Az út menti bokrokban landolt Nádszegnél egy részeg „Knight Rider”
Egy tegnapi autóbalesettel foglalkozik a rendőrség, amelynél megint közrejátszott az alkohol. Egy újabb bizonyíték arra, hogy volán mögé csak józan gépjárművezetők ülhetnek.

A dunaszerdahelyi rendőröket a Vásárút és Nádszeg közti III. osztályú úton történt balesethez hívták ki. Egy Kia Ceed 35 éves sofőrje elvesztette az uralmát a gépjárműve felett, letért az útról, és az út széli sűrű bozótosba hajtott.
A baleset után a gépjármű az oldalára fordulva maradt, a sérült gépjárművezetőt a kihívott mentőautó szállította kórházba.
A rendőrök alkoholszondának vetették alá a gépjárművezetőt, ami pozitív eredményt: 1,27 ezreléket mutatott.
A rendőrök tudatmódosító szerrel való visszaélés miatt indítottak eljárást. Rendszeresen figyelmeztetjük a járművezetőket, hogy alkoholos befolyásoltság alatt milyen felelőtlen és veszélyes dolog a vezetés.
Ebben az esetben a sofőr „csak” a saját egészségével fizetett a meggondolatlanságáért, de sok esetben ettől rosszabbak a következmények.
Minden egyes ilyen gépjárművezetéssel nagy kockázatnak teszi ki a gépjármű vezetője saját magát és a többi közlekedőt is, figyelmeztet Zlatica Antalová nagyszombati rendőrségi szóvivő.