Bél Mátyás és az angol utazó
Az ocsovai születésű Bél Mátyás (1684–1749) korának egyik legnagyobb tudósa volt, aki halála után kiérdemelte a Magyarország nagy ékessége (Magnum decus Hungariae) címet. Igazi polihisztorként tekintettek rá, mivel minden tudományágból igyekezett lekanyarítani egy szeletet. Még a Szilicei-jégbarlang jégképződését is megpróbálta megmagyarázni. Itt azonban egy angol utazó véleményébe ütközött.
Hogyan is kerülhetett Bél Mátyás a Szilicei-fennsík töbrei között rejtőző Szilicei-jégbarlanghoz, amely több mint háromszáz kilométerre fekszik Pozsonytól? Minden valószínűség szerint sehogyan. Információit egy Georg Buchholtz nevű fiatalembertől kapta, aki Késmárkról érkezett a rozsnyói evangélikus gimnáziumba, hogy magyar nyelvtudását tökéletesítse.
Buchholtzot elvarázsolta a közeli karsztfennsík látványa, 1704 júliusában pedig meglátogatta a híres jégbarlangot. Meglepődve tapasztalta, hogy meleg nyári időben is jég borította a meredeken lejtő barlangfeneket és még a mennyezetről is jégcsapok lógtak. A felejthetetlen látványról jegyzeteket készített és megrajzolta a barlang egyszerű térképét. A gimnázium elvégzése után Buchholtz a liptói Palugyára került tanítónak, ahol viszont a Deményfalvi-völgy sziklái nyűgözték le, ráadásul itt is rátalált egy jégbarlangra.
Erről bizony már írnia kell a tudós Bél Mátyásnak – gondolta az ifjú tanító. Elhatározását tett követte és az 1719 februárjában megírt leveléhez csatolta mindkét barlang részletes leírását a térképekkel együtt. A Szilicei-jégbarlangot úgy jellemezte, hogy meleg nyáron fagyos jégverem, közepén hatalmas jégcsapokkal, télen viszont meleg érzetét kelti, még csókák is tanyáznak benne. Bél Mátyás, aki akkor a neves pozsonyi evangélikus líceum igazgatói tisztségét töltötte be, örömmel fogadta a ritka természeti jelenségekről szóló adatokat, hiszen már nagyban készült Magyarország vármegyéinek részletes leírására. Még a hallei egyetemi évei alatt döbbent rá ugyanis, milyen kevés adat és még kevesebb térkép létezik Magyarországról, és milyen keveset tudnak külföldön erről a szép országról.
A különleges Szilicei-jégbarlang ismertetését 1720 környékén beleírta a Torna vármegyéről szóló kéziratába, amely még az 1730-as években is a cenzúra meg a bécsi Kancellária útvesztőiben keringett, könyv formájában pedig nem is került kiadásra. A barlangról szóló írása viszont megjelent az 1723-ban kiadott Hungariae antiquae et novae Prodromus (Az ó és új Magyarország előhírnöke) című művében.
Bél azonban ezzel még nem elégedett meg. A csodás jégbarlang ismertetését 1739-ben elküldte a londoni Királyi Társaságnak. A jég mennyiségét úgy határozta meg, hogy hatszáz négylovas szekér néhány hét alatt sem tudná azt onnan kihordani. A bölcs angol tudósok valóban érdekesnek találták a jelenséget, és az ismertetést 1744-ben közölték a Philosophical Transactions nevű tudományos közlönyükben. Bél Mátyás – betegsége ellenére – még örülhetett a jónevű külhoni folyóiratban megjelent írásának, öt évre rá azonban meghalt.
A tudós halála után, 1793-ban Robert Townson (1762–1827) angol természettudós és utazó nem kisebb kalandra vállalkozott, mint hogy beutazza Magyarországot. Járt a Tátrában, megtekintette a Baradla-barlangot, látogatást tett az ország számos városában és nem hagyta ki a Szilicei-jégbarlangot sem – minden kétséget kizáróan Bél Mátyás cikkének hatására.
