2018. december 10., 15:54

Boszorkánynak adta ki magát Barbara, embert is ölt

Megtisztulást és rontáslevételt ígért három nő, akik boszorkánynak adták ki magukat. Idős asszonyokat szemeltek ki maguknak. Aki nem kért a szolgáltatásukból, azt megfenyegették és megzsarolták. Aki ezután sem fizetett nekik, annak felgyújtották a házát. A boszorkánytrió két osztrák és egy magyar nőből állt. Barbarát azzal gyanúsítják, hogy megfojtott egy 72 éves asszonyt, mert az visszakövetelte a pénzét. Akkor érték tetten a rendőrök, amikor éppen egy újabb házat készült felgyújtani.

boszik.jpg
Fotó: archívum
Az osztrák sajtóban boszorkánytrióként emlegetett bűnbanda tagjai Villach utcáin szólították le az idős asszonyokat, akiknek rontáslevételt és megtisztulást ígértek. Jómódú, egyedülálló nyugdíjasokat szemeltek ki maguknak. Aki bedőlt nekik, azt újra és újra felkeresték, és felkínálták neki a szolgálataikat, amiért egyre több pénzt kértek el.

Ha valaki nem kért a boszorkányságból, azt azzal fenyegették, hogy átkot szórnak rá. Többen annyira megijedtek, hogy teljesítették a három nő követelését, akik nagy összegű kölcsönöket vettek fel az idős emberektől. Összesen 1 millió eurót zsaroltak és csaltak ki a nyugdíjasoktól.

Amikor nem kapták meg a pénzt, bosszúból házakat gyújtogattak, de a gyilkosságtól sem riadtak vissza. A 47 éves szektavezér az egyik áldozattól 90 ezer eurót kért kölcsön. Sőt, még azt is elérte, hogy az egyik nyugdíjas bevegye a végrendeletébe: ő lett az egyedüli örököse az asszonynak. Később azonban a 72 éves asszony követelte, hogy adják vissza neki a pénzét, és ki akarta venni végrendeletéből a csoport vezetőjét. Ezért a nő megparancsolta a csoport magyar tagjának, hogy ölje meg az idős asszonyt. Azt is mondta neki, hogy megátkozza, ha nem hajtja végre a parancsot. Az idős asszony holttestét október 19-én találták meg. 

A magyar nő, Barbara egy 95 éves nyugdíjas betegápolójaként dolgozott. Az idős asszonyt rávették, hogy írassa a nevükre házát, amit meg is tett, de a halála előtt megváltoztatta a végrendeletet. Barbara bosszúból felgyújtotta az épületet. Éppen egy újabb gyújtogatásra készült, amikor a rendőrök tetten érték.

Az Origo információi szerint beismerte egy 72 éves asszony megölését.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.