Dél-Tirol Komáromra figyelt
1994 januárjában egy szlovákiai újságírókból álló mikrobusznyi „különítmény” tagjaként jutottam el Dél-Tirolba, ahol a Dél-tiroli Gazdasági és Szociális Intézet vendégeiként ismerkedtünk ennek a zömében németek (osztrákok) lakta, széleskörű autonómiát élvező olaszországi tartománynak a mindennapjaival, politikai, társadalmi és kulturális életével.
Az említett intézmény alapítójával és vezetőjével, a ma már 85. évében járó Christoph Pan professzorral egyébként korábban már volt alkalmam találkozni Léván, az egyik szlovákiai magyar értelmiségi találkozón. Róla azt kell tudni, hogy szociológusként számos könyvet írt vagy szerkesztett a kisebbségi kérdéskörről és különösen Dél-Tirol múltjáról, az autonómiához vezető út egyes fázisairól, illetve egy keveset magyarul is tudott. Talán nem túlzás a megállapítás, hogy egyike volt azoknak, akik elméletileg megalapozták és szervező munkájukkal nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy
ez a tartomány – amely az első világháború után lett Olaszország része – hosszú, gyakran erőszakos cselekményekkel kisért küzdelem után vívta ki a területi autonómiát, amely vitathatatlanul egyik modellje lehetne az európai nemzeti kisebbségek, mindenekelőtt az anyaország határain kívül élő magyarok számára saját autonómiájuk megvalósításához.
Pan professzor egyébként Erdélyben is megfordult és Komlóssy Józseffel (róla nemrégen írtunk a Magyar7-ben pozsonyi könyvbemutatója kapcsán) az autonómia gondolatát népszerűsítették.
1994-ben az A Hét főszerkesztője voltam és lapunkban egy hatrészes cikksorozatot szenteltem ennek a dél-tiroli tanulmányútnak. (Később ez az írás megjelent a Séta egy kertben című könyvemben is.) Számos kiadványt, német, olasz és ladin nyelvű újságot is „begyűjtöttem”, ezek azonban sajnálatos módon a sok ide-oda költözés során elkallódtak, arra viszont élénken emlékszem, hogy a Dolomiten című dél-tiroli napilap riportban számolt be a szlovákiai újságírók látogatásáról és külön is foglalkoztak a felvidéki magyar kisebbséggel. A cikkhez egy Szlovákia-térképet mellékeltek, ezen bejelölték a magyarok lakta részeket, mint a leendő autonómia területét. A szlovák kollégák egy kicsit értetlenkedtek emiatt, az meg módfelett meglepte őket, hogy a lapban részletesen beszámoltak a nem sokkal korábban lezajlott komáromi nagygyűlésről és a cikkben egyértelműen szurkoltak nekünk, hogy sikerüljön létrehozni a felvidéki magyarok területi autonómiáját.
A küldöttség tagja volt egy magyarellenességéről elhíresült szlovák újságíró is (viszonylag fiatalon meghalt, a nevét inkább nem írom le), akivel már 1990 januárjában is összetűzésbe kerültünk a Szlovákiai Újságírók Szindikátusának alakuló ülésén, ahol a magyar újságírók bejelentették, hogy önálló szekciót szeretnének létrehozni a szervezet keretében. Nos, ő egyenesen nekem rontott, azt állítva, hogy a magyarokat Amerikából bíztatták fel erre a komáromi összejövetelre, amiről neki írásos dokumentumai is vannak, és meggyőződése, hogy mi Dél-Szlovákia elszakítását tűztük ki célul. Mindez azért volt elképesztő feltételezés, mivel Dél-Tirolban a megvalósult kisebbségi autonómia pozitív eredményeit tanulmányozhattuk és lépten-nyomon megtapasztalhattuk, hogy milyen jól él együtt a tartomány három nemzeti közössége: a német, az olasz és a ladin, azaz a rétoromán. Ahogy akkori cikkemben is írtam:
„A látogatás egyik legnagyobb tanulsága alighanem az volt, hogy a kisebbségi autonómia egyáltalán nem fenyegeti Olaszország integritását és szuverenitását.
Igaz, az autonómia létrehozásához nemzetközi garanciák kellettek (…) Dél-Tirol követésre érdemes példát kínál többséginek és kisebbséginek egyaránt.” Sajnos az eltelt harminc esztendő sem volt elegendő, hogy ezt itt a Duna bal partja mentén mi is felismerjük.
