2019. január 16., 13:46

Brutális gyilkosság a töltőállomáson – az elkövetőket már elfogták

Még tavaly december 3-án éjjel, Nelahozeves csehországi település benzinkútjánál megölték a töltőállomás éppen szolgálatban lévő kezelőjét, egy 58 éves nőt.

pumpa-1.jpg
Fotó: ČTK

A térfigyelő kamera rögzítette a gyilkosságot.

Látható, ahogy két férfi beront a helyiségbe, az egyikük gondolkodás nélkül rálő a nőre, a társa a pult mögé szalad, több karton cigarettát vesz magához, majd a pénztárat is elviszi. A kasszában állítólag legfeljebb néhány tízezer cseh korona volt.

A rendőröket azonban nem ez a felvétel, hanem az egyik rabló vezette nyomra, aki kevesellte, hogy a gyilkosságot elkövető társa csak 2000 cseh koronát (78 eurót) adott neki, ezért feljelentést tett a rendőrségen. Ennek nyomán letartóztatták a társát is, aki ugyanazon a lakótelepen él a Prágához közeli Kralupy nad Vltavouban. A nyomozás során kiderült, hogy a nő bemenekült a hátsó helyiségbe, és a halálos lövések az ajtón keresztül áthatolva találták el.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.