2020. március 28., 16:20

Az ország egyik legtisztább városa volt

A pozsonyi Orvosi és Természettudományi Társulat 1906-ban ünnepelte fennállásának 50.  évfordulóját. Ez alkalomból dr. Pávai Vajna Gábor Pozsony egészségügyének fejlődését és eredményeit mutatta be az 1856–1906 közötti időszak alatt.

Pávai Vajna sebészdoktor, szülészmester 1882-ben lett a pozsonyi Magyar Királyi Állami Kórház főorvosa. A több mint egy évszázada készült beszámoló számos információval szolgál a korabeli és a történelmi Pozsony egészségügyének állapotáról.

A pozsonyi polgárság már a városi élet kezdeti idejében tisztában volt az egészségügyi intézmények fontosságával. Egy 1309-ből származó okirat szerint már a XIV. század elején volt a városban kórház és ún. szegényház. A XV. században városi orvos is rendelt Pozsonyban. Mivel sokáig koronázóváros volt s egyben az országgyűlés székhelye, így a leg-előkelőbb családoknak szolgált lakhelyül.

Ugyancsak itt tartózkodott a király, a nádornak pedig állandó lakhelye volt a város, ezért a közegészségügy kiemelt figyelmet érdemelt. Ugyancsak nagy figyelmet fordítottak a köztisztaságra. A városatyák már akkor is tudták, hogy a járványok elleni védekezés legjobb módja a lakóhelyek, nyilvános helyek, gyárak és vágóhidak legnagyobb fokú tisztán tartása.

Pávai Vajna szerint a XX. század eleji Pozsonyban jó higiéniai viszonyok uralkodtak. A város egészségügyi helyzete évről évre javult. Ennek két fontos tényezője volt: a vízvezeték általános bevezetése és a talaj tisztítása. A csatornázás, ha nem is az egész város területén, de az Óvárosban, a hajdani Ferenc József-, Teréz- és Nándorváros főbb utcáiban ki volt építve. A város talaja akkoriban is szennyezett volt, hiszen az általános csatornázás hiánya miatt a szűk udvarokon levő pöcegödrök tartalma beszivárgott a kutakba, és megfertőzhette a vizet. A vízvezeték kiépítésével fokozatosan csökkentek a járványok és a betegségek.

„Pozsony Magyarország egyik legtisztább városa, amely kiállja a versenyt a tisztaságukról híres nagyobb osztrák városokkal is” – írta Pávai Vajna. „Az utcák és közterek locsolása és seprése rendszeresen történik. Pozsony nagyobb terein elegendő modern illemhely van, ezeknek tisztántartása is megfelel az egészségügyi követelményeknek.”

A lakásviszonyok javulása is jelentősen javította a közegészséget, és csökkentette a járványok erejét. A túlzsúfolt, nedves és sötét lakások különböző betegségek okozói voltak. Ezért Pozsonyban nagyobb számban olyan házakat kezdtek építeni, amelyek már megfeleltek a modern higiéniai követelményeknek. Így például megszaporodtak a fürdőszobák és a kertes házak. A legmodernebb épületek már a külvárosban és a kültelkeken épültek. Emellett a századfordulón csatornarendszerrel, öblíthető árnyékszékkel és villanyvilágítással voltak ellátva, de a pozsonyi polgárság műveltsége, felvilágosultsága és nagyobb jóléte szintén hozzájárult az egészségügy javuló állapotához.

A Szent László polgári ápolda kórházként és szegényházként alakult. Az ország, sőt Európa egyik legrégibb intézménye már a XI. században, vagyis 1095-ben is megvolt. A Szent Antal keresztes rend vitézei alapították, akik betegápolással foglalkoztak Szent László idejében. Az intézet tulajdonképen szegények, betegek és öregek menedékhelye volt.

Pozsony második legrégebbi intézete az ún. Lazaret (szegényintézet) volt, amelyben munka- és keresetképtelen pozsonyiak kaptak szállást és teljes ellátást. Az intézet a XVII. században alakult. Később kibővítették, és új szárnnyal is megtoldották. Az utóbbi építkezés költségeihez Mária Terézia uralkodó is hozzájárult, amit az intézet falába illesztett márványtábla örökített meg.

