Az első fénykép egy fekete lyukról
A világegyetem objektumainak csak a töredékéről vannak ilyen-olyan információink, és azokról a távoli csillagokról is, amelyeket távcsöveinkkel láthatunk, csupán az általuk kibocsátott különböző hullámhosszú sugárzásuk révén tudunk.
Elméleti megfontolások alapján a csillagászok már több mint száz éve feltételezik, hogy a világűrben olyan égitestek is találhatók, amelyek valamikor óriási méretű és tömegű csillagok voltak, de életük egy bizonyos szakaszában felrobbantak és a visszamaradt anyaguk úgy összesűrűsödött, hogy ennek köszönhetően sokszorosára nőtt a gravitációjuk. Gyakran előfordul, hogy ez a tömegvonzás olyan nagy, hogy még a fénysugarakat is befogja és nem engedi szabadon. Ezeket a csillagokat fekete lyukaknak nevezték el, de létezésüket csak feltételezték, illetve közvetett módon tudták bizonyítani.
Az elmúlt évtizedekben egyre többet vélünk tudni a fekete lyukak természetéről, sőt számos égi objektumról bizonyossá vált, hogy valójában fekete lyukak. Rendszerint minden galaxis középponti térségében található egy nagy fekete lyuk, de a galaxisok különböző területein számtalan kisebb fekete lyuk is lehet, amelyek idővel egymásba olvadhatnak és egyre nagyobb fekete lyukakká alakulhatnak.
Eddig közvetlenül egyetlen fekete lyukat sem tudtak lefényképezni, de az objektum körül keringő sugárzó anyag segítségével a környezetét már igen. Most arról érkezett hír, hogy az Event Horizon Telescope (magyarul Eseményhorizont Távcső, rövidítve EHT) nyolc földi rádióteleszkóp nemzetközi együttműködésben üzemeltetett bolygóméretű hálózata segítségével, amelyet arra terveztek, hogy képet alkossanak egy fekete lyukról sikerült elkészíteni az első valódi fényképet egy fekete lyukról. A kép a Virgo galaxishalmaz centrumát uraló M87 galaxis központjában helyet foglaló fekete lyukat fedi fel,amely 55 millió fényévre van tőlünk, tömege pedig a Napénak 6,5 milliárdszorosa.
Az EHT a Föld különböző részein működő rádiótávcsöveket kapcsolja össze egyetlen, mindeddig példa nélküli bolygóméretű virtuális teleszkóppá. Ez pedig új lehetőséget nyújt a kutatóknak a Világegyetem Einstein-féle általános relativitáselmélet által megjósolt szélsőséges objektumainak vizsgálatára, éppen az elméletet először igazoló tudománytörténeti jelentőségű mérés századik évfordulójának évében.
– mondta az egyik vezető tudós, Paul T. P. Ho.
Az EHT az úgynevezett nagyon hosszú bázisvonalú interferometria (Very Long Baseline Interferometry, VLBI) módszerét használja, amelynek során a Föld különböző részein működő távcsövek megfigyeléseit hangolják össze, a bolygó forgását kihasználva egy Föld-méretű, az 1,3 mm-es hullámhosszon észlelő virtuális teleszkópot létrehozva így. A VLBI technika lehetővé teszi, hogy az EHT elérje a 20 mikroívmásodperc szögfelbontást, amely elegendő lenne ahhoz is, hogy a New Yorkban kifüggesztett újságot egy párizsi kávézóból olvassuk. A távcsövek által gyűjtött több petabájt nyers adatot a Max Planck Rádiócsillagászati Intézet és az MIT Haystack Obszervatórima által üzemeltetett, erre a célra felkészített szuperszámítógépekkel dolgozták fel.
