2022. március 8., 16:01

Comore – a Hold ismeretlen szigetei (II.) - KÉPGALÉRIÁVAL

Az Indiai-óceán három bájos szigete – a Grande Comore, Mohéli és Anjouan – alkotja a Comore-szigeteki Uniót. Neve az arab Hold szóból származik. Folytatjuk beszámolónkat a buja, illatos őserdők, meleg tenger, endemikus állatfajok, barátságos helyiek világában, amelyet még nem fedezett fel a nemzetközi turizmus.

comore
Galéria
+4 kép a galériában
A főváros látképe
Fotó: Bokor Klára

Egy regionális járattal repülünk Anjouan szigetére, amelyet az unió legszebb szigeteként tartanak számon. Korábban az utasoknak megvolt a választása, hogy rozoga, tengerre nem alkalmas motorcsónakon utazzon át a szomszédos szigetekre, de a rossz biztonsági mutatók miatt ezt a kormány leállította.

Anjouannak nagyon különleges helyzete van a Comore-szigetek szövetségében. 1997-ben a szigetlakók független nemzetnek nyilvánították magukat, és kérték visszaintegrálásukat Franciaországba. A franciák ezt nem voltak hajlandóak elfogadni, ezért a sziget 2002-ben újra csatlakozott a Comore-szigetekhez. 2007-ben azonban ismét kikiáltották a függetlenséget, így a sziget mára félautonóm státusszal rendelkezik.
comore
Az első felvétel a szigeten
Fotó:  Bokor Klára
Este szállás a tengerparton, reggel a szemétdomb mellett

Mikor a szigetre érve elkattintom az első képet mindenféle fura alakokkal, már tudom, kalandos pár napnak nézek elébe. Lázmérés, kofferben turkálás és indulunk is Mutsamuduban található szállásunkra. Csodálatos kis panzió. Igaz, az ablakot rács és szögesdrót védi, de itt csillognak a tenger hullámai egyenesen az ablakunk alatt.

Nem győzünk álmélkodni. Jól is alszunk a tenger morajlása közepette. Ám amikor reggel szétnézünk az ablakból, meghökkenünk. Mintha valami más helyen ébredtünk volna.

Alattunk nem a tengert, de egy hatalmas szemétdombot látni. Apály van, a tengervíz pár száz métert visszahúzódott, szeméthegyeket hagyva a parton. Az ablakunk alatt is.

A medinába indulunk, ami minden muszlimok lakta településen az óvárost jelenti – sikátoraival, faragott ajtóival és a kihagyhatatlan bazárral. Találunk egy helyes kis kávézót az egyik szűk utcácskában. A helyiek épp visszaadják kávéspoharaikat az árusnak, aki ezeket elmossa egy kanna vízben, ami már majdnem olyan fekete, mintha kávé lenne, majd kávét őröl és leönti vízzel. Ízlik. Poharainkat pedig elöblíti a kanna vízben.

comore
A szigeten a nők fele ilyen festett arccal jár-kel
Fotó:  Bokor Klára

Errefelé már több festett arcú nőt látni, mint az első szigeten. Színes, frissítő fakéregből készült maszkot raknak az arcukra, ami véleményük szerint fiatalon tartja a bőrüket.

Itt érjük tetten polinéz eredetüket, mert bizony arrafelé is többen viselik, főleg a természettel még összhangban élő törzsek. A medina környéke maga a történelem, hiszen itt állt a szultán palotája is. Sajnos ebből már csak pár helyiséget tudtak felújítani, a többibe ugyanis beköltöztek a helyiek. Idegenvezetőnk bemutatja nekünk a sziget utolsó szultánjának az ükunokáját, aki az utcán varrógépeket javít.

Rámenős vezetőnk házának tetőteraszán ebédelünk, aki esküdött rá, a legjobb helyen leszünk. Az eredeti egyemeletes épületre már hat szintet húztak különböző időszakokban, ezért a lépcsők se egyformák, sok helyütt olyan magasak, hogy magashegyi tapasztalat szükséges a megmászásukhoz. A terasz klímája kárpótol a mászás kínjaiért, a meleg szellőben sokáig elüldögélünk a hatalmas adag rizses hús mellett. Vendéglátónk sajnálatára senki se bírja megenni. Azt hiszi, nem ízlik. Végük kiderül, ők igazából kétszer esznek naponta, ezért ezek a hatalmas adagok.

comore
Anjuan utolsó szultánjának ükunokája ma varrógépeket javít az utcán
Fotó:  Bokor Klára
Mint a mesében
A délutáni ebéd elfogyasztása után felkaptatunk a város felett magasodó erődítménybe. I. Abdallah szultán építtette, aki az 1700-as évek végén uralkodott a szigeten. A várfalba olyan lyukak vannak vésve, melyek távcsőként is szolgáltak, ezáltal még jobban védhető lett az erőd. Mikor a szigeteken élő keresztényekről faggatom Karimot, az új idegenvezetőnket, állítja, olyanok nincsenek a szigeteken.

