misztiszláv halicsi fejedelmet győzte meg, majd az ő közbenjárására a kijevi és a szuzdali uralkodó is kötélnek állt és egyesítették erőiket a mongolok ellen. Dzsebe és Szübőtej 1223 tavaszán követeket küldött III. Misztiszlávhoz, ő azonban nem teketóriázott és kivégeztette a követeket. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a fegyvereké lesz a döntő szó. A szövetségesek összevonták csapataikat, melynek létszámát csak megbecsülni tudjuk, valahol 30 és 80 ezer közé tehetjük.

Velük szemben állt Szübőtej és Dzsebe két tümenje, valamint egy pár ezer fős segédcsapat a korábban leigázott népekből.

A mongol hadsereg legmagasabb egysége a 10 000 főt számláló tümen, ami ezredekre, századokra, tizedekre oszlott. Csak lovasokból állt, könnyű- és nehézlovasság egyaránt. A könnyűlovasok íjjal, karddal és kis pajzzsal voltak felszerelve, fő feladatuk az ellenség állandó zaklatása volt. Az ellenség megsemmisítésére, a közelharchoz a mongol nehezebb (nehéz) lovasságot alkalmazták. Fegyverzetük elvileg a nyugati lovagokéhoz hasonlított: bőrpáncél, vassisak és pajzs, valamint lándzsa, szablya és kard. A lovakat is páncélozták, általában zárt alakzatban harcoltak. A sereg három szárnnyal és erős tartalékkal állt fel, ezzel nemcsak átvették a hun és a türk (magyar) hadszervezetet, hanem tovább is fejlesztették. A mongol haderő Dzsingisz kán alatt mintegy 100 000 főt tehetett ki. A sokszor egymással is hadban álló orosz fejedelmek seregei gyalogságra, valamint könnyű- és nehézlovasságra oszlottak. Fegyverzetük a vikingek óta keveset változott, csúcsos sisak és pikkelypáncél, pajzs, kard és lándzsa. A könnyűlovasok nagyrészt besenyők és kunok voltak, az orosz gyalogság lándzsával és pajzzsal felfegyverzett könnyűgyalogság volt.

Dzsebe és Szübőtej a követeik legyilkolása után kelet felé indult, hátrahagyva egy gyenge utóvédet, amit az orosz-kun csapatok könnyedén szétszórtak. A győzelemtől megrészegült fejedelmek a „menekülők” után vetették magukat, a taktikai fogás, tehát bevált. 9 nap után, 1223. május 31-én a Kalka folyónál, mely valószínűleg az Azovi-tenger közelében található Kalcsikkal azonos, az üldözők beérték a „menekülőket.”

Dzsebe és Szübőtej azonnal csatát kezdeményezett a zilált ellenséggel szemben. Az orosz csapatok egy része, kiegészülve a kun harcosokkal, átkelt a folyón és csatát vállalt az ellenséggel. A kijevi csapatok azonban a folyó jobb partján maradtak. Az egységes vezetés hiányában az orosz-kun csapatoknak nem sok esélyük volt a szervezett mongolokkal szemben. A mongol csapatok jóval mozgékonyabbak voltak, íjaik és íjászaik jobbak, mint az oroszok. A kunoknak lett volna esélyük felvenni velük a harcot, lévén hasonló módon voltak felszerelve, de őket, illetve kisvártatva az oroszokat is szétszórta a mongolok rohama. Egyedül a kijevi fejedelem csapatai és a hozzá tartozó túlélők tartottak ki. A Kalka folyó jobb partján egy szekértábort állítottak fel, de háromnapi harc után ők is megadták magukat, reménykedve a szabad elvonulásban. A mongolok megígérték, hogy nem ontják vérüket a foglyoknak, ezt a fejedelem, a vezérek és az elfogott nemesek esetében be is tartották. Úgy ahogy…

A magukat megadó katonákat azonban lemészárolták, a sereg előkelőit pedig egymáshoz kötözték, a földre fektették őket, mint egy élő szőnyeget, majd deszkapadlót fektettek rájuk, amin megülték a győzelmi lakomát. A kijevi fejedelem és az orosz nemesek ott fulladtak meg, miközben legyőzőik szó szerint a testükön mulatoztak.

A diadalt követően Szübőtej és Dzsebe hazafelé indultak, és négy évvel a hvárezmi hadjárat kezdete után ismét csatlakoztak Dzsingisz kán fő erőihez. Nagyon fontos ismeretekhez jutottak Kelet-Európa viszonyairól, ami nagyon jól jött nekik, amikor már Dzsingisz halála után, Ögödej nagykán uralkodása alatt eldöntötték, hogy megtámadják Kelet-és Közép-Európa népeit.     

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék