De hová álljanak a turisták? – Belgium I.

Ez a rég elfeledett hangulat, az egyszerű, vidéki élet iránti vágy fogja el az embert sok helyütt Belgiumban is.

A belga főváros ugyanis nem egy kifejezetten kellemes hely. Bár ez abszolút magánvélemény, engem valahogy nem fogott meg. Érdekesnek érdekes, megéri pár napot rászánni, bár látnivalókban a nála jóval kisebb, alig 120 ezres Brugge messze lekörözi. Brüsszel, az olcsó fapados járatoknak köszönhetően jól időzítve tényleg szinte fillérekből megjárható, de az autentikus belga életérzést, ha létezik ilyen egyáltalán, nem itt kapja meg az ember. Mégis, mint a legkönnyebben elérhető belga várossal, érdemes vele foglalkoznunk.

Az ismerkedést kezdjük a város szívében. A tipikus németalföldi céhszékházakkal és a lassan hétszáz éves gótikus városházával körülölelt tér tényleg gyönyörű, Brüsszel talán legszebb pontja. Igaz, hogy aranyáron mérik, de egy jó sörrel még egyedül is kellemes elüldögélni valamelyik teraszon, elnézegetve a téren keringő tömeget.

Ha mindenáron kultúrára éhezünk, múzeumot is találni. A pékek céhének székházában működő várostörténeti kiállítás annyira nem hoz lázba, de a tér másik oldalán álló múzeumnak tisztességes férfiember nem mondhat nemet. Beer Museum, ez kell nekünk! A tárlat nem túl nagy, néhány hatalmas réz-üst, eszközök, szerszámok, régi üvegek, söröskupakok, semmi rendkívüli. Viszont a belépő ára lesörözhető a múzeum alagsorában található, egyszerűségében is hangulatos kiskocsmában. Arra kell csak vigyáznunk, hogy ha kilépünk a pincében uralkodó kellemes hűvösből az utcán tomboló nyárba, az bizony elég mellbevágó, amin az odalent elfogyasztott ipari mennyiségű sör egy cseppet sem segít. Egyébként a legutolsó brüsszeli késdobálóban is remek söröket kapni, de nem kell bedőlni a tipikus „apátsági” jelzőnek, azt a sört sem fejtetőn kopaszra borotvált, kövér szerzetesek főzik, leggyakrabban a nagy belga sörgyárak álcázzák így tömegtermékeiket.

A sörfogyasztás után, stílszerűen, a Manneken Pist, a pisilő kisfiú szobrát érdemes megnézni, ott van a közelben. A Brüsszel egyik szimbólumának számító alkotásról nehéz többet elmondani, mint hogy egy kisfiút ábrázol, aki pisil. Kötelező látnivaló, de nem különösebben letaglózó, főleg úgy nem, hogy a képek alapján sokkal nagyobbnak tűnő alkotás tulajdonképpen egy hatvancentis szobrocska egy teljesen átlagos sétálóutca egyik sarkán. A nemi egyenjogúság jegyében a nyolcvanas években a kisfiú kapott egy lánytestvért is, a jóval kevésbé ismert pisilő kislány szobra pár utcányira van innen, ahogy az 1998-ban felállított, szintén a közelben található pisilő kiskutya szobra is. Csak a jó ég tudja, mi bajuk ezeknek a brüsszelieknek?! A kérdés annál is inkább adja magát, hogy ennyi év után csak alig pár hete vették észre, a kisfiú által „kipisilt” víz nem egy zárt rendszerben mozog, a napi egy-kétezer liter tiszta ivóvizet eddig simán leküldték a város csatornahálózatába.

Ez egyébként szépen beleillik a városvezetést jellemző furcsaságok hosszú sorába, de a pálmát biztosan a brüsszeli látkép egyik meghatározó elemének, a monumentális Igazságügyi Palotának a felújítása viszi el. Ez a mai napig egyike Európa legnagyobb épületeinek, de teljes pompájában már jó néhány éve nem tud megmutatkozni, állványok csúfítják el. Olyan régóta, mesélte angolul keveset tudó, de annál többet beszélő taxisofőrünk, hogy mielőtt folytatnák az épület rekonstrukcióját, először az állványzatot kell felújítani, mert az évek során teljesen tönkrement. Brüsszeli magyar ismerőseim ezenfelül hónapokra lezárt, majd minden változás nélkül újra megnyitott útszakaszokról, péntekenként szinte már dolgozni sem akaró hivatalokról és egyéb kellemetlenségekről számolnak be, ami remekül szemlélteti az ősi igazságot a Nyugatról, a kolbászról és a kerítésről. Néhány napnyi brüsszeli tartózkodás után, ahogy mondani szokás, ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem lehet, de annyi bizonyos, van olyan bugyra a pokolnak, ahol a szenvedők arra ítéltetnek, hogy ebben a városban autót vezessenek. Förtelmes!

Hála istennek, a metró- és a villamosközlekedés remek. Miután megnéztük a királyi palotát, illetve a magyar vonatkozással is bíró, lenyűgöző Szent Mihály és Szent Gudula-katedrálist, érdemes kibumlizni a város egyik külkerületébe, az 1958-as brüsszeli világkiállításra épült Atomiumhoz. Nem gondoltam volna, hogy az építmény belsejében az expóról, illetve az építmény konstrukciójáról található állandó tárlat ennyire érdekes. Inkább csak az eső elől menekültünk be, de kellemesen csalódtunk. A tetején található kilátót is érdemes megnézni, nagyon szép a brüsszeli panoráma – feltéve, ha nem takarja el egy hatalmas esőfelhő.

Több alkalommal is jártam a belga fővárosban, a telet kivéve minden évszakban, és mindig az volt a benyomásom, hogy itt állandóan esik. Ha nem esik éppen, akkor esni fog, és nincs az a verőfényes nyári délután, amit meg lehetne úszni zápor nélkül. A város mentségére legyen mondva, ennek oka valószínűleg az alig nyolcvan kilométerre található Északi-tenger, de kétségtelen tény, hogy kellemetlen errefelé az időjárás.

A vidéki Belgium bemutatása már a következő részre marad, ahogy a Brugge-zsel, illetve Antwerpennel való megismerkedés is. Mindkettő, más-más okokból ugyan, de igen figyelemreméltó város, mégis azt javaslom önöknek, s ezzel az írás közszolgálati missziója is betöltetik, inkább Brüsszelben foglaljanak szállást, innen vonattal remekül bebarangolható szinte egész Belgium. A barangolást a jövő héten folytatjuk. 

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/17. számában.