– Mi mind muszlimok vagyunk – mondja büszkén. Ekkor történik az, ami a mesékben szokott – felnézek az erőd felett magasodó hegyre, és a pálmák közt feltűnik a templom tornyának keresztje.

Egyből oda akarok menni. Kátyúsnál is kátyúsabb út vezet a keresztény misszió felé, melyet magas falak védenek a külvilágtól. Most azonban a kaput résnyire félretolva találjuk, belépve feltárul a templomkert és a gyarmati időkből itt maradt takaros templomocska. A Madagaszkárról származó pap is örömmel üdvözli az európai keresztényeket. Mondja, másfél óra múlva kezdődik a szentmise, maradjunk. Rajtam kívül azonban senki se lelkesedik az ötletért, így a csoporttól azzal búcsúzom, hogy majd taxival visszamegyek a szállásra.

A templom mellett iskola, árvaház és egy szociális otthon is működik, amelyet négy nővér tart fenn Szent Teréz Anya rendjéből.

Valeriana és Patrice nővérek Indiából jöttek, Marie Jossé Sri Lankáról, Estelle nővér pedig Kenyából. Valeriana nővér vezet körbe az épületben. Az iskola tantermei így estefelé üresek. Magyarázza, két turnusban tanulnak itt a környékbeli szegény gyerekek. Sajnos, sok gyermeknek nemcsak a tanulásról szól az iskolai élet, de ez az egyetlen lehetőségük arra is, hogy meleg ételhez jussanak. Reggel kapnak egy pohár tejet, a tanítás végeztével pedig ebédet. Otthon már nem esznek. Az árvák közé érve mutatja, jelenleg nyolcan vannak. Közülük senkit nem látogatnak a szüleik, annak idején beadták őket a kapun és azóta nem is léteznek a család számára. Közülük többen betegek, egy kislánynak sürgősen műtétre lenne szüksége nyúlszája miatt. A beavatkozást nem tudják elvégezni a szigeteken, épp a külföldi műtétre keresik a forrásokat. A nővér figyelmeztet, jobb, ha a betegek közé be se nézek, s valóban. A magatehetetlenül fekvő, artikulátlanul nyögő betegek látása iszonyúan megérint, rámutat arra az emberfeletti önfeláldozásra, amivel az ápolók elviselhetőbbé teszik az életüket.

A nővérek érintkezési nyelve az angol, de valamilyen szinten megtanultak már comori nyelven és franciául is, hogy a helyiekkel megértessék magukat. Reggel öt órakor meditációra gyűlnek össze kápolnájukban, hattól dicsőítés van, fél hétkor pedig a szentmise kezdődik. Ezután takarítanak, mosnak, főznek, beteget ápolnak, estig a családokat látogatják. Kikötés, hogy az iskolában senkit nem taníthatnak, nevelhetnek a keresztény hitre, saját forrásból kell iszlám hittanárt foglalkoztatniuk.
comore
A szentmisén résztvevők kis csoportja
Fotó:  Bokor Klára

A francia nyelvű szentmisére kevesen gyűlünk össze. A sekrestyéstől, aki a szigeteken vállalkozó libanoni keresztény férfi, megtudom, az angol nyelvű szentmisék iránt kicsivel nagyobb az érdeklődés. E kedves kis közösségben mondok hálát Istennek a kegyelemért, hogy imádkozni tudok nemrég elhunyt édesanyámért.

Estelle nővérrel sokáig várunk a taxira és úgy látszik nem bánja, mert csak kérdezget és mesél élvezettel. Feldobódva lépem át szállásunk küszöbét, ahol szobatársam kérdésére kővé dermedek: Klári, hol a hátizsákod?... Na, de erről majd legközelebb.

Megjelent a Magyar7 2022/8. számában.

comore
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.