Buci jól viselkedett, hamarabb szabadul
BUDAPEST. Stohl András március 5-én szabadul, ugyanis jó magaviselete miatt 10 hónapos büntetését megfelezték- informál a Blikk bulvárlap.
„Ügyfelem jól bírta a bezártságot, ráadásul a múlt héten a büntetés-végrehajtási bíró kedvezményi tárgyalásán hozott határozat új erőt adott neki. Az intézetben tanúsított magatartását kifogástalannak minősítették, így jó magaviselete miatt megkapta a tíz hónap felezését“-mondta a lapnak Ruttner György, Stohl András jogi képviselője.
Bár szerepei többségét átvették, Stohlt szabadulása után visszavárják a Nemzeti Színházba, melynek repertoárjában most nyolc olyan darab szerepel, amelyben a színész akár szabadulása másnapján színpadra léphet.
Emellett , bár az RTL Klub szerződést bontott a műsorvezetővel, a lap megkeresésére Kolosi Péter programigazgató nem tagadta, hogy a csatorna számít Stohl Andrásra.
Stohl András súlyos sérülést okozó, ittasan elkövetett közlekedési baleset miatt tíz hónapos börtönbüntetést kapott, azzal a kitétellel, hogy jó magaviselet esetén hamarabb szabadulhat.

Forrás
blikk.hu, nol.hu