Christiaan Barnard, a szívátültetés atyja negyedszázada halt meg

Barnard 1922. november 8-án született Beaufort Westben, egy protestáns holland misszionárius családjában. Egyik testvére ötévesen szívbetegségben halt meg, a családi tragédia jelentős szerepet játszott pályaválasztásában. A fokvárosi orvostudományi egyetemen szerzett diplomát, majd a helyi Groote Schuur kórházban helyezkedett el. 1956-58 között az Egyesült Államokban, a Minnesotai Egyetemen specializálódott szívsebésznek, itt végezte el élete első szívműtétjét és itt ismerkedett meg a szívsebészet amerikai úttörőjével, Norman Shumway-vel, akivel később is kapcsolatban maradt. Hazatérve a Groote Schuur kórház vezető mellkas- és szívsebésze lett.

1958. július 28-án ő hajtotta végre az első dél-afrikai nyitott szívműtétet, új típusú szívbillentyűket tervezett, 1964-ben kiterjedt szívátültetési kísérletsorozatot indított el kutyákon.

Az elért eredmények bátorították az emberből emberbe történő transzplantációra, amelyet ekkor már több amerikai szívsebész is megkísérelt. A Groote Schuur kórházban megteremtették a történelminek ígérkező beavatkozás technikai feltételeit, az orvoscsapatok készen álltak, az 55 éves cukorbeteg és gyógyíthatatlan szívbetegségben szenvedő Louis Washkansky nevű boltos személyében ott volt az új szívre váró beteg is, már "csak" a megfelelő donor hiányzott.

1967. december 2-án megtörtént a beavatkozást lehetővé tevő tragédia: a 25 éves Denise Darvallt elgázolták, s a balesetben olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy az orvosok feladták az újraélesztéséért folytatott küzdelmet.

A fiatal nő szíve azonban továbbra is egészségesen dobogott, halottá nyilvánítása súlyos etikai problémát jelentett, mivel ekkor még nem volt engedélyezett a halál megállapításához az agyhalál beállta, mint visszafordíthatatlan esemény. Az ún. harvardi agyhalál-kritérium csak egy évvel később született meg. Négy évtized után derült csak ki, hogy a hivatalos halottá nyilvánításhoz Denise szívét káliuminjekcióval állították le.

A szívet a gyászoló apa hozzájárulásával 1967. december 3-án beültették a haldokló Washkansky testébe. Az emberiség történetében először végrehajtott szívátültetést a páciens legyengült immunrendszere miatt csak 18 nappal élte túl, de a közel ötórás műtét után magához tért, beszélt a feleségével és az újságírókkal is.

Mivel maga a beavatkozás sikeres volt, Barnard egy hónappal később újra próbálkozott, 1968. január 2-án egy fehér beteg testébe egy fekete bőrű donor szívét ültette be. A műtét szakmailag ezúttal is sikeres volt, de hatalmas politikai vihart kavart: az apartheid Dél-Afrika fehér közössége felháborodottan tiltakozott az efféle faji meg nem különböztetés ellen. A második páciens, Philip Blaiberg már 19 és fél hónapot élt új szívével. Barnard hajtotta végre 1974-ben az első kettős szívátültetést is. Az általa kifejlesztett sebészi technika sikerességének hatására egyre több orvos próbálkozott szívátültetéssel, ami ma már mindennapos az orvosi beavatkozások körében, évente több ezret végeznek belőle, a transzplantáltak túlélési esélye az első évben meghaladja a 90 százalékot. A dél-afrikai orvos összesen több mint 160 átültetést végzett.

Magyarországon 1992-ben végeztek először szív-transzplantációt Szabó Zoltán professzor vezetésével.

A sors fintora, hogy az aprólékosan pontos technikájáról híres, finom kezű Barnard szakmai pályafutásának 1983-ban a kezeit megtámadó reumatoid artritisz vetett véget (ízületi gyulladással már 1956-ban diagnosztizálták). Életkedve megmaradt, klinikát vezetett Görögországban, tudományos munkát végzett Oklahomában, kutatómunkáját az öregedés problémáinak tanulmányozásával folytatta, ez utóbbi területen vitatott terápiákat is támogatott. Mindeközben homárt tenyésztett és farmerkedett, vendéglőket nyitott, szak- és önéletrajzi könyveket adott ki. 1996-os A donor című regényével thrilleríróként is bizonyította sokoldalúságát. Barnard igazi világfi, sármos, extravagáns, gazdag és fotogén volt, a nők bálványozták, a sajtó imádta.

1967 decemberében, nem sokkal a sikeres szívátültetést követően, arcképe szerepelt a Time magazin címlapján. Magánéletében is a szívügyek specialistája volt, nem vetette meg a szép nők társaságát, állítása szerint meghódította Gina Lollobrigidát, mutatkozott Sophia Loren társaságában, és olyan hírességek barátságát élvezte, mint Grace Kelly monacói vagy Diana walesi hercegné.

Háromszor nősült és háromszor vált el, egyre fiatalabb nőket vezetett oltár elé. Hat gyermeke közül a legkisebb 1997-ben született. A szerénység nem volt erős oldala, halála előtt nem sokkal azt nyilatkozta: Az én népszerűségem épp olyan nagy, mint Mandeláé. (Az apartheid elleni harc jelképe, Nelson Mandela akkor Dél-Afrika elnöke volt.) A világpolgár Barnard professzort mindenütt szívesen látták, 1968-as római látogatásán Szent VI. Pál pápa audiencián fogadta.

Az 1990-es évek elején bejelentette, hogy kivándorol Dél-Afrikából, aztán mégis maradt, később svájci állampolgárságért folyamodott, 1993-ban görög állampolgárságot kapott, míg végül 2000-ben Ausztriában telepedett le.

Életének hátralevő részét Ausztria és dél-afrikai vadfarmja között töltötte, az arcán kialakult bőrrákot Dél-Afrikában kezeltette.

Gyakran járt nyaralni a ciprusi Páfosz üdülőhelyre, ahol 2001. szeptember 2-án Ötven út az egészséges szívhez című könyvét olvasgatva halt meg, asztmarohamot kapott. Hamvait szülővárosában helyezték végső nyugalomra.