A barlang tágas nyílásához a helyi pap kísérte el 1793 július közepén. Az angol utazó szokásához hűen elővette hőmérőjét és méréseket végzett a jeges üregben. A hőmérséklet 0 fok körül volt, a jég enyhén olvadásnak indult, a jégtakarót ezért néhol vékony vízréteg borította, még a jégcsapokból is lecseppent néhány csepp víz. Magyarországi észrevételeit aztán Townson 1797-ben kellő részletességgel publikálta. Mivel azonban az angolok általában mindenkinél mindent jobban tudnak és azt kellő önteltséggel tudtára is adják a világnak, Townson egynapi mérései alapján tévesnek vélte Bél állítását, hogy a barlang nyáron fagyos verem, télen pedig melegebb. Szerinte elég lett volna neki egy hőmérő és rájött volna, hogy a jég nyáron olvad.
Annak is hangot adott, hogy a téves megfigyeléseket itt nemcsak az egyszerű nép, hanem a tudósok is magukévá teszik. Bél Mátyás általános megállapításával szemben tehát Townson igyekezett „precíz” mérésekkel alátámasztani megfigyelését. Hogy milyenekkel? A Tátrában például megmérte a hegycsúcsok magasságát, aminek eredményeképpen a Lomnici-csúcsot tartotta a legmagasabbnak (tudjuk azonban, hogy az elsőség a Gerlachfalvi-csúcsot illeti). A Szilicei-jégbarlang esetében is egyetlen nap elég volt neki kritikus megjegyzéseihez.
A Szilicei-jégbarlang olvadásával és fagyásával kapcsolatos törvényszerűségek valódi megvilágítására csaknem száz évet kellett várni. Terlanday Emil János kinorányi (ma Chynorany) születésű (1866–1915) bencés tanár ugyanis először 1893-ban tette közzé részletes megfigyeléseit a Természettudományi Közlöny hasábjain. Terlanday – Townsontól eltérően – minden évszakban végzett méréseket a jégbarlangban, ahol nemcsak a levegő, hanem az anyakőzet hőmérsékletét is gondosan feljegyezte. Tapasztalt szakemberként már a Dobsinai-jégbarlangban is végzett hasonló megfigyeléseket.
Mérései kimutatták, hogy a jég képződése elsősorban kora tavasszal történik, az után, hogy a téli időszakban a vastag és tartós hótakaróból hideg levegő nyomul be a tágas üregbe. Ezután a tavaszi hóolvadások és hideg esők vizei alászivárognak a mészkő repedésein, a lehűlt üregben pedig jéggé fagynak.
A nyár folyamán a barlang hőmérséklete kevéssel 0 fok felett is lehet, hasonlóan az őszhöz, ezért tehát a barlangban a legkevesebb jég késő ősszel és télen látható. Ebből indulhatott ki Georg Buchholtz és Bél Mátyás is.
A Szilicei-jégbarlangot ezután számos neves szakember látogatta meg. Sőt 1830-ban ott járt Revitzky Ádám főkancellár, akinek a tiszteletére emléktáblát is elhelyeztek a barlang falán. A tömérdek jég azonban a vállalkozó szellemű helybélieknek is felkeltette az érdeklődését. Czékus Mihály például sörfőzdét rendezett be a barlangban, amely 1863-tól 1867-ig működött, de a szilicei mészáros is itt hűtötte a húst. Környezetkímélőbb esemény volt Bertók Sándor gömöri cimbalmos koncertje, aki viszont úgy megfázott a jeges üregben, hogy élete végéig nem tudott kievickélni a reumájából.
1931-ben aztán Ján Majko, öt évvel a Domica-barlang felfedezése után, kedvet kapva a barlangkutatáshoz, átásta a jégzuhatag alatti törmelékdugót és bejutott a barlang terjedelmes alsó szintjére, ahol tömérdek régészeti leletre bukkant. Barlangkutatók később a barlang alsó szintjén megjelenő Fekete-patak mentén további járatokat fedeztek fel, amelyek teljes hossza jelenleg eléri a 2,3 kilométert. A patak vize végül az innen 3 kilométerre fekvő Gombaszögi-barlangban jelenik meg.
A Szilicei-jégbarlang igen értékes nemzeti természeti emlékünk. Nyílása 470 m tengerszint feletti magasságban fekszik, ahol a mérsékelt égövben már nemigen található jégbarlang. Sajnos a klímaváltozás következményeként ma már alig van benne jég.
Ezt nemcsak az évi átlaghőmérséklet globális emelkedése okozza, hanem a tartós téli hótakaró hiánya is. Ennek ellenére a barlang hatalmas nyílása, amelyhez 1979-ben korláttal ellátott betonjárdát építettek, lenyűgöző látványt nyújt.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/17. számában.
