Csoki minden mennyiségben
A kisokos naptár szerint szeptember 13-a a csokoládé világnapja. Igen ám, de ez elsősorban Amerikára nézve igaz, mivel Európában július 11-ét szemelték ki.
Állítólag 1995-ben Franciaországban ezt a napot nyilvánították a csoki ünnepének. De ez sem olyan biztos, hiszen éppen a franciák október elsején tartják a Nemzetközi Kakaó és Csokoládé Napot is. Mások szerint július 7-e ez a nap, mivel 1550-ben állítólag e napon futott be Európába az első csokoládét is szállító hajó Amerikából. És hogy még jobban összekuszálódjon a dolog, január 7-én kimondottan az étcsokoládénak van napja, a fehér csokoládéról meg szeptember 22-én kellene megemlékezni. A karácsonyfára aggatott csokis izéket viszont ajánlatos december 16-án felemlegetni – és lehetőleg az ünnepig nem megenni.
De a csokoládé rajongói számára – és ők azért sok milliónyian vannak – minden nap, amikor csokit fogyaszthatnak ünnep. Ezt vallja Sánta Sándor is, a Magyar Édességgyártók Szövetségének az elnöke, aki szerint sem lehet elégszer megünnepelni a csokoládét. A statisztikák azt mutatják, hogy az EU-ban évente egy emberre 6 és fél kilogramm elfogyasztott csokoládé jut. Persze, nem mindegy az sem, milyen csokit eszünk. A magyaroknak több mint a fele a felmérés szerint a tejcsokoládéra esküszik.
De talán érdemes egy kicsit visszapillantani a csokoládé múltjába is. Az amerikai indiánok, például az aztékok már régóta itták a kakaóbabból készített fekete italt, amelynek a neve valahogy így hangzott: sokolátl (xocolātl) és ebből lett szinte minden európai nyelvben hasonlóan hangzó elnevezés (angol: chocolate; francia: chocolat; német: Schokolade; lengyel: czekolada; szlovák és cseh: čokoláda; asztúriai: chicolate stb.). A kakaóbab egyébként is fontos szerepet játszott a maják és a közép-amerikai indiánok hétköznapjaiban, hiszen a kakaószemek fizetőeszköznek számítottak. Maga a „cacau” kifejezés eredetileg venni, cserélni értelemben volt használatos. Az aztékok voltak azok, akik egy kissé „feljavították” az eredetileg ugyancsak keserű folyadékot: fahéjat, ánizst, vaníliát is adtak hozzá, sőt kukoricaliszttel sűrítették és ráadásul mindeközben erjesztették is, amivel mérsékelték a keserűségét. Mivel a kakóbabban elég sok serkentő hatású anyag található, az Azték Birodalmat leigázó spanyolok a kakaóitaltól nagyon frissnek érezték magukat és a legenda szerint az aztékok kultikus itala segítségével diadalmaskodtak az indiánok felett. A spanyol konkvisztádor, Cortés volt az, aki elhozta 1522 táján Amerikából a kakaót Európába, pontosabban Spanyolországba, és csak a 17. század folyamán kezdett el terjedni más országokban is, különösen azt követően, hogy rájöttek: édesítve sokkal kellemesebb fogyasztani. A forró csokoládéital az 1600-as évektől kezdett egyre kedveltebbé válni, Angliába történetesen a restaurációt követően, II. Károly uralkodása (1660-1685) idején nyíltak meg az első kakaót is felszolgáló vendéglők. A csokoládé „optimális összetételét” a Francia Tudományos Akadémia 1687-ben határozta meg. Az első csokoládégyárat Angliában alapították: Bristolban 1728-ban kezdődött a „nagyüzemi gyártás”. Két évszázadon át a folyékony csokoládé járta, de végül eljött a szilárd csoki ideje is. A holland van Houten 1828-ban feltalálta a kakaósajtoló masinát, amellyel nagy mértékben javította a csoki minőségét. A szilárd csokoládét 1842-ben kezdte gyártani a Fry csokoládégyárgy Angliában. Öt évvel később, 1847-ben feltalálták a csokiszeletet is. Ma is ismerősen cseng a Nestlé név. A svájci Nestlé fivérek 1876-ben készítették el az első tejcsokiszeletet. Egy másik svájci, Rodolph Lindt négy évvel később, 1880-ban találta fel a kenőgyűrásnak (konsolásnak) nevezett csokoládéfinomítási eljárást, amelynek eredményeként megszületett a lágy fondant csokoládé.
A csokoládé kb. 300 vegyületet tartalmaz, a serkentő hatását a koffein és a teobromin biztosítja. Az erjesztett kakaószemek kevésbé keserűek, mint azok, amelyeket közvetlenül a fáról szednek. Ezért a mexikói indiánok már az éretlen szemeket levágták, hagyták a szemeket a sárban megerjedni, majd lefejtették a gyümölcshúst és a magokat megszárították. Ezt követte a pörkölés, majd a magok összezúzása. Az így kapott masszából golyókat formáltak. A fermentáció időtartama sem mellékes. A legáltalánosabb a nyolc napig erjesztett, Forasterónak nevezett kakaótípus, a legtöbb mai csokoládé ebből készül. A kakaómasszából kinyerik az értékekes kakaóvajat, a maradékból pedig a kakaóport állítják elő. A további technológiai részletektől inkább megkímélném a kedves olvasót. A lényeg: a legjobb minőségű csokoládék legalább 70-80 százaléknyi tiszta kakaót tartamaznak.
