Belehalt sérüléseibe Nicky Hayden, MotoGP világbajnok
Haydent május 17-én kerékpározás közben gázolta el egy autó az olaszországi Cesena közelében. Azonnal kórházba vitték, ahol mesterséges kómában tartották, amiből nem tudták felébreszteni, és hétfőn kora este meghalt. 35 éves volt.
A kórházi jelentés szerint, amikor beszállították, több súlyos, önmagában is életveszélyes sérülése volt, közte súlyos agykárosodással járó fejsérülés is.
Nicky Hayden az Egyesült Államokbeli Kentuckyban született 1981-ben. Karrierjét motokrosszversenyzőként kezdte, és az sem ment neki rosszul, 1999-ben amerikai bajnok lett, és az Amerikai Motorversenyzők Szövetsége (AMA) az év újoncának választotta.
2002-ben már a Superbike sorozatban lett minden idők legfiatalabb amerikai bajnoka, a következő évben pedig már a MotoGP sorozat mezőnyében bukkant föl a neve, ahol két évvel később már harmadik lett az összetett pontversenyben. 2006-ban, egy végsőkig kiélezett szezon végén az utolsó, valenciai futamon szerezte meg a világbajnoki címet Valentino Rossi előtt - megszakítva az olasz szupersztár öt éve tartó győzelmi sorozatát.
Azóta is Nicky Hayden a MotoGP utolsó amerikai világbajnoka. Idén a Superbike vb-sorozatban szerepelt, a május 14-i olasz futamon is rajthoz állt.
