2018. február 27., 16:25

Budapest lesz Európa Sportfővárosa 2019-ben

BUDAPEST. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint fantasztikus elismerés a fővárosnak és a magyar sportnak, hogy 2019-ben Budapest lehet Európa Sportfővárosa.
201802271629040.bp19.jpg

"Büszkék lehetünk erre a címre, a sportolóinkra, szakembereinkre, és Budapestre, hiszen ez a cím egyértelmű elismerése annak, hogy méltó házigazdái tudunk lenni nagyszabású sporteseményeknek, valamint, hogy a szabadidő- illetve az utánpótlássport terén is kiemelt szerepet töltünk be a nemzetközi sportéletben" - mondta az államtitkár kedden, a Bálnában rendezett "Budapest sportélete - Budapest Európa Sportfővárosa 2019" elnevezésű konferencián. Emlékeztetett rá, hogy amíg 2006-ban hat, 2010-ben 34 kormány által támogatott világeseményt rendezett Magyarország, addig tavaly már 113-at.   

Az államtitkár hozzátette: az ilyen mértékű emelkedéshez megfelelő sportinfrastruktúra, magas színvonalú idegenforgalmi szolgáltatások és egy stabil, erős gazdasági hátterű ország szükséges.

"Örömmel mondhatom, hogy mostanra hazánk és fővárosunk is minden követelménynek megfelel!" - hangsúlyozta, majd azzal folytatta, hogy a 2019-es Európa Sportfőváros cím pedig tökéletesen illeszkedik a magyar kormány sportpolitikai célrendszerébe.   

A konferenciát megnyitó Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a Fővárosi Önkormányzat még 2015-ben döntött arról, benyújtja jelentkezését.   

"A pályázat célkitűzése, a mozgás öröme, a közösségi élmény, a fair-play és az egészséges életmód erősítése összhangban van azzal, amit a fővárosi sport területén mi is a feladatunknak érzünk" - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Alexandra, aki szerint Budapest joggal képzeli el magát nagy nemzetközi sportesemények házigazdájaként, ugyanakkor ez a cím lehetőség arra, hogy a sport területén az európai közvélemény figyelme Budapestre irányuljon.   

Fürjes Balázs kormánybiztos előadásában hangsúlyozta, hogy Budapest globális sportfőváros. Hivatkozott a világ egyik legnagyobb sportpiaci adatszolgáltatójának megállapítására, eszerint Budapest - népességénél és gazdasági erejénél sokkal jobban szerepelve - 2016-ban és tavaly is a hetedik helyet foglalta el ebben a tekintetben a világ fővárosai között, de Fürjes szerint esélyes arra, hogy bekerüljön a top 5-be. A kormánybiztos több mint tíz indokot sorolt fel a magyar főváros mellett, többek között a jó megközelíthetőséget, a magyarok sportszeretetét, valamint azt, hogy Budapest a világ egyik legbiztonságosabb nagyvárosa.   

Gian Francesco Lupatelli, a Európai Fővárosok és Városok Sportszövetsége (ACES) elnökének tájékoztatása szerint idén Szófia Európa Sportfővárosa, amely november 22-én adja majd át a stafétabotot Budapestnek. Az elnök szerint az Európa Sportfővárosa titulus segíthet Budapestnek abban, hogy később újra olimpiarendezési pályázatot nyújtson be, akár már 2032-re.   

A konferencia keretében Budapest hivatalosan is elfogadta az ACES jelölését az Európa Sportfővárosa címre, s ennek megerősítéseként Szalay-Bobrovniczky Alexandra átvette az ACES zászlaját Gian Francesco Lupatellitől. Ezt követően az együttműködést szimbolizáló sajtófalat aláírták azoknak a hazai sportszervezeteknek a képviselői, amelyek vállalták, hogy részt vesznek a Budapest Európa Sportfővárosa 2019 rendezvénysorozat megvalósításában.   

Az Európa Sportfővárosa titulust 2001 óta minden évben a kontinens egyik, 500 ezer főnél nagyobb városa nyerheti el. A városnak az adott évben összesen legalább 365 sporteseményt kell rendeznie, beleértve a helyi, közösségi, regionális, országos, illetve nemzetközi versenyeket.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.