Szelepcsényi György esztergomi érsek 1672-ben telepítette a városba az irgalmasok rendjét. Kórházuk a Vásártéren épült fel. Az irgalmasok kórháza saját gyógyszertárral is rendelkezett. 1732-ben a Szent Erzsébet-rendi apácák telepedtek meg Pozsonyban, és megalapították a mai napig fennálló Szent Erzsébet betegápoló kórházat, amely szintén rendelkezett gyógyszertárral. (Árpád-házi Szent Erzsébet rendjének azt megelőzően, már a középkorban is volt kórháza Pozsonyban.)

A XIX. században a kórházak száma Pozsonyban megkétszereződik. Egymás után alakul meg a császári és királyi helyőrségi kórház, az evangélikusok kórháza, a Ferenc József Gyermekkórház, illetve az állami kórház. Végül 1885-ben megnyílt a városban a Magyar Királyi Bábaképző Intézet.

Pozsony egyik nevezetessége, de egyben a korabeli Magyarország egyik legjelentősebb egészségügyi intézménye volt a Magyar Királyi Állami Kórház. 1864-ben nyílt meg, és 250 beteg felvételére volt alkalmas. Öt osztállyal rendelkezett: belgyógyászati, bujakóros (szifilisz) és bőrbeteg, sebészeti és szülészeti, szemészeti, illetve elmebeteg-ellátó (pszichiátriai) osztályokkal. 1898-ban rendezték be röntgenlaboratóriumát, amely az első volt Magyarországon. Az intézetnek majdnem 5000 kötetes szakkönyvtára volt.

A Ferenc József Gyermekkórház 1857-ben nyílt meg. Pozsony városa kezdte meg a gyűjtést a kórházra, de később felkérték a jótékony nőegyletet, hogy a megnyitandó kórház kezelését vállalja el. Pozsonyban menedékhely, ún. dologház is működött. Az intézet célja az elzüllött, munkakerülő, csavargó, de egyébként egészséges egyének foglalkoztatása, továbbá a hajléktalanok elhelyezése volt. A bennlakók részben ipari munkát végeztek, részben az utcákat söpörték, kavicsot, homokot hordtak. Brunszvik Teréz grófnő (az első magyarországi óvoda, kisdedóvó alapítója) indítványozta, hogy Pozsonyban árvaházat alapítsanak azoknak a gyermekeknek, akiknek a szüleit a kolerajárvány elragadta. A Mária oltalma árvaház 1831-ben nyílt meg egy bérházban, és 12 árvának adott otthont.

A gyógyszertáraknak szintén nagy múltjuk van Pozsonyban, ahol már 1310-ben volt önálló gyógyszertár. A XVI. század végéig két civil gyógyszertár létezett: a ma is meglevő Vörös Rák és az Arany Griff. A gyógyszerészek akkoriban nem élhettek meg pusztán gyógyszerek és gyógyfüvek árusításából, ezért illatszereket és egyebet is árultak, például viaszt, fáklyát, mézeskalácsot, sőt, édességeket  is. A lakosság egészsége szempontjából fontosak voltak az üdülő- és sétahelyek is. Pozsony egész környéke valóságos paradicsom volt, számolt be róla Pávai Vajna. A környék parkokban és erdőkben gazdag. A Duna jobb partján ligeti díszkertek és városi erdőség húzódott. A szakorvos kiemelte a Zergehegy bükk- és fenyőrengetegét, vagy a Vaskutacska kirándulóhelyet is.

A kiváló pozsonyi orvosok közül többen tapasztalataikat és megfigyeléseiket igyekeztek közkinccsé tenni. Pozsonyban ezért 1865-ben magyar orvosi szaklap indult, a Kórházi Szemle, melynek utódja lett 1866-ban az Orvosi Szemle.

Megjelent a Magyar7 2020/12.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.