2012. május 20., 11:21

Díjugrató verseny zajlik Perbenyikben

PERBENYIK. Ma, déli 12 órakor kezdődik a Bodrogközben található Perbenyiki Szakközépiskola Díjugrató versenye. A jubileumi, 15. alkalommal megrendezett megmérettetésen szlovákiai és magyarországi lovas klubok képviseltetik magukat 4 versenyszámban.

Az esemény kísérőprogramjai révén egész délután tartalmas szórakozásra nyújt lehetőséget az egyéni látogatók és a családok számára. A közönség többek között lóidomító bemutatót láthat, bemutatkozik a kassai lovasrendőrség, és fellépnek a Hortobágyi Csikósok is. A gyerekek kipróbálhatják a lovaglást, a gazdálkodók és a hobbikertészek pedig  a legkorszerűbb mezőgazdasági gépek kiállításának örülhetnek. Az éhséget helyben készült ínyencségekkel lehet elűzni, a tombola sorsjegyek által pedig értékes nyereményekhez juthatnak a résztvevők.

Maga a verseny ahogy minden évben, most is a festői szépségű Mailáth kastély udvarán kerül megrendezésre. Ez ugyanis a Perbenyiki Szakközépiskola székhelye. Dubík István, a tanintézmény igazgatója portálunknak elmondta, a Májusi Díj ötletgazdája Demeter János, a nagysárosi ménes tulajdonosa volt, aki az 1900-ban megrendezett Jótékonysági lóverseny tiszteletére kezdeményezte a versenyt. A "Lófuttatás jótékony célra"  elnevezésű jótékonysági versenyt Mailáthné, Gróf Széchenyi Mária  Nőegylete rendezte meg, és hamarosan országos hírnévre tett szert. Versenyigazgatósága és intézőbizottsága kizárólag hölgyekből állt. "A nemesi család tulajdonképpen a térség jótevője volt és nemcsak a közjóért fáradozott, de felpezsdítette és gazdagította az egykori Zemplén Vármegye és Bodrogköz társadalmi életét is" - mondta Dubík István.

A Perbenyiki Szakközépiskola Májusi Díj című lóugrató versenye a vidék egyik legnagyobb látogatottságnak örvendő rendezvénye. Évek óta ezen a délutánon a Mailáth kastély udvarán és parkjában megközelítőleg 4 ezer látogató fordul meg. Az idei Májusi Díj védnöke Zdenko Trebu¾a, Kassa Megye Önkormányzatának elnöke.

Megosztás