Babtalanság
Ugyan ki ne szeretné a babot? A szárazbabból készült ételeket főként. Meg aztán a háziasszonyok szempontjából sem mellékes, hogy a bab tárolása viszonylag egyszerű, s ha van belőle elég a spájzban vagy a kamrában, sokszor megoldja az aznapi ebéd dilemmáját a finom babfőzelék (ha hús nincs, tükörtojással is megteszi), ilyen-olyan bableves, vagy babcsuszpájz stb. Elég időben beáztatni, hogy ne puhuljon a fazékban túl soká.
Fogyasztásakor az ember nem is tudatosítja, hogy a szárazbab a magyar népi táplálkozásban is milyen fontos szerepet játszott az évszázadok során, hiszen az egyik legolcsóbb, leghozzáférhetőbb és legfontosabb fehérjeforrás. Olvasom róla azt is, hogy a szárazbab voltaképpen túlélőeledel.
Ráadásul viszonylag könnyű tárolni, száraz, hűvös helyen, kártevőktől védve évekig, sőt évtizedekig megőrzi minőségét, tápértékét. (Persze ajánlják, hogy a magunk termesztette szárazbabot, mielőtt a kamrában landolna, jó ha rövid időre a mélyhűtőbe rakjuk védekezésképpen az esetleges babzsizsik miatt). Kiváló húspótló,
A szegények „húsának” is hívták, és pl. a felfedezések, a tengeri utazások korában alapvető élelmiszere volt a hajósoknak is. De nem kell a tengerekig menni képzeletben, tájainkon is, a nagy háborúk idején mind a civil lakosság, mind a katonaság számára fontos táplálék volt.
Az sem véletlen, hogy a Hobo Blues Band első lemezén a külvárosi proli figurát megtestesítő Deák Bill Gyula a következőt két sort énekli:
De példaként említhetnénk a Bud Spencer–Terence Hill-filmeket is, ahol a hagymás bab, mint a két főhős kedvenc eledele, és az „olcsó túlélés” megtestesítője, sokhelyütt előfordul.
A legenda szerint Laborfalvi Róza babcsuszpájzzal vette le a lábáról Jókai Mórt Balatonfüreden, és ebből az ételből alakult ki később a híres Jókai-bableves.
A mai (főleg városi) ember hozzá van szokva, hogy szárazbabot manapság nem kell nagyobb mennyiségben otthon tárolni, hisz minden boltban kapható, viszonylag olcsón. Hogy milyet vehetünk? Ez már egy másik kérdés. Apám már egy jó ideje dohog, hogy nem kapni jó szárazbabot. Sem az íze, sem az állaga nem közelíti meg a gyerekkorit, a kertben termesztettét. Persze futó-, vagy karós babot (szárazbabot) termeszteni „műkedvelő” (kis)kertészeknek sem olyan könnyű, mint gondolnánk (pedig a bab aránylag igénytelen növény), ha az ember a termesztést nem a szomszédokkal közös kerítés mentén képzeli el, (mert így eleve adva van a bab felfutásához a támaszték). Anyám munkája nyomán tavasszal megépült egy hosszú, vagy két méter magas támrendszer, amely mentén most a futóbab boldogan növeszti leveleit, az egekbe kapaszkodik, burjánzik, itt-ott megjelenik rajta némi virágkezdemény, szép zöld, de… termés nem ígérkezik. Vajon miért?
A magamfajta érdeklődő ember mit tehet ilyenkor, böngészik a neten. Nem terem a bab? Hiszen melegkedvelő növény, s a termesztéséhez nem kell nagy tudomány. A régi parasztok a kukorica közé vetették, s azon futott fel. És termett, bőven… Ja, hogy a mostani, hosszan tartó, extrém meleg már neki sem „smakkol”, hiába öntözik meg a tövét napjában kétszer is? Mi lehet ezzel a fuszulykával, paszullyal, babbal? Már képzeletben láttam a tányérban a belőle készült finom babgulyást, meg a kolbászos bablevest stb. Úgy tetszik, nem lesz belőle semmi, marad a bolti (olyan, amilyen).
Utánaolvasva megtudtam, hogy a futóbab, bár melegkedvelő növény, a túlzott hőség neki sem kedvez.
Laikus megfigyelőként az is feltűnt, hogy a tavalyi nyárhoz képest nagyon kevés a beporzó. Tavaly rengeteg kacsafarkú szender (kedvenc rovarom) is röpködött a levegőben, forgolódott a virágok színes „szoknyája” körül. Most, a nagy melegben nem láttam őket, eltűntek. De a többi beporzó sem jeleskedett túlzottan, a hőség bizonyára rájuk is hatással van.
Tehát van egy hosszú, magas támasztéka a futóbabunknak, de hogy mi lesz a leendő szárazbabbal, lesz-e belőle pár szemnyi is, az majd kiderül októberig. Vagy ötfajta kúszik most a támasztékon, egyelőre várható termés nélkül. Talán majd jövőre… S akkor majd hetyke mosollyal a bajszom alatt újra idézhetem nagyapám egyik vicces rigmusát:
