Cserbenhagyásos gázolás történt az Érsekújvári járásban
ÉRSEKÚJVÁR. A nyilvánosság segítségét kérik a közlekedési baleset helyszínéről távozó gázoló felkutatására az érsekújvári rendőrök.
A szerencsétlenségre január 7-én, szerdán 8 és 14 óra között került sor Kőhídgyarmat (Kamenný Most) és Kéménd (Kamenín) között. Egy eddig ismeretlen sofőr egy 55 éves gyalogos férfit gázolt halálra.
"A járművezető nem állt meg, és nem nyújtott elsősegélyt a sérültnek, ahelyett távozott a baleset helyszínéről. Az áldozatul esett férfi holttestét az út menti árokban találták meg" –mondta el a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője, Renáta Èuháková.
A rendőrök a tragédia színhelyén terepszemlét tartottak, s a baleset körülményeinek kivizsgálása során a törvényszéki és közúti közlekedési orvosszakértő is közreműködött. Az illetékes vizsgálótiszt már büntetőeljárást kezdeményezett halálokozás és segítségelmulasztás miatt.
"A rendőrség a baleset esetleges szemtanúit arra kéri, hogy jelentkezzenek a 158-as telefonszámon vagy bármelyik rendőrőrsön. Tanúvallomásuk ugyanis hozzájárulhat az eset körülményeinek a kivizsgálásához, illetve a sofőr személyazonosságának a megállapításához és a jármű beazonosításához" – hangsúlyozta Èuháková.

Forrás
TASR