Brad Pitt még több gyereket akar
BUDAPEST. Párjával, Angelina Jolie-val már hat porontyot nevel a 47 éves színész, aki számára az apaság életének legnagyobb és legfontosabb feladata.
A 10 éves Maddox, a 7 éves Pax, a hatesztendős Zahara, az ötéves Shiloh és a háromesztendős ikrek, Knox és Vivienne után nem sietik el az újabb gyermek vállalását, de bármikor megtörténhet a közeljövőben – nyilatkozta Pitt.
A sztár nagyon szeret a gyerekeivel játszani, bevallása szerint a legviccesebb emberek, akiket valaha ismert, folyamatosan mosolyt csalnak az arcára.
Minden pillanatot kiélvez, ugyanakkor megtanult felelősséget vállalni a tetteiért. "Elégedett vagyok azzal, ahol jelen pillanatban tartok. Nincs több kifogás, és nem hibáztathatom a szüleimet. Én vagyok felelős minden hibámért és döntésemért. Hiszek abban, hogy az elkövetett hibák mindennél jobban jellemzik az embert, illetve segítik saját maga megértésében.” – nyilatkozta.
Pitt hisz a tudatosságban, kialakított egy életformát, melyet elhivatottan követ,

Forrás
hirado